Janos666:

Érdekes egy növény

Mi valami USA béli labor-eredetű, pecsétes csomagolásban tálalt 20X kivonattal játszogattunk vízipipából, kora éjjel, csöndes, sötét szobában. A pipa tetejére gombostűvel luggatott alufóliát tettünk, kicsit beöblösítve, és arra dobtunk a kivonatból 1-1 csipetet, aztán gyújtottuk és szívtuk. Nem mértem pontosan mekkora adagokban, de az 1g-s zacsiból szemre elnyomtuk a 2/3 részét, ami kb. 7 kört tett ki (kettőnkre együtt). Én elsőre egy később túlzottan is izmosnak ítélet adaggal kezdtem (haveromnak csak picivel kevesebbet mertem szórni). Adtam neki a lángot, és elkezdtem teleszívni a tüdőm, aztán mire megtelt, már hamuvá is égett az összes kivonat. Ezután arra gondoltam, minél tovább lent kéne tartani, de végül nem tudom mi lett vele, szerintem csak az akaratlan lélegzéssel űrült ki.

Az eleje nem túlzottan hasonlított az itt leírt hagyományos salvia élményekre. Ülve maradtam, nem dőltem hanyatt. Először semmi hallucinációm nem volt, a jelen valóságban maradtam, és mondani akartam valamit a haveromnak, aki velem szemben ült. Viszont képtelen voltam megszólalni, vagy akár tudaton belül szavakba önteni mit is akarok kimondani. Kicsit még próbáltam küzdeni, hogy azért is elmondom, mielőtt átadom magam a csöndnek, de nem sikerült, ezért elkezdtem szakadatlanul röhögni saját magamon, hogy képtelen vagyok akár szavakban gondolkozni, nemhogy beszélni. Ez a röhögő-görcs perceken át tartott, és félig-meddig a valóságba szögezett, mert éreztem tőle a testem, tudatosította hogy ember vagyok és hol vagyok, mit csinálok...

Ennek ellenére a vége felé beütött egy kis hallucináció is, ami csak egy pillanatig tartott ugyan, de megéltem egy egész más emberi lény teljes addigi életét. Egy 20 év körüli, apja farmján dolgozó amerikai gyerek voltam (még a háborúk előttről), ugyan csak egy pillanatra léptem belé, de még most is átérzem a "lelke esszenciáját", mintha magamévá tettem volna az ő ~20 évnyi emlékeit, vágyait, világfelfogását, melyek egyébként eléggé idegenek tőlem. Nem az egyenes negatívom, csak nagyon más világ volt, más értékrenddel. Mintha elloptam volna az életét, remélem csak copy-paste volt és nem cut-paste. :)

A haverom is hasonló élményekről számolt be az első kör után, ő is így írta körbe, hogy egy teljesen más világban járt, és rövid volt ugyan, de valahogy a részévé vált, és az is maradt visszatérés után is. Mikor teleszívta magát még ő is röhögéssel kezdte, de hamar hátradőlt, és meg se moccant, míg vissza nem tért. A további próbálkozások (mind kisebb, mind hasonló mennyiségekkel) már sokkal elvontabbak, viszont többnyire kellemetlenek voltak. (Vagyis csak megélni volt kellemetlen, visszagondolva, elemezgetve tök érdekes.)

Második menetben egyedül maradtam a szobában, és hanyatt feküdtem, miután egy igen nagyot beleszívtam egy méretes adagba. Ekkor egyfajta para tört rám. El akart nyelni a világ. A téridő elkezdett gyűrűsen felfonódni egy korong alakú tölcsérbe, mely magába szippantja az univerzumot, és a tekergő csóvák szinte szó szerint ledarálják a lényemet, beaprít, és elnyel a világ. Még a testemen is éreztem, ahogy késekként kaszabolnak az örvények. Alapvetően engem akart, de kész volt elnyelni szobástól, vagy akár bolygóstól is, csak megszerezhessen magának.

A következő parában meg akarok szólalni, behívni a józan haverom, hogy lássam, nem emészt fel az örvény. De az első menetből emlékszem, hogy lehetetlen a beszéd. Akkor röhögtem rajta, most gáz volt. A számra tettem a kezem, de a szememen landolt, és átnéztem két újam közt. Ez volt a leg durvább. Most az újaim közti rés vagyok. Igen, én! És van 2 testvérem, másik 2 újam közt (hüvelyk újam is van, de ő kimaradt, lehet ő volt a narrátor :D). A gáz, hogy mind a 3-an meg fogunk halni, amint a kéz tulaja összezárja újait. Testvéreim tudták, ez a dolgok természetes rendje, rövid az újak közti rések élete, folyton újjászületnek, mikor összezárják és kinyitják újaikat a kezek gazdái. De hiába vigasztaltak, nem akartam elmenni, élni akartam. Elrántottam a kezem. Ekkor beindult egy örvény, rengeteg újjal, amik közt sodródtam. A valaha volt összes újmozdulat, rengeteg újközzel. A rendszer észrevette, hogy én élve kerültem be a túlvilágra, és ki akart centrifugálni onnan, de makacsul élni akartam, felmásztam a kézre, majd át a fejre.

Aztán mielőtt az újköz átvette volna az agyam irányítását kizökkentem, mert csörgött a telefon, bejött a haverom és ott beszélt a barátnőjével (kihallatszott a szomszéd oldal is). Nem mondanám, hogy veszekedtek, de nem boldog bájcsevej volt, csak kamuzás meg vetítés, meg nyavík... Ennek hatására azt képzeltem, hogy egy kisgyerek vagyok, aki a szobájában fekszik, és a szülei veszekednek az ajtón túl. :D Sosem volt ilyen filmekbe illő klasszikus jelenet a családunkban, ha veszekszünk is, akkor én is ordibálok, vagy leszarom mi van, de nem veszem a lelkemre.

