Gary Fisher:

Viszontáttétel kialakulása pszichedelikus pszichoterápiában

Forrás: The Bulletin of the Multidisciplinary Association for Psychedelic Studies MAPS - Volume 10 Number 2 Summer 2000 - p. 4

A MAPS kiadványának egy 1997-es számában megjelent cikkben Kylea Taylor azokkal a nagyon különleges körülményekkel foglalkozott, amelyek a pszichedelikus pszichoterápiát folytató terapeutákat (a sittereket) érintik. A szerző nagyon pontosan megfogalmazta mindazokat a speciális igényeket, amelyek a pszichedelikus utazó (a páciens) részéről felmerülnek: ezeket újra felsorolni itt, most nem szükséges. Jelen írás célja inkább az, hogy még jobban rávilágítson a pszichedelikus terápiás ülések során felmerülő viszontáttételi folyamatok kialakulásának lehetőségeire és némi gyakorlati útmutatást adjon annak hatékony kezeléséhez.

Kiinduló feltételezésünk az, hogy a sitter saját maga már komoly pszichedelikus élményeket szerzett és jelentős munkát végzett ezen magán, de ezzel együtt még koránt sem tökéletes! A pszichedelikus pszichoterápia során a sitter nagyon kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen nem kerülheti el, hogy a páciens betekinthessen "lelke legrejtettebb zugaiba" is. Amikor ugyanis az utazáson részt vevő személy tudata kitágul (transzcendentális tudatosság állapotába kerül), akkor minden jelenséget úgy érzékel, amilyen az valójában. Ha ez egyben a kegyelem állapotával (transzcendentális tudatosság, mindennel való egység, nirvána) párosul, akkor nem jelent problémát a sitter számára, hiszen a páciens ebben a tudatállapotban mindent teljes szeretettel és megértéssel fogad. Nem csupán elfogadja a self azon aspektusait, amiket a sitter ego-szintonikusnak érzékel, hanem feltétel nélküli szeretettel fogadja be a sitter teljes 'lelkét', illetve annak állapotát. Bármely egyéb esetben, bármilyen más megváltozott tudatállapotba kerül a páciens, egy körkörös visszacsatolási folyamat alakulhat ki.

A sitter saját ön-elfogadása

A pszichedelikus utazó, mivel a megváltozott tudatállapotban szuggesztibilitása rendkívüli mértékben megnő, könnyen "csatlakozhat" a sitterhez az ön-elutasításban. Ez a jelenség valójában kollúzió: bizonyos saját aspektusainak el nem fogadása, felkelti a sitterben az önnön hibáival (legalábbis amiket ő annak tart) kapcsolatos érzéseit, így azt fogja érzékelni, hogy a páciens nem fogadja el őt. Ez az, ami végül is beindítja a viszontáttételi reakciót: a sitter elkezdi elutasítani a pácienst, mivel azt érzi, hogy az elutasítja őt. Mindez gyakorlatilag egy időben, egyetlen pillanat alatt történik, így a sitternek többnyire esélye sincs arra, hogy ezeket a történéseket fel tudja dolgozni. Természetesen annál kevésbé érzi magát ilyen formán kiszolgáltatottnak és támadhatónak a sitter, minél magasabb szintet sikerült már elérnie az ön-elfogadásban, és ettől függ az, hogy milyen mértékben tud a páciens segítségére lenni.

