Botanics:

A másik Budapest

avagy a hajni, a salvia meg én:)

Az élmény éve: 2007
Helyszín: kollégiumi szoba, buszok, suli-buli, majd a főváros:)
Anyagok: kb. 220 Ipomoea tricolor mag (2006os szedésű), Salvia divinorum (a spangli első felébe egy szemnyi pár hónapos zözi) kb. T+4kor.

Egyik barátommal, nevezzük Lacinak, szombatra terveztük életem első LSD-jét tripjét, persze hogy nem tudtunk szerezni. Már épp kezdtem kétségbeesni péntek délelőtt, mikor eszembe jutott hogy nemrég láttam a Nyugati melletti kertészeti boltban, szép kék hajnimagokat:). Szóltam neki, hogy miért ne esznénk olyant... Mivel már elígérkeztünk a pénteki bulira, hosszas vívódás után úgy döntöttünk, megnézzük milyen a kedvenc növényünk egy partin is..

Vettem fejenként négy-négy csomag magot, itthon megdaráltam őket anyum mákdarálójával (közben a húgom őrködött az ajtónál:) /jut eszembe, majd valami csokival meg kéne hálálnom neki... lol). Este a kollégium felé menet megvettem a kefireket (nekem így jött be a legjobban. Darált mag + kefir, ajánlom: a kefirnek elég markáns az íze, alapból kissé csomós is, ráadásul nyugtatja a gyomrot, nameg: az epres Cappy: ennek meg az íze jó szirupos, szal ha a hajninál a gyomrom összerándul, egy korty epres „kepi” mindig megoldja..)

T+0: A koleszban Lacival gyorsan megettük a kefírünket:D. Közben jóféle Hypersonicot, és Sphongle-t mutogattam neki. Kissé az első fél óra szét volt esve, mert ki be rohangáltak a szobánkból mindenféle, a bulira készülő emberek:) de sebaj.. Megmutattam Lacinak a salviás spanglimat, és kifejtettem a gondolataimat a salvinorin + LSA keverékről.. úgy határoztunk, hogy majd meglátjuk, be merjük-é vállalni... Közben vívódunk, ne maradjunk-e a szobában zenét hallgatni.. Úgy döntöttünk buli.. Így utólag merész, de talán életem legjobb döntése volt.

T+0,5: Már érezzük a „valamit már érzek hátul” hatást. Kis émelygés, amit fekvéssel és cigivel próbálunk rendezni...

T+1 körül elindultunk busszal meg négy csajjal a suliba. Ekkorra már a pupillánktól alig látszik a szivárványhártyánk :) A buszon, és a megállóban eléggé pörgős szófosásom lett, hülye szövegekkel, és kis toporgással, a combjaimban a már ismerős izomlázat érzem.

T+2-re értünk az iskolához kb., a buszon mikor éppen csöndben voltam, és félig csuott szemmel, indiános mintákból színes éles fraktálokat láttam, az ablakon kinézve egyre szebb minden. Minden légvételtől „csodaszép” érzést érzek a mellkasomból kiindulva a testemben.

Az iskolában megfigyeltem, hogy a sok részeg között is teljesen kulturáltan dumálunk mindenkivel. A pop és techno zene, a részeg társasággal, eléggé lehangoló, ráadásul hányingeres hatású volt... Egyébként már az iskola előtt elvesztettük egymást Lacival. Lementem a közeli tóhoz... alapból nagyon szép, de így sötétben, közelben a kivilágított épületekkel, és szökőkúttal lenyűgözött... A tó túlsó felén lévő állólámpa körüli aura egyre színesebb és nagyobb volt. Majd elkezdett fraktálosodni és forogni, ha eleget néztem... Pár osztálytársam jött arra, megkínáltak sörrel. Mivel nem volt nálam víz és iszonyú szomjas voltam, de vízért nem akartam a suliba visszamenni, elfogadtam pár kortyot.. valahogy sejtettem, hogy megint hányingerem lenne.. Szóval ittam pár korty sört. Nagyon jól esett, a minták is érdekesebbek voltak. Hülye módon megittam fél dobozzal ezek után, na attól meglett egy kiadós hányás..

