Ynul:

Táncra hívás

Az élmény időpontja: 2005 május 21
Az adag: 1 db bicós papír
Helyszín: egy szabadtéri psytrance party

életem harmadik utazására (és első pszáj-partijára) készültem, de az első olyanra amin sokadmagammal vagyok körülvéve. az előző két alkalom is egy-egy egész papírral volt, de ha visszagondolok, ennek ellenére mégsem fogtam fel hogy milyen távlatokkal és veszélyekkel nézhet szembe az emberfia a pszichedelikumokkal történő tudatfeltárás során, főleg, ha a hétköznapjaiban sem épp egy túl kellemes tripben vergődik. az első tripen kb végig egy fejhallgatóval a fejemen ültem a sötét szobámban, míg a másodikon esőben majd felhőtiszta csillagbogár és teliholdvirágos ég alatt folyóparton bóklásztam, és élvezkedtem azon hogy csukott szemmel is látok :). röviden megemlítve tehát ilyen előélettel vágtam bele a most felvázolt harmadik utazásba.

sötét volt már mikor negyedmagammal befordultam a faluszéli töltésről a fák közé. egy pár perc séta után egyre erősödő, ütemes dübörgés úszott felénk az erdőn át. kb 10-15 perc séta után odaértünk a helyszínre. mielőtt betértünk volna a kapun, elszívtunk egy jointot 'oszt uzsgyi, elindultunk befele. áthaladva a napszemüveges szekrényekkel kibélelt kapun és a fedett bárpultos részen kiértünk a tüzes-táncos fő-helyszínre. az ajtón kilépve szemben, a tánctérnek kijelölt földdarab közepén hatalmas lángok ízlelgették az őket tápláló termetes fahasábokat. a mező mögött az erdővel körülölelt kisméretű tó (és vélhetőleg morcos lakói :) tűrte megzavart nyugalmát. balra nézve tekintetem hamar egy kerítésnek ütközött, jobbra viszonylag hosszan egy mező ami szintén az erdőbe torkollott. a feszes, vibráló hanghullámok már odaértünkkor nem kíméltek senkit, és vadul vágtattak szélrózsa szerte. ott, akkor sikerült egy picit jobban megértenem, befogadnom ezt a zenét, holott addig nem volt jellemző rám, hogy hasonló tempóban hallgatnék bármit is.