Amikor egy egyén a teljes ön-elfogadás állapotában van, akkor mindenki mást is feltétel nélkül elfogad. Ugyanez fordított előjellel is igaz: amilyen mértékben valakinek kétségei vannak saját elfogadhatóságával kapcsolatban, olyan mértékben fogja a többi embert is automatikusan elutasítani. Ez szintén azonnal érzékelhető. Az, hogy valaki milyen mértékben tud szeretni valaki mást, csupán azt tükrözi, hogy mennyire képes saját magát szeretni. Természetesen ezek a megállapítások az ezoterikus filozófiában közhelynek számítanak. A nehézség abból adódik, hogy nagy különbség van a között, hogy intellektuálisan hiszünk valamit ezekről a jelenségekről, vagy pedig közvetlenül tapasztaljuk azokat. A legnagyobb akadály valaminek a valódi tudása, ismerete előtt az, ha azt gondoljuk, hogy már tudjuk, ismerjük a dolgot, még mielőtt valóban megtapasztaltuk volna a jelenséget. Nagyon jól emlékszem például az első alkalomra, amikor megtapasztaltam mit is jelent az, hogy "Isten szeretet". Előtte sok-sok éven át már hittem ebben, és úgy gondoltam, hogy tudom is, hogy mit jelent ez, de amikor aztán végül bekövetkezett a tapasztalat, akkor nagyon meglepődtem, és szinte felkiáltottam: "Ó, hát erről van szó!".

Minden olyan jelenség, amely a pszichedelikus pszichoterápia során felmerülhet, előfordul "hétköznapi" pszichoterápia közben is, a különbség csupán annyi, hogy a pszichedelikus pszichoterápiában minden résztvevő számára tudatosak lehetnek. Mindez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy ugyanezen jelenségek hatása a hagyományos pszichoterápia keretében kevésbé lenne fontos és meghatározó.

A sitterek megbeszélése a terápiás ülés előtt

A sitterek számára a legnagyobb segítséget a gyakorlati munkában az jelenti, ha a terápiás ülés előtt egy nappal össze tudnak gyűlni és előre meg tudják beszélni az esetlegesen felmerülő viszontáttételek lehetőségeit. A mi munkánk során a terápiás üléseken általában három - öt sitter vett részt, attól függően, hogy mennyi lehetőséget adtunk a különféle problémák és nehézségek felmerülésének, illetve mennyi embert tartottunk szükségesnek a páciens érzelmi és fizikai "menedzseléséhez". Az mindenképpen elengedhetetlen, hogy a sitterek mindegyike találkozzon a pácienssel a terápiás ülést megelőzően, és megfelelően felkészüljön az alkalomra. A felkészülés mind a páciens, mind a sitterek számára nagyon fontos. A páciens szempontjából a felkészülés lényege, hogy megpróbáljon fogalmat alkotni a pszichedelikus élmény természetéről, illetve tisztázhassa azzal kapcsolatos elképzeléseit (félelmek, remények, elvárások), valamint saját intencióit, vagyis, hogy tudatosítsa a "set"-et. A legtöbb páciens esetében nagyjából hat órát töltöttünk felkészüléssel, míg maguk az ülések általában nyolctól tizennyolc órán át tartottak (mivel relatíve nagy dózisú, 400-600 mikrogrammnyi LSD-t adtunk nekik). Az ülést megelőző találkozók során a sittereknek lehetőségük volt rá, hogy képet kapjanak saját viszontáttételi folyamataikról, amiket aztán a munkatársak egymás közötti megbeszélésein mindig meg lehetett tárgyalni.

Ennek az egész folyamatnak a szubtilitása egyszerűen hihetetlen. A megbeszélések során a legfontosabb, hogy mindenki elmondja, milyen "problémája" van a beteggel, mi az, amit nem tud benne elfogadni, és amit szeretne, ha másképp lenne. Bármi legyen is az ugyanis, ami zavar minket valakiben, az azt jelenti, hogy nem vagyunk képesek őt elfogadni olyannak amilyen a jelen állapotában. Ha például egy olyan személlyel vagyunk együtt, aki nagyon erősen túlsúlyos, akkor nincs automatikusan az az érzésünk, hogy jobb lenne ennek az embernek, ha le tudna adni a súlyából? Nem gondolnánk olyanokat, hogy mennyivel jobban érezné magát a saját bőrében, vagy, hogy mennyi stressztől szabadulna meg a teste néhány kilóval könnyebben? Tulajdonképpen tekintet nélkül arra, hogy mi is az ilyen típusú gondolatok "valóságalapja", vagy "pozitív célja", az eredmény mindig az, hogy ebben a tudatállapotban nem fogadjuk el a másikat "úgy, ahogy van". Ezzel a pszichés reakcióval a páciens saját ön-el-nem-fogadásához csatlakozunk, és megerősítjük őket abban, hogy "úgy, ahogy vannak" nem elfogadhatóak. Márpedig az egyik legerősebb impulzus, amely a legnagyobb eséllyel idéz elő pozitív változást egy személy önmagával való viszonyában, az nem más, mint annak az élménye, hogy valaki tökéletesen elfogadja őt, úgy ahogy van.

