Magura:

Mindentölelő

Az élmény éve: 2006.
Az anyag: LSD.
Az adag: 1/2 bélyeg.

Számomra a legmegdöbbentőbb annak a megértése, hogyan hordozhat és azonosulhat az ember olyan benyomásokkal, amikhez valójában soha semmi köze nem volt, csak úgymond nyakába lett akasztva valamilyen "ismeretlen módon". Leginkább a hipnózis technikájához tudnám hasonlítani... s mikor felébredsz belőle, már elfelejtetted, mit is "kódoltak beléd", és ha nem figyelsz eléggé, észre sem veszed, hogy valami nagyon nem stimmel, csak kénytelen-kedvetlen nyugtázod: hát ilyen vagyok... azok a fránya gének... vagy ez a sorsom/karmám... a rossz körülmények esetleg rém egyszerűen: hát ilyen az élet... És ráadásul ez mind egyszerre igaz és hamis. A "valóság" - legalábbis ahogy nekem megmutatkozott - hordozza mindennek a lehetőségét, és hogy mindebből mi válik valóra, az csak attól függ, hogy mit hiszel, tartasz vagy akarsz valóságnak, és az megvalósul, legalábbis számodra biztosan - de itt már nagyon kevés szó marad. A legfurcsábbnak mégis az tűnt, hogy "minden dolog lent – is - van, amit az ember fent keres".

Dec.8.-án jött el a nagy nap. Éjjel, miután minden elcsendesedett, raktam egy felet a nyelvem alá, kedvenc sarkom kedvenc fotelében ülve. Izgatott várakozás közben lassan megnyugtatott az a tudat, hogy végre kezdetét vette, amit már nagyon szerettem volna. Kényelmesen hátradőlve, szemeimet becsukva vártam a kis idő elteltét, ami még hátra van az "indulásig". Elszunyókáltam, majd hirtelen arra ébredtem, hogy nagyon nyugtalan vagyok, ég a gyomrom és gyorsan ennem kell valamit, ami csillapítja ezt a maró érzést. Türelmetlenül mentem hátra a nyári konyhába - kifelé az órára nézve éjjel egyet mutatott. Ekkor már éreztem: valami elkezdődött és egyre határozottabban irányítani kezdi "hétköznapi tudatom". Mintha egy buborék indulna fel a tenger aljáról (tudatalattiból?) ami már "dolgozik", de mit is fog csinálni felfele jövet és mi lesz benne, amikor a felszínre ér, arról még fogalmam sem volt. Sietve ettem pár aranygaluskát, ami először nagyon jólesett, de legnagyobb megdöbbenésemre - mivel a madártej mellett ez a másik étel, amiből "hihetetlen mennyiséget" tudok megenni akár ebéd után is, és amúgy olyan vasszeget is megemésztő gyomrom van – szinte azonnal felfújódtam, s bár az égető érzés megszűnt, a hasamban viszont egy kisebb labda nagyságú gombóc keletkezett. Egyáltalán nem értettem a dolgot és bosszankodva mentem befelé... mi a fene lehet ez?

Növekvő nyugtalanságomtól úgy akartam szabadulni, hogy lefeküdtem az ágyba és megpróbáltam elaludni vagy legalább félálomba merülni, de csak ide-oda forgolódás lett belőle. Nagyon elegem lett mindenből és szerettem volna már "ha vége van ennek az egésznek". Enyhe bizsergést is kezdtem érezni a fejemben és úgy gondoltam, kimegyek cigizni és levegőzöm is egyet. Felkeltem az ágyról és az első lépés után nagyon meglepődtem, mert mintha támolyogva járnék. Hoppá-hoppá, mondogattam, és óvatosabban lépkedtem tovább, mivel úgy tűnt, hogy habár biztosak lépteim, de minden mozdulatnál jelen van a bizonytalanság is és a két lehetőség között - haladok stabilan tovább, vagy mindjárt felborulok - csak egy hajszál a határ s akár a következő pillanatban is történhet teljesen másként, mint eddig. Ez kicsit mókás volt és a hasamról is elvonta figyelmem. Ilyen hoppá-lépésekkel mentem ki a verandára - két óra volt - és gyújtottam rá.