mivel úgy éreztem, hogy megfelelően felmértem a helyszínt, nem haboztam sokáig és nyelvemre helyeztem a hírhedt kerekezős papírocskát. ezután lepakoltuk a táskákat s beálltunk a tűz köré oldódni-hangolódni. megcsodáltam a magasba törekvő lángok bűvölő meséjét, majd beültünk a chill részbe. itt kékes-lilás fényben, klafa dubos lüktetésre két néger csávesz dobolászott. nekem a szám már a fülig ért, éreztem itt otthon leszek. (ez lehetett kb t+30-nál). leültünk egy asztalhoz, ahová odakerült ismerőseim egy ismerőse. köszönésképpen meggyújtott egy jointot és elindította a "kört". azért az idézőjel mert bár velem szembe ült, furcsa mód mégis nekem nyújtotta oda először a cigarettát. érte nyúltam. közben felpillantva a srácra, meglepetéssel tapasztaltam, hogy a keze, fittyet hányva addigi természettudományos ismereteimre, leginkább egy hooosszúúú hullámzómozgású angolnára emlékeztető alakot ölt és az asztal is folyamatossan hosszabodott és görbült (tudjátok mint amikor egy kamera optikájával babrálnak). errefel, egész testet megrázó kacagásban törtem ki, majd még mindig nevetéstől gyöngyözve felálltam, és kiszaladtam a kellemes hangulatú chill-teremből, vissza a trance részre. ott kinnt megláttam egy lányt. ütemes mozgással egy madzagot pörgetett aminek a végére egy világító golyó (?) volt kötve. csodálatos volt, ahogy a színek lassan életre keltek körülötte, s a levegőben megálló, majd tovább formálódó "nyomok" vonala, amiket játszi karlengései hagytak a levegőben, szintén önálló mozgásba kezdtek a tánctéren. szerintem egy 5-10 percig tátott szájjal nézhettem a leányzót és a fénylő sugarakat amiket szalagjával a levegő szövetébe vart. ezután mászkáltam egy kicsit. csak szívtam magamban minden apró-nem apró változást. kíváncsiságom a tűzhöz vezetett, hátha így majd mégjobban megértem a lángok nyelvét. ahogy ott álldogáltam, kezdtem egyre inkább zavarban érezni magam. a kezdeti gyermeki örömteljes vizsgálódást felváltotta egy feszültebb hangulat. (előző este szintén egy bulin valami helyi részeg srác minden látszólagos ok nélkül belém kötött, ami akkor eléggé felkavart. talán ez lehetett egy katalizátora a kezdeti örömbe vegyülő ürömnek. na meg a zene se volt épp relaxáló hatású ugye.) az idegeim feszülésére természetessen a környezetem is válaszolt, ami nem tűnt már olyan mesésnek. beindult tehát egy negatív oda-visszacsatolási folyamat. a zene meg elkezdett valami hihetetlen formákat ölteni bennem. csavart és széthúzott. az időt is befogva, hurkokat és időbefagyásokat kreált körém, persze a teret is szétkapva és újrarendezve. a tűz köré álltam, de egyre barátságtalanabb volt velem szemben az is. mintha személyiséget kapott volna, akaratot és karokat, amelyeket felém nyújtogatott. úgy éreztem, hogy azt szeretné menjek közelebb hozzá, hogy lépjek bele. a szemem ennek ellenére nem bírtam levenni róla. a zene ütemére lángsorokat kezdett el felém futtatni. majd egy kiállás közben (aki evett már acidot bulin biztos jól ismeri a zenében ezeket a kis „kilövőállomásokat”) úgy éreztem hogy az egyik eléri a testemet és belém robban. ez egy kisebb eksztázist okozott, amiből mikor magamhoz tértem odébb álltam, és zavartan elkezdtem körbe járkálni. körülöttem az emberek arca mind furcsa formát öltött. idegenek voltak, szétcsúszott minden, nyúlósan egymásba folytak és bár nyílt agressziót nem éreztem felőlük, természetessen nemkicsit megijedtem. mint már említettem elkezdtem körbe-körbe haladni. (a föld úgy tűnt mintha sár borítaná és szerintem nagyon sokáig úgy mozogtam, mint ahogy nagy sárban lépked az ember, persze reggel aztán rájöttem hogy semmi ilyesmiről nem volt szó.) nemcsak térben, de úgy éreztem hhogy időben is körbe járok, ráadásul az is feltűnt, hogy minden mozdulatom már számtalanszor ismételtem. robotprogram voltam egy „looping cycle”-ben. ismeretlen erő tehetetlen bábja. ráadásul végtelen magány érzet tört rám amit mély, átható szomorúság követett. egyedül voltam, az őrület szélén, egy teljesen új törvényekkel rendelkező világban, kiúttalanul ismétlődő viselkedésmintákba gabalyodva. (csendesen jegyzem meg, ha jól emlékszem mindezen érzések-rétegek mellett volt bennem, egy humoros önreflexió is, ami bár nem játszott sok szerepet az aktuális történésekben, azthiszem mégis megakadályozta hogy végleg szétessek.) a fájdalmas szembesülések közben eszembe jutott, hogy talán létezik még idő, meg van egy olyan eszköz hogy telefon, amin vannak valami jelek amik állítólag kapcsolatban vannak ezzel az idő nevű valamivel, és ez jó, mert az idő halad, dolgok is időben haladnak, kezdettel és véggel rendelkeznek, és ez egy trip, bennem egy lsd nevű anyag aminek a hatása is véges stb. amikor oda kavarodtam a kabátomhoz és elővettem a telefonomat, sajnálattal vegyes pánikkal kellett látnom hogy a számok nem számok, hanem folyékony gilisztaszerű valamik, amik kárörvendő identitással rendelkeznek. tehát letáncoltak a telefonom kijelzőjéről és közben nevettek. full paranoia. (most ahogy ezt írom a gyermekkort idézi fel. pl. emlékszem kissrácként ha az ágy lábába beütöttem a lábam, mérgemben elkezdtem hibáztatni az ágyat mintha az tehetne róla. talán ennek a gondolkodásmódnak a darabkái keltek fel újra? ha nem is, de mindenképp valami hasonló) ezt a tudatom már nem bírta tovább, leültetett egy padra és elment vakációra egy fekete lyukba. (később mondta egy ismerős leányzó akivel jöttem hogy odajött hozzám, mondott valamit de nem reagáltam csak üveges tekintettel meredtem magam elé.) valamennyi idő múlva sikerült visszakapcsoldnom, ám újra csak kényelmetlen helyzetemmel szembesültem.

