Kru:

Atropin

6-7 éves koromban egy komoly szemészeti beavatkozás előtt álltam és többszöri atropin kezelést kaptam, szembecseppentés formájában egy hónapon belül. Ez elősegítette a (f""""sz emléxik milyen nevű eszközökkel történő) vizsgálódást mivel az atropin kitágítja a pupillát.

Nagyon erős hatása volt az atropinnak és máig is őrzöm a nyomát a dolognak. (ugyanis van egy kicske, szürke és megsárgult orvosi kartonlapocskám, amelyben az áll, hogy "atropin érzékeny")

Talán csak annyit előre, hogy egy átlag gyerek voltam, rugalmas, őszinte és vidám. Nem igazán emléxem tisztán arra az egy hétre, amikor történt a dolog. Máig is csak a legélesebb emlékeket tudom felidézni. Egyszerűen nem tudok visszaidézni mindent, hiszen annyira régen történt és annyira más voltam ahoz képest aki ma vagyok. (bár már akkor is homályos volt midnen)

Hogy hol kezdődött az atropin hatása azt nem tudnám megmondani és azt sem, hogy hol ért véget (de kb. 1 hét lehetett az egész). Gyerekként a felnőttekhez képest egészen elszállt voltam, ugyanúgy mint bármely más gyerek. Az orvoshoz járást nem tartottam idegennek, hiszen voltam már előtte kórházban mandulaműtéten... ...ahol éterrel megtolták 5 évesen az agyamat (lila kaleidoszkópok, belső mozik a műtét alatt).

Amire nagyon emléxem atropin témában az az, hogy egyszerűen elmosódott az álmodás és az ébrenlét közötti határ. Volt olyan, hogy legóztam a szőnyegen ülve és a sarokban a porszívó megrázta magát és rámnézett a fejével. Olyan volt mint egy gégecsőből felépülő kígyó aki rámnéz. Nem volt természetellenes az egész, nagyon is odaillő volt. Hívott és vonzott, "mágneses szívást" éreztem a kígyóból. Nem tudtam nem rá nézni. Hál istennek teljesen semleges volt a porszívó szándéka (talán szándéka sem volt), de én nagyon kezdtem pánikolni. Hullámzott egyet a porszívó csöve és én elkezdtem bőgni. Jó, hogy anyukám bejött a szobába és megnyugtatott. (bár én akkor is a porszvót néztem, hogy mikor moccan megint). Ezt pld. nem tudom, hogy álmodtam-e, vagy nem.... :-(

Hétfőn iskolába mentem és rájöttem, hogy nem látom a közeli dolgokat, NEM TUDOK OLVASNI. A sorok helyén elmosódott csíkokat láttam csak. Akárhogyan tartottam a könyvet, akárhogyan hunyorogtam, erőlködtem, csak foltokat láttam. Írni sem tudtam, mert amit leírtam, abból csak világoskék derengést láttam a papíron, nem tudtam visszaellenőrizni, hogy mit írtam addig. Kb. fél méterre kellet kinyújtanom a papírlapot, hogy lássam elmosódottan amit leírtam (bár akkor is homályos volt az írásom). Egyszerűen pár napig nem láttam élesen a fél méternél közelebbi tárgyakat. (ezt nem álmodtam)

Alapjában elég jól elvoltam az alatt a hét alatt, mint minden gyerek. Finom tojásos-sonkás szendvicset eszegettem a szünetekben, fociztam és vicceket meséltünk egymásnak. De ha fehér felületekre néztem egy ideig, akkor azokon halovány színes foltok jelentek meg. (ezt nem álmodtam)

Ha még tovább néztem ilyenkor, akkor szerteágazó és a megemészthetetlenségig bonyolult gondolatok árasztották el a fejemet. Nem tudtam mit kezdeni velük! Csak egy dolog maradt a fejemben ilyenkor: "túl bonyolult, hogy akár egy kukkot is értsek belőle! A komplexitás érzése ilyenkor órákig tartó emésztenivalót adott (persze nem jutottam sehova ezzel). Olyan volt ez, mint amikor egy nyalóka után még érzi az ember az édes szájízt... (éberen és álmodás közben is volt ilyen)

A kezelés alatt egyszer belenéztem a tükörbe (többször nem). A szemeim szét voltak.... Eltűnt minden emberi vonás a tekintetemből, egy fekete pupilla és körülötte a szemem fehérje, ennyi látszott. (csúnya látvány volt, hiszen nekem nem fekete a szemem, brrr..., szintén nem álom volt)

Este. Fexem az ágyamon és partra vetett mélytengeri lények csúszkálnak az ágyam körül. Lomha, ámde megállíthatatlan mozgással araszolnak töbtonnás albínó testükkel a padlón. Céltalanok és csúnyák. Nem akarnak semmit, de itt vannak. Nincs szemük, nincs szájuk, semmi sincs rajtuk ami érzékszervhez hasonlítana. Fehér hosszú testük van és ahol a fejük lenne, csak egy hatalmas korallszerű fehér szövet-burjánzás látszik. De ezzel a "fejjel" ha felém fordulnak akkor próbálnak közölni valamit... szólnék anyunak/apunak de nem jön ki hang a torkomon. NEM félek, csak nagyon ideges vagyok... Aztán valahogy úgy érzem, hogy a takaróm egy energiaburok és ha alábújok, akkor védőernyő alatt leszek. Hál istennek működik a takaró védőpajzs, de egész este hallom ahogy araszolnak a padlón és velük álmodom (idáig tényleg tudom, hogy nem álmodtam). Sétálgatok egy furcsa tengerparton, ők pedig úszkálnak... (itt már álmodom)

...este ülök az ágyamon és ahogy nézem a szekrénysort hullámozni kezd. Olyan a látvány, mintha egy tűz fölött néznék a távolba és minden rezeg a hőtől. Ha behunyom a szememet és újra kinyitom, akkor is megmarad a látvány... (éberen)

...Anyuval megyünk az utcán és meglátok egy kis fehér felhőt a fejem felett. Teljesen olyan mintha vattacukorból lenne és 1 méterre lebeg felettem. Látom a szálacskákat is amiből összeáll. Párszor megrángatom anyám szoknyájának a szárát hogy figyeljen rám és mutatom neki a kis felhőcskét.... nem látja. Nehezen hiszem el, hogy csak én látom. Furcsán néz rám anyám, látom a szemében, hogy szerinte hülye vagyok. Felnyúlok, hogy belenyúljak a felhőcskébe, de az feljebb lebben. Anyu továbbra sem lát semmit és továbbrángat.... visszanézek és még mindig látom ahogy ugyanott lebeg ez a fehér valami.... (ez sem álom)

...sok-sok ilyesmi történt akkor velem, egy nagy masszává folyt össze az az időszak...

... nem ajánlom senkinek az atropin tartalmú dolgokat...

© Copyright 2003, 2003 Daath.