Ahogy emeltem számhoz a cigit, "mintha tovább tartana, mint máskor" -érzéssel kezdett nyúlni az idő, majd el-eltűnni. Nagyon furcsán éreztem magam – nem tudtam mire vélni a dolgot - és mintha "normális tudatom" észlelési határához ért volna, amikor a "pillanat-betörések" kezdődtek. Hűűű-ha! - ámultam el magam - hát ilyen is van??? Először érzékeltem "egy egész pillanatot" és azt, hogy jelen vagyok ebben a pillanatban, amiben viszont nincs idő, hanem csak egy pillanat minden. Utána jött még egy pillanat, ami ugyanolyan, mint az előző, és még egy és még egy... Mintha minden pillanat tartalmazta volna az "előző összes pillanat" élményeinek lenyomatát és alkotott volna egy újabb lenyomatot a jelen pillanat élményével elvegyülve. Majd lassan erősödött a jelen pillanatban lévő összélmény hatása, és minősége kezdte elnyújtani a pillanatot és úgymond megdermeszteni az akkor uralkodó hangulatban, s az egész nem mozdult többet. Itt a vég... megállt az idő, és amilyen hangulatban megállt, az fog rögzülni az idők végezetéig. Az utolsó pár slukknál már "természetesnek hatott", hogy együtt jelenik meg a "normálisan múló idő az örökké tartó pillanattal a jelenben".

Visszaóvakodtam a szobába és kedvenc fotelomba ültem. Lehunyt szemmel tűnődtem az előbbieken és lassan észrevettem, amint kis szikrák kezdenek lepattogni felsőtestemről, egyre gyorsuló tempóban s egyre többen. Balsejtelem kezdett eluralkodni bennem. Már megint mi a fene történik? Nem tudtam követni ésszel és bosszantott, hogy perc nyugta sincs az embernek, s máris jön valami ismeretlen macera, ami ráadásul semmi jóval nem kecsegtet. Gondolom, rövid időn belül nagyon bosszús lettem volna, ha nem merült fel tisztán egy gondolat, ami emlékeztetett rá, miért is vettem magamhoz a szert. Nem akartam követni már, vagy érteni, ami történik, csak figyeltem tovább. Mindegyik szikrához egy benyomás tartozott, amik eddig rajtam voltak, és most valamiért hirtelen elhagynak, ahogy a "hullócsillagokat" látni egy pillanatra. Nyugtalanságom egyre Erősödött, mert a legtöbb szikra valami kellemetlen emléket hordozott, de ezzel párhuzamosan növekvő megkönnyebbülést is éreztem.

Mélyebben és nyugodtabban lélegeztem, ami viszont gyorsította és segítette is a szikrák távozását rólam. "Hirtelen anyám voltam, aki itt ül a fotelben" és a hasában lévő valami nagyon idegesíti... olyan rühösember-féle állapot, akinek bőre alá befészkelték magukat ezek a kis élősködők és most belőle élnek... akiktől a legjobb lenne minél előbb megszabadulni úgy, hogy lehetőleg senki ne vegye ezt észre. Aztán egy nagy, sötét, rideg térben "találtam magam", ami olyan eleve elrendelés-szerűen rossz volt és úgy éreztem, ez a rosszaság belőlem árad s teszi olyanná a teret. El akartam menni innét, de rádöbbentem, nincs hová, mert mindenhol ez van. Akkor legalább el kéne bújni, vissza kéne húzódni valahova. A "következő pillanatban már hárman ültünk a fotelben" - sajnos nem tudom jobban megfogalmazni - 1: anyám, 2: "a hasában lévő valami és a ridegtérben lévő valaki én vagyok magzat koromban", 3: és én, a mostani. Borzalmasan-Szép és megdöbbentő pillanat.