Azért éreztem át a dolgot, mert felidéződött a korábban lemásolt farmergyerek lényéből, miként is kéne megítélnem a kisfiút, akinek a szülei veszekszenek. Letették a telefont, vége az útnak is. Már két ember, és egy újköz lényegét is birtokolom egy kis rekeszben, egy napra nem is rossz. Illetve mikor elkezdtem feltápászkodni még volt egy kis flash, mintha a vízipipa egyik szára lett volna a felső, a szekrény az alsó ajkam, és most én akarnám bekebelezni a szoba többi részét (haverostól, asztalostól, falakkal együtt…)

A harmadik light-os menet volt, haver szívott nagy adagot, de feladta, kezembe nyomta a csövet, és eldőlt. Nem hagytam veszni a kis maradékot, hanem letüdőztem (még nem voltam kint teljesen az előzőből se, de nem baj...). Ettől olyan meghitt kis hangulatom lett. A falra ragasztott térképén a vastagabb vonalak egyfajta arcot formáztak. Torz és gonosz lény volt, egyben hatalmas is, emberi lényeket is eltörölhetett volna a föld színéről, ha akarta volna, de velem semmi baja nem volt, jól kijöttünk egymással. Nem szavakban, de oda-vissza kommunikáció zajlott köztünk, és a kifeküdt haverom állapotát elemeztük. Kevéssé volt intenzív és főleg képies, de nagyon jó érzés volt azzal a lénnyel jóban lenni, egyik legjobb „nem-szexuális” társ az életben. :D

Későre járt, de alvás előtt még mentem egyet, most fekve, csukott szemmel. Megint be akart kebelezni a világ, de most hagytam magam. A testem belefolyt az ágyba, valami, kb. test formájú energia felemelkedett belőlem, és füstként szétszéledt, de én még az ágy fekszintjén maradtam. Test, és lélek nélkül nem tudom mi az ami marad, talán a logika, mert geometria formák összhatásain, vetítésein járt az eszem, mintha valami demót néztem volna a szemhéjamon. A vége felé úgy éreztem, hogy ha akarnám, most kedvem szerint formálhatnám a világot. Teret, és időt, múltat, és jelent, nem is utasítások, hanem puszta akarat formájában. Nem annyira alapjaiból, mint egy isten, de bizonyos alapszabályok közt (3 térdimenzió, lineáris idő, földbolygó emberekkel, stb..) bármit megtehetnék. Ugyanakkor elégedett voltam, nem akartam változtatni, csak jó érzés volt, hogy megtehetném. Fárasztó egy játék ez, úgyhogy rövid józanító TV nézés után jót aludtunk. (Kurva vicces volt ilyen élmények után a józanon is nézhetetlen idióta maszlagok közt kapcsolgatni.)

Másnap reggel én még mentem egy búcsúkört. Most világos volt, és állva szívtam, de nem jutottam el a fotelig hogy leüljek, hanem megfogtam az asztal sarkát, és kapaszkodtam, mert ismét örvények jöttek, amik el akartak vinni. Folytatódott a tegnap esti húsdaráló műsor. Sok zavaros képet láttam, de most nem volt semmi meglényegülés. Voltak távoli sikolyok, kacagások, de én nem voltam ott köztük, a fejemben maradtam, az asztal mellett, és ők sem testesültek meg körülöttem semmiben, csak a totális káosz uralkodott. Sokkalta zavarosabb volt, de a tegnapi után már sokkal kevésbé rémisztő. Mivel nem voltak megtestesült lények, amik akarattal bírtak volna, csak maga a káosz, így valamiért nem volt annyira fenyegető a dolog. Nem bírtam úrrá lenni a totális káoszon, elvitt, tekert, hajigált, de nem szakított szét, és még csak meg sem tudott rémiszteni. Mikor fogyott az agyamból a szer, már tudtam is mondani, hogy oké, döntetlen a meccs, de én most kiugrom, és akkor le tudtam ülni. Már józanodtam, de ülve, hátradőlve becsuktam a szemem, és még kicsit visszajött a hatás. Sokkal lágyabb és gyengébb volt, meg is nyugtatott a káosszal vívott harc után. Mostani lezárásnak nem a legjobb, de a növény nem szalad el, lehet még következő alkalom.

Most kipróbáltam a maradék kivonattal, hogy rágóba szórtam kb. annyit, mint a pipára tetem, és rágcsigáltam gépelés közben (szájban tartott nyállal, nyelvvel maszírozva a nyálkahártyát…), de semmi érezhető hatása nincs, csak kezd kidörzsölődni a nyelvem. Úgyhogy inkább a pipát ajánlom, még töményebb kivonatokkal is. (Sőt, recsegett-ropogott össze vissza a fogam alatt, aztán mikor próbáltam hátradőlni és elengedni magam elég nehezen ment a relaxálás úgy, hogy televan nyállal a szám, és semmi hatás…)

Összegezve a rosszabbul sikerült menetek is jók voltak. Megélni lehet félelmetes, de sokat lehet józanon agyalni rajta, vajon miért éreztem úgy, hogy rosszindulatúan be fog kebelezni a tér, vagy hogy nekem kéne rendet tennem a totális káoszban, ha már oda pottyantam le. A kimondottan zavaros menet után nem sokkal sem haboztam új kört menni, és épp az sült el legjobban. Fogni kell egy jó adag kivonatot, meg egy pipát, és próbálkozni legalább 3-at, 4-et mielőtt feladod.

© Copyright 2008, 2008 Daath.