megint nekiindultam vándorolni erre-arra. életemben addig sosem táncoltam, és affinitást sem éreztem rá, ezért addig eszembe sem jutott hogy megtehetném. nemsokára (már nem emlékszem hogyan is kezdődött) mégis azon kaptam magam hogy a loopból kikerülve, beállok az emberek közé, és elkezdek mozogni a zenére. nem szokványos tánc volt ez. úgy éreztem hogy átlátom és egy új szemszögből felépül bennem a zene szerkezete, így képes voltam annak teljesen odaadni magam. kezemet- lábamat-mindenemet mozgatva és tekergetve éreztem, hogy a zene által gyógyító erőket hívok magamhoz. elkezdődött egy pártfordulás. a zene sem tűnt már ellenségesnek és elbírhatatlannak, inkább vadnak és különösen érdekesnek. bár még mindig szeletekre bontott mindent amit addig valóságnak hittem, de ezen szeletek között ott volt egy lenyűgöző csatorna amin át rákapcsolódtam a környezetemben lévő táncolók „energiájára”, és mint az anyatejet szívtam magamban. nem rablás volt ez, mert rögtön ahogy fordultam át szétesésből újraépülésbe, vissza is sugároztam, mint boldogságot és erőt. idővel már nemcsak embereket éreztem magamban hanem mintha a fákra, a vízre, a levegőre stb. is rákapcsolódtamt volna. testemben eddig ismeretlen részekre akadtam, és így teljessé válva minden sejtem bekapcsolódott a tekergőzésbe. rohadtul nem érdekelt hogy nézhetek ki. egyszerűen élveztem új képességem és teljesen átadtam magam a révületnek. nemhiába, hisz úgy éreztem hogy kb a halál torkából kúszok kifele. újra tudtam élvezni a színek és hangok egymásba kavarodását. azthiszem végre kezdtem realizálni, hogy már olyan nagy baj nem lehet. átugrottam a chill részbe, ahol aztán végképp újra beindult a varázslat. a szabad ég alatt ahol a trance csavart, a külvilágom egymásba rakódott rétegekből meg ezek közötti csatornákból állt, amin fénysebeséggel száguldoztak információk, különféle erők, és én is egy voltam ezzel az energikussággal és vad száguldással. ám amint átléptem azon a részen ami a chillt a trancetől elválasztotta, minden teljesen megváltozott. mondhatni külön birodalom volt a két hely, kis mikro-világok laza egymáshoz szövődése, amit csak az köt össze hogy egymás mellett voltak és érezhetően hangok formálták mindkettőt. tehát amikor átléptem, úgy éreztem, hogy a jövőből mintha az idők hajnalához tértem volna meg. a nem túl nagy tánctér, megnyúlva, egy öles barlanggá változott, az energiák szabad térré, a hangok forró masszázsból, kellemessen hűvös jégszilánkokká, én meg száguldó részecskéből hullámzó lassú pulzálássá lettem. a tánc folytatódott ott bennt is, és a csoda tovább bomlott. hihetetlen volt hogy része vagyok annak ami történik. szinte már feledve mi is történt nem is olyan régen, ellazultan ünnepeltem a megnyílvánuló tapasztalások felszabadult játékát, a visszhangos csavarást. ide-oda járkáltam a két rész között, és amikkor ki-be lépkedtem mindig megtörtént ez a nagy váltás. a reggel lassanként megérkezett. látomásaim a fény-érkeztével sem érezték úgy hogy magamra hagynak. az égbolt halványkék és rózsaszín átmenetére felpillantva minden apró pixelekből állt amik szintén különféle színekben tünedeztek. egy nagy, háromméteres, csupaszín inka motívumokkal díszített lepel előtt álltam és azt figyeltem, ahogy magába szippantja az embereket akik elhaladnak előtte. egyre fáradtabban bár, de tovább táncoltam, néha azért már be-be ülve a chill részbe. ültömben elértem azt a pontot ami után már csak egyre fáradtabbnak éreztem magam. ezt követően már nem emlékszem semmi lejegyzésre méltóra. az tuti hogy semmihez sem fogható dolgok zajlottak bennem még akkor is és még sokáig, sőt azóta is (sőt innen nézve már előtte is :). lassanként búcsúzva a helytől, megkerestem az embereket akikkel érkeztem, majd elindultunk hazafele.

egy sötét, fülledt szobában hirtelen felkapcsolják a villanyt. az ember, aki bent ült a félhomályban rájön, hogy ott mellette az a valami amit addig kötélnek nézett az egy halálos mérgű kígyó. de a fény az ajtót is megvilágítja, ami egy végenincs-tágas, napos rétre nyílik. a pszichedelizálás olyan kérdéseket szül, amik messzire vezetnek. a trip után már nem igazán tudtam folytatni addigi életemet. az utazás egyes elmeinek értelme mág máig kibomlóban van. ám az biztos hogy lassanként elkezdtek leválni szokások, azonosulások. emellett elkezdtek még feltárulni azok az erők amik meghatározzák azt hogy hogyan bírok mozdulni és hogy mikor mit látok a világból. céltalanságom helyett értelmet kaptam, és megindult egy keresés, a szabadságom és egészségem keresése.

© Copyright 2008, 2008 Daath.