Miután rendeztem magam, kicsit gyengébben éreztem gyengébben a hajnit, a buliban nem éreztem magam túl jól, kimentem sétálni a parkba a tó mellé, hátha jön valami. Séta közben az épületek szépségét, és a fényeket néztem. Egyszerűen nem Budapesten jártam:). Ekkor jött az ötlet, hogy most én felmegyek a Citadellához.. végül is, csak egy fél órás séta jó tempóban.. és különben is, milyen gyönyörű lenne onnan Pest. Szerencsére összefutottam Lacival, meg egy osztálytársnőmmel.. Éjjelnappalit kerestek, mert elfogyott a cigijük. Velük mentem.
Kitaláltuk: le kéne lépnünk, mert Lacinak, meg nekem nagyon nem eset jól a sok részeg, és a buli, a barátnőnknek meg lapos volt. Mikor megvolt az éjjelnappali, még sétálgattunk a parkban, és nézegettük a tájat. Egy szomorúfűz alatt, lépcsőn ülve eszünkbe jutott a Salvia... Barátnőnk nem kért belőle, de vállalta, hogy velünk marad és vigyáz ránk. Úgy szívtuk, mint a füvet szokták: szépen adogattuk egymásnak. Én kezdtem, két slukkonként haladtunk. Az első négy slukkig még ott voltam a helyszínen... Aztááán:) Hirtelen San Pedro kaktusznak láttam a tájban a függőleges sziluetteket, és gombának a kerekebbeket (ezt annak tudom be, hogy az utóbbi hetekben ebben a két témában rengeteget olvastam..
Néztem osztálytársnőmet, aki ép egy gyerekdalt dúdolgatott, mellette a haveromat... Hirtelen szilánkokra hasadt a kép.. egy fölső és egy alsóra.. cakkos vonal választotta el.. minden mintha üvegbe lett volna öntve.. A Fölső képen azt láttam, mintha negyven évesen lennénk ott a parkban mi hárman ugyanebben a szituban.. Más frizura, már ráncosodó arc, más hang. Végül a kép szétugrott, félig csukva volt a szemem... Egy gyorsan forgó háromdimenziós csövet láttam.. Színes, gyűrűkbe rendeződött fraktálsorokból állt, az egyik gyűrű jobbra a másik balra forgott, és így tovább a végtelenségig. A cső maga is színes volt, minden színű, és hosszan kinyúlt. A végén a táj, és a társaim kicsinyített képe volt. De a társaimnak ez a negyven éves kori képe, amit az elején is láttam.. Közben csodálatos érzést éreztem magamban, mintha minden sejtem ujjongana.. sőt minden atomom... Ekkor jött egy para, de kellemesen éreztem magam: a salvia 10 perces, a hajni 8 órás kb. Mivel nem nagyon olvastam a kettő együttes hatásáról, eszembe jutott, mivan, ha a két barátom már valami ápoló egy elmeházban, én meg még mindig egy flashban vagyok benne.. (Nekem a gyógymód egy ilyen parára: megvonom a vállam gondolatban). Mikor kezdett tisztulni ez a forgás, pont odajött hozzánk egy ember: és megkérdezte mit csinálunk itt? (egy totálrészeg parkőr volt: jó hogy velünk volt egy nem trippező barát: mert megnyugtatott gyorsan h „csak egy totálrészeg őr lehet”).

Mikor tisztult a Salviatrip, nekem ez úgy jött be: rendőrök jönnek vagy tízen igazoltatni. De a pillanatok végtelennek tűntek, én jól éreztem magam, úgy voltam az üggyel, hogy úgyis végtelen idő lesz mire odaérnek hozzánk:)) Majd (utólag így tudom értelmezni) végtelenszer lepergett előttem a napom.. felkeléstől odáig, és a trip is beletartozott.. előszrö úgy vettem hogy ennyi idő eltelt a salviás spangli óta. Szal kívülről ezt látták: Hány kört mentünk a salvia óta. Amit most szívunk, fű? Miért adtak nekem füvet? Meg hasonló kérdéseket tettem fel:). Végül kiderült, hogy még azt az egy salviaspanglit szívja Laci. Ez így rettentő mély volt. Mert ezzel együtt és a következő órákkal, szó szerint minden pillanatban átéltem a végtelent.

A spangli után elindultunk hazafelé, kiderült hogy Laci visszament a kabátjáért, én meg kedvesen megígértem barátnőnknek, hogy elkísérem a buszáig. Ez kb. 200 méterre volt a bulitól.. Útközben minden ember mosolygott, és vagy kommandós vagy, rendőr, vagy valami azték papszerűség volt-mondom még a kommandós is mosolyogva kommandózott:). Az épületek gyönyörűen színesen voltak kivilágítva.. Visszafelé a sulihoz minden második embertől megkérdeztem, merre van az iskola. Mivelhogy: minden helyszín egyszerre ismerős és ismeretlen volt. Ha akkor engem kiraknak egy ismeretlen helyen, akkor sem tűnik fel, hogy nem jártam még ott.