A viszontáttétel feloldása

A sitterek megbeszélésén általában eldöntésre kerül, hogy ki legyen a "vezető sitter". Ez általában magától dől el: a sitterek intuitíven megérzik ki a leginkább "alkalmas". Természetesen az ülés során aztán a rugalmasság a fő, és a többi sitter úgy reagál, ahogy azt megfelelőnek érzi.

A megbeszélés során minden sitternek el kell mondania, ha úgy érzi, hogy a viszontáttétel nála túlságosan erősen jelentkezne, és aki úgy érzi, hogy nem tudja a dolgot kezelni az akár dönthet úgy, hogy nem vesz részt az ülésen, akár kérhet egy előzetes mini-ülést saját maga számára, hogy a probléma okait feltárják és megpróbálják azt megoldani. A terápiás ülés reggelén a sitterek már korán összegyűlnek és csoportos meditációba mélyednek. Néha hasznos lehet, ha a vezető sitter maga is bevesz egy kis adag pszichedelikumot, hogy "stabilizálja magát" egy ego-mentes állapotban, amelyben a lehető legérzékenyebben tudja majd követni a páciens utazását. Természetesen nem az a cél, hogy aktívan vezesse az utazót, hanem az a lényeg, hogy a vezető egy olyan tudatállapotban legyen, amelyben már transzcendálta a saját egoja határait és így képes befogadni, átélni a páciens tudatát is. Persze a rugalmasság megint csak nagyon fontos e tekintetben is, hiszen bármelyik sitter bármikor erős "contact high" hatás alá kerülhet, és megváltozott tudatállapotba léphet át. Ez ráadásul gyakran olyan gyorsan történik meg, hogy a sitterek észre sem veszik, amikor a változás bekövetkezik. Ha egy sitter nincs eléggé "stabil" állapotban, akkor könnyen saját tripbe kezdhet, amitől viszont megszűnik rendelkezésre állni a páciensnek.

A nem várt terápiás hatás

Mint terapeuták, nem mindig láthatjuk át pontosan, hogy a pácienseink miként tapasztalnak meg bennünket, és amiről azt gondoljuk, hogy terápiás hatással van rájuk, az sokszor nem esik egybe azzal, amit ők pozitív hatásúnak éreznek saját magukkal kapcsolatban. Egy rendkívül intelligens fiatal nővel dolgozva, egy alkalommal hirtelen hallani kezdtem a saját szavaimat, mintha visszhangként verődtek volna rám. Ránéztem, és ő csak ült ott sugárzóan mosolyogva rám. Pár pillanatig csendben maradtam, aztán megkérdeztem, hogy figyelt-e arra, amit mondtam, mire ő azonnal rávágta: "Ó, dehogy! Én sosem figyelek arra, amit maga mond, - egyszerűen csak szeretek magával lenni."

