Precíz:

Yopo tanításai

Anyag: 4 magnyi yopo orrba szippantva
Testsúly: 90kg
Résztvevők: S és Sn

Már egy ideje kacérkodtam a gondolattal, hogy belépjek-e a DMT birodalmába. Nemrég úgy döntöttem, megteszem életem eddigi talán legjelentősebb utazását. S ayahuasca élményei engem is megihlettek, de valamiért mégsem a lélek indáját választottam. Még bennem volt a félsz, hogy mégiscsak nemrég kezdtem ismerkedni a szellemekkel.

Borús, hűvös nap volt. Olyan amilyet az ember nem várna a nyár közepén. Csak egy-egy kis léken sütött be a nap, de az bőven elég volt, hogy már-már földöntúli béke áradjon szét bennem. Szombat délután volt. Valami furcsa érzés keringett bennem, de nem tudtam megfogni, mi lehetett. Olyan érzés volt, mint mikor történni fog valami, de a dolog mibenlétéről senki nem tud semmit. Így is lett. Délután elmentem S-hez aki Sn-el épp pihent az előző esti buli után. Kis beszélgetés után felállt és egy tasaknyi (12db) yopo-t nyújtott át. Azt mondta, neki nem kell, használjam fel, ha van kedvem, vagy ültessem el. Megjött a szikra. Hazamentem és nekiálltam volna elkészíteni. A konyhában akartam megpirítani őket, hogy meg tudjam hámozni a magokat. Ezt a tervemet keresztülhúzták szüleim, akik épp akkor kaptak cselekvési rohamot… Így hát bezárkóztam a szobámba és egy septiben összerakott eszközzel nekiálltam a pirításhoz.

Először öt magot tettem a sörösdoboz alsó, homorú felébe és gyertyát tettem alá. Lassan betöltötte a szobát a yopo csípős, karakteres illata. Kettős sajnos megégettem, ezért feltettem 4 újat, amik már tökéletesek lettek. Mozsárban egy leheletnyi szódabikarbónával lassan elkezdtem összetörni őket. Addig morzsoltam, amíg egészen finom sárga port nem kaptam. Fóliából kis pakkot készítettem, bedobtam a tárcámba és visszaindultam S-hez.

Éppen elkezdtek készülődni, mikor befutottam. Néhány hangszer kíséretében elindultunk S pincéjéhez, arra a helyre ahol a salvia először homlokon csókolt. Az odafelé vezető út kissé hallgatagon telt, mindenki végiggondolta, mi fog történni. Felmentünk az emeletre, de előtte vittem egy vödröt, arra az esetre, ha hánynom kéne. Kiraktam a csomagot a kisasztalra és az igazolványommal nekiálltam fellazítani. S segített, mikor látta, hogy kicsit ügyetlenkedek. Két csíkot húzott ki és máris megcsapott az az illat… Kért egy papírpénzt és megmutatta, hogyan csavarjak belőle csövet. Azzal viccelődött, hogy ha elkezdek speed-et rántani hasznos tudás lesz :) Ezen jót nevettünk és miután megállapítottuk, hogy speed-et nem használnak sámáni utazásra átadta a csövet. Kicsit ideges voltam, mint minden utam előtt. Hisz ki tudja, mi lesz, ha belépek azon a kapun? Az asztal előtt térdeltem és csak azon gondolkoztam, hogy hogyan csináljam. Egyszer csak belém hasított a felismerés: HÚZOM AZ IDŐT! Nem húzhatom tovább! Itt és most! Szembe kell néznem vele.

Ekkor határozottan mindkét orrlyukamba felszívtam a port. Azonnal elkezdte csípni az orromat. Na igen, az az átok szódabikarbóna…. Kisvártatva elkezdett remegni a bal lábam, ami eddig jót jelentett egy szer felfutásánál. Reménykedtem, hogy most is így lesz. Perceken belül rettenetes hányinger tört rám és csak arra tudtam gondolni, levegőre kell jutnom. Félig meddig négykézláb kimásztam az ajtó elé, ami egy kb. 120cm széles beton párkány. Itt először ültem, majd elfeküdtem. A kezem lelógott és csak arra gondoltam, ha attól jobb lenne, akkor hányni szeretnék. Megtisztulni és hányni. Sajnos nem adatott meg, pedig megváltásként ért volna. Orromból patakokban folyt a takony, ezért megkértem Sn-t, hogy hozzon zsebkendőt. Miután kifújtam, sokkal jobban lettem. A testemet húzta a gravitáció, de ha megmozdultam szinte repültem. Becsuktam a szemem és a tökéletes kék égen egy szivárvány színű boszorka repült. De az olyan szivárvány volt…

Később nagyon intenzív képek és érzetek törtek rám. A plafonon szivárványszínű kígyók és mindenféle állat mászott, csúszott. Megkaptam a hagyományos seggberúgásomat is. „Bátor vagy, hogy ide mertél jönni, de erre még nem vagy felkészülve, menj, tanulj még.” Útravalónak kaptam némi tanítást is arról, mi az élet, mi a halál. Egy ideig nem is tudtam vele mit kezdeni, csak 3 nap után világosodott meg, mit is takarta valójában. De egy biztos. A szakadt kanapén feküdve, nyakig betakarózva és hidegtől remegve kiabáltam: A halál maga csoda, mert a halálból élet fakad! Élet ami a legcsodálatosabb dolog az univerzumban! Halálból vagyunk mi is, halott élőlények elfogyasztásából nyerünk energiát, de ez csodálatos! MICSODA KÖRFÖRGÁS! És ennek részese vagyok!

Mikor megnyugodtam és az utóhatások is elmúltak, nekiálltunk összerámolni. Még mindig pörgött az agyam. Szerencsére mikor hazaértem szüleim nem voltak otthon, színházba mentek. Hugom elmondása szerint nem voltam túl szép látvány és lélekben is megterhelő volt. Utána napokig fura nyomott érzésem volt, ami azon a bizonyos harmadik napon egyik percről a másikra szertefoszlott, mintha sose lett volna. Olyan eufória és életöröm vette át e helyét, amit még most is érzek. Talán örökké érezni fogom.

Visszatekintve, hasznos út volt. Megmutatta, hogy mennyit kell még fejlődnöm és azt is, van képességem a fejlődésre. Megmutatta, hogy még tudatosabban éljek azokkal a lehetőségekkel, amiket a növények nyújthatnak. Hogy élvezzem az élet minden apró örömét, mert múlandó, de ez a csodálatos benne. Jön és megy… Az időt nem lehet megállítani.

Ha sikerül felkészülni, visszatérek a DMT világába. Addig is csak lazán, finoman…

© Copyright 2008, 2008 Daath.