Szerencse volt megint, hogy pont szembe jött velem a Laci.. Elmagyarázta, hogy mennyire flash a dolog, én meg neki, hogy nekem még inkább:).. Elindultunk a buszhoz, megbeszéltük hogy ő bemegy aludni egyik ismerőséhez, én meg a Nyugatihoz megyek. Az éjjeli busz megállójában tök jól elbeszélgettünk pár hajléktalannal, a buszon meg egy mozgáskorlátozott sráccal, ő magyarázta el nekünk egymás után vagy harmincszor az útvonalat, hogy jutunk úti céljainkhoz...:):) A Blaha Lujza téren búcsúztam el útitársaimtól.. Valahol útközben vettem tonicot magamnak (hogy hol az senki se kérdezze soha:).). Beszélgettem rengeteg emberrel, közben lebegve sétáltam.. Közben még mindig minden színesen villódzott. Az előbb leírt érzések még bennem voltak, meg az állapot, de eljutottam oda, hogy ha eddig nem lett bajom akkor oké, most már jó minden: érdekes: minden pirosnál automatikusan megálltam, nem mentem le a kivilágított utakról (pedig fel sem tudtam tételezni, hogy van erőszak, meg veszély egy olyan szép városban mint Budapest:)). És csak egyszer tévedtem el: az oktogonnál elmentem a hősök tere felé..

Kb. T+7kor, három óra előtt értem nyugatihoz,. Volt pár rendőr is ott, de egyszerűen kerültem a tekintetüket (pupilla), és kész. Magamban flashaltem, a fél ötös vonatig, majd hazajöttem. Itthon T+10kor, lefekvés előtt, még a pupillám elég tág volt. Ezután elaludtam, egész mélyen aludtam, csak egyszer keltem föl. Majd kilenckor ébredtem, elmentem egyik barátommal hüllőkiállításra. Már csak a másnapi „hajniérzéseket” éreztem, de erősen. Szerencsére, reggel, kívülről, még a gyanakvó szüleimnek se voltam furcsa..

A kiállításon a kaméleon nagyon flasshalt:) (majd nézzétek meg: egy kaméleon totál úgy néz ki, mintha be lenne tépve:P)

Amit kihagytam: az idő nagyon lelassult, máskor pedig rohant. De ez eléggé jellegzetes tünet, csak a teljesség kedvéért említettem meg.

Ennyit a tripről. Nem tudom, hogy Lacnak milyen mélységű tripje volt.. Rám valahogy ezek a dolgok erősebben hatnak: a hajnalkától is elég gyorsan elég erős szintre érek.. míg más csak a fraktálokat szemléli, én már a mátrixban ülök, és az időt állítgatom (barátaimmal erről beszélgetve azt állapítottuk meg, hogy vagy szerencsés vagyok, és könnyen tudom átélni a hatásokat, vagy pedig alapból skizoid alkat vagyok:). Remélem az előbbi lehet az ok..).

És még egy:): szinte kötelező hozzátennem: a legjobb részeket, a nem evilági érzéseket, tényleg nem lehet áthozni abból a párhuzamos világból:). Tehát: alig tudtam leírni a töredékét is az élményeknek.

És végezetül egy inkább filozofikus gondolat a tripjeimről: minden hajnis tripemnél van egy motívum, először meg is ijedtem tőle. Elég zavaros volt akkor.. most az utóbbinál ez nagyon erősen jelentkezett de nem ijesztően már: amikor elvagyok magamban, és hirtelen nem is tudom, hol vagyok.. Például valakitől az utcán kérek tüzet cigihez: mikor meggyújtja a cigimet, és veszem el a gyújtótól a cigimet, eszembe jut, mi lett volna, ha véletlenül megégettem volna a parázzsal, meg hasonló. Namost: hajnival ez úgy történik: hogy át is élem a dolgot. És mikor kizökkenek a gondolatmenetből, nem tudom hogy megégettem-e vagy nem. Visszanézek, és látom h mosolyogva beszélget tovább a tűzadó, ekkor megnyugszom.. A tripem csúcspontján minden pillanat, minden alternatív megoldását teljes egészében átélem egy ideig. Szerencsére valahogy automatikussá, és ösztönössé válik a megszokott cselekedet. Például végigfutott ezerszer a fejemben most éjjel is, mi lett volna, ha átmegyek a piros lámpán, és közben meg várom a zöldet...

© Copyright 2007, 2007 Daath.