Egy alkalommal egy skizofréniás kamasz fiút kezeltem, aki megtanította nekem, hogyan kell tökéletesen csendben és nyugodtan lenni. Hat vagy hét ülésre volt szükségem, hogy képes legyek én is abba az állapotba kerülni, amiben ő volt, mert saját ellenállásom az ellen, hogy csak csendben és nyugodtan legyek olyan erős volt, hogy majdnem begolyóztam. Egy idő után aztán már nekem is sikerült a dolog, és onnantól kezdve csak ültünk egymással szemben és képes voltam vele lenni anélkül, hogy bármelyikünk is szólt volna egy szót. Ez után vagy húsz hónapon keresztül folytattuk tovább a "munkát" ugyanígy. Húsz hónap elteltével a fiú az egyik ülés végén megszólalt, és elmondta, hogy milyen sokat jelentett neki hogy velem lehetett, és milyen nagyra értékel mindent, amit tettem érte. Ez volt minden, amit mondott, aztán egyszerűen elment. Később megtudtam, hogy tökéletesen rendbejött: felsőfokú tanulmányokat folytat, mert szeretne zenetanár lenni, megházasodott, gyereke lett, és nagyon gyümölcsöző és teljes életet él. A tanulság tehát az, hogy - mint azt Carl Rodgers mondta sok évvel ezelőtt - fontos, hogy "páciens centrikusak" legyünk.

Megjegyzés a skizofréniával kapcsolatban

A pszichedelikus terápiás ülés alatt a tapasztalatok végtelen variációja jelentkezhet, s ez az egyik oka annak, hogy érdemes minden ülésen több sitternek részt venni. A kutatásaink kezdetén, amikor mint pszichoterapeuták meg akartuk ismerni a skizofréniával diagnosztizált betegek belső világát, akkor egyszerűen annyit tettünk, hogy bevettünk némi pszichedelikumot, és együtt ültünk egy skizofrén pácienssel. Természetesen általában egy tapasztaltabb sitter is jelen volt még ezeken az alkalmakon, hogy segítse a kísérletező terapeutát az újfajta tapasztalatok világában való eligazodásban. A skizofrén és autisztikus gyerekekkel végzett munkánk során (Fisher, 1997) a leginkább az lepett meg minket, hogy milyen pontos és perceptív volt ezeknek a gyerekeknek a reakciója velünk kapcsolatban, annak ellenére, hogy azt gondoltuk: túlságosan visszamaradottak és zavartak ahhoz, hogy a mi saját hibáinkat, félelmeinket, tökéletlenségeinket észrevehetnék. Persze, a skizofrének azon képességéről, hogy néha szinte "belelátnak" a terapeuta lelkébe, már majdhogynem legendák szólnak. Szerencsénkre a gyerekek, akikkel dolgoztunk nem csak nagyon éleslátóak voltak a problémáink iránt, de nagyon elfogadóak is voltak velünk, és kifinomult humorral, valamint valódi együttérzéssel tudtak rámutatni saját "zavaros" pontjainkra.

Röviden összefoglalva, egy sitter akkor lehet a legnagyobb segítségére a páciensnek, ha már saját maga is megjárta a maga útját és elérte már az önmaga és mások iránti szeretet és együttérzés olyan állapotát, amelyben megtanulta, hogy mind azért vagyunk itt, hogy segítsünk egymásnak a saját, egyéni igazságaink felé vezető úton.

Hivatkozások

• Fisher G (1999). Successful Outcome of a Single LSD Treatment in a Chronically Dysfunctional Man. MAPS Bulletin, Vol. IX No. 2, 11-14.
• Fisher G (1997). Treatment of Childhood Schizophrenia Utilizing LSD and Psilocybin. MAPS Bulletin, Vol. 7 No. 3, 18-25.
• Fisher G (1970). The psycholytic treatment of a childhood schizophrenic girl. International Journal of Social Psychiatry 16, 112-130.
• Fisher G (1970). Psychotherapy for the Dying: principles and special references to the utilization of LSD. Omega 1, 3-16.
• Fisher G and Joyce M (1970). The psychotherapeutic use of psychodysleptic drugs. Voices: The Art and Science of Psychotherapy 5, 69-72.
• Sherwood JN, Stolaroff MJ and Harmon WW (1962). The Psychedelic Experience: A new concept in psychotherapy. Journal of Neuropsychiatry 4, 69-80.
• Taylor, K (1997). Ethical Caring in Psychedelic Work. MAPS Bulletin, Vol. 7 No. 3, 26-30.

© Copyright 2000, 2008 Multidisciplinary Association for Psychedelic Studies.