Felért a buborék, ami inkább egy csepp... kicsit remegtetik még a hullámok, amiket felszínre érkezésével keltett, de közben már lassan nyílni kezd és mutatkozik a felismerés, amit hozott: Valamiért anyám még mielőtt megismerhetett volna – hiszen születésem előtt nem tudhatta, hogyan fogok kinézni vagy milyen lesz a természetem - elitélt, megpecsételt és számára - tőlem függetlenül - mindig is azt jelentettem, amit "akkor érzett irántam" - akitől a legjobb lenne megszabadulni. Én magzatként - nem tudva se azt, hogy magzat vagyok, se azt, hogy az a "rideg tér" anyám méhe, és még azt sem tudtam, hogy van anyám - teljesen azonosultam azokkal az érzésekkel, melyekkel elárasztott anyám, és azt hittem, hogy az a "minőség belőlem árad, mert olyan vagyok". Ez a "trauma keresztezte természetemet" és eddig a pillanatig gondoskodott is róla, hogy ennek megfelelően éljek (visszahúzódva, észrevétlenül "örökös bűntudattal, hiszen én rossz vagyok"). Pedig ehhez nekem – természetemnek - semmi közöm, erre én nem adtam okot. Nem én érdemeltem ki, hogy így érezzen irántam... csak ezt eddig nem tudtam, de most már tudom...

Ekkorra teljesen kinyílt az a "csepp" és újra "eggyé vált mindennel". Ez a "minden" teljesen sima volt és mozdulatlan s én ott ültem a "közepén". Valami csendes öröm kezdett átjárni, mintha újra birtokba venném magam... kezdtem örülni magamnak, annak, hogy vagyok. Örültem az életnek és annak, hogy van élet... és "felfedeztem", hogy jó az élet. Ez a jóság nem valami erkölcsi minőség, mivel valamit tesz, az ellenkezőjét meg soha nem teszi, hanem eredendően jó, amit nem lehet sehogy sem elrontani, birtokolni vagy leigázni... csak élni lehet vele. Nagyon szelíd és határozott örömérzés volt ez... olyan életöröm... az élet öröme. Hagytam, hogy ringasson, és békésen ringtam ölében mint gyümölcs a fán. Igen, ez tetszett, mint gyümölcs a fán... "cseresznye lettem" és ringtam a fán... szárral, egy kis gallyhoz csatlakozva, a kis gally az ághoz, az ág egy nagyobb ághoz, ami egy főághoz, a főág a törzshöz és a törzs egyszerre vett két irányt: fut felfelé az égig és azon is túl és lefelé gyökerein keresztül a föld mélyéig és azon is túl. Valahol biztosan találkoznak, de egyáltalán nem tűnt fontosnak tudni, hogyan is lehetséges vagy történik mindez, csak jó volt követni... Szívesen maradnék örökre így, gondoltam boldogan... Aztán elkezdtem valami furcsát érezni megint... a húsban, a cseresznye húsában a kicsinyke magot... mintha az élet csodája azzal koronázná meg önmagát, hogy gyümölcse magjában elrejtette a fát... most ropogósra érett cseresznyéktől roskadozó fa alatt álltam, és a cseresznyék rajta lassan kicsi cseresznyefákká váltak... nagyon mókás látványt nyújtottak... felnevettem: ez bolondság lenne, az élet sokkal bölcsebb ennél, gondoltam – ...edd gyümölcsét, s ha íze már teljesen átjárt, ültesd el magját - mondtam nevetve, mire a kis fák újra cseresznyévé változva mosolyogtak rám. Kicsit később még eljátszottam azzal a gondolattal, ha örökre nem is tudok így maradni, de legalább napi 1-2 órában érezhetném azt, amit most, vagy ha mondjuk minden ember ugyanúgy napi 1-2 órában boldog lenne, vajon milyen gondolatok, érzések és tettek születhetnének belőle?!

Hmm. Nem tudom mennyi idő telt el, de óracsörgésre "riadtam" - akkor 1/4 6, gondoltam. Kicsi huzavona után felkeltem fotelemből és segítettem a reggeli készülődésben, majd 7-től aludtam pár órát.

Hát elég nehéz volt leírni és főleg a "megfelelő szavakat megtalálni". Az élmény feldolgozása lassan indul, de az már biztos, hogy másként kezdek? kezdtem? "viselkedni", és mindenképpen egy olyan helyet keresek, ahol jól érzem magam, és persze ahol engem is jól éreznek, de hogy ez pontosan mit jelent a gyakorlatban, azt még nem tudom :-)))

© Copyright 2007, 2007 Daath.