Ajtóablak:

Iboga

Az élmény éve: 2004.
Az anyag: Tabernanthe iboga (5x-ös gyökérkéreg-kivonat).
Az adag: 4 gramm.

Az alacsony és a közepes dózis határán levő mennyiségű ibogát fogyasztottam. A trip 3 napig tartott magasabb hőfokon, persze kis hőfokon most, két hét elteltével is tart. Az elsődleges célom az iboga-fogyasztással a dohányzásról való leszokás megkönnyítése volt. Olyan módszert kerestem, ami megszünteti a sóvárgást, ami megakadályozza, hogy a nap nagy részét a dohányozhatnékommal való foglalkozás tegye ki (pl. ellene való küzdés), és ami megszünteti a fizikai megvonási tüneteket (pl. székrekedés). Egy NIDA-tanulmány szerint a nikonin esetében a megvonási tünetek jelentősebbek, mint a heroin, a kokain és az alkohol esetében. NIDA: az USA nemzeti drogabúzus-intézete).

Pl. az derült ki számomra iboga-trip kapcsán, hogy az iboga valószínűleg minden iránti sóvárgást megszüntet/het, csak az épül vissza (enyhe túlzással), amit az ember akaratlagosan visszaépít a trip utáni üres lap/rebút állapotba. Az iboga-trip fizikai is, semmi nem hiányzik testileg se, vissza lehet építeni, amit az ember akar, elhagyni, amit az ember elhagyni akar. Annyira kisimítja, lelapítja az ember agyát, mint egy elektrosokk (bár sose próbáltam az elektrosokkot). Vagy mint egy magas lázzal járó betegség, amire gyerekkoromból emlékszem. És közben nem történik semmi. Feküdtem mozdulatlanul kb. két napot. Közben a fejemben sem történt semmi, semmi gondolat, a lelkemben sem, semmi érzelem, a testem nem éreztem, nem hívta fel magára a figyelmet, ha meg sem mozdultam. Ha kinyitottam a szemem és rezzenéstelen tekintettel néztem, egy idő után nem volt hányingerem, bámulhattam. A legkisebb szemmozgásra szédültem, mert rakódtak egymásra a léjerek.

Jógázással kezdtem a bevétel után, feltűnő volt, hogy némelyik ászana sokkal jobban, némelyik sokkal rosszabbul megy. Nem találtam meg az összefüggést, miért az jobban, miért amaz rosszabbul. Kb. másfél óra múlva kényszerítő szükségét éreztem, hogy lefeküdjek és mozdulatlanul maradjak. A következő 12 órában eszembe se jutott megmozdulni, csak hevertem, közben zene ment háttérkép-képpen, nem vonta magára különösképp a figyelmem. Egyszer harántimpulzus gyanánt beszólt a fejembe egy kb. hétéves kori énem, nem is jegyeztem meg, mit mondott, annyira elcsodálkoztam a jelenségen, annyira élően merült fel az a gondolatrendszer, ami hét évesen az enyém volt, és annyira rövid idő alatt villant fel a semmi óceánjából. Gondolom, ez a jelenség teljesedhet ki a nagydózisú iboga-tripekben hosszú jelenetekké, sorozatos párbeszéddé korábbi énjeinkkel.

Jelenlegi álláspontom szerint én azt a típusú iboga-élményt sose fogom kipróbálni, mert soha többé nem akarok iboga-tripelni. Az élmény 99 százalékban az üresség, 1 százalékban játék a látvánnyal, gájd mozgásának élvezése, azon való szomorkodás, hogy nem történik semmi komolyan (mai fogalmammal: megszokottan) pszihedelikus, nem hallucinálok gyerekkori önmagaimmal való találkozást, stb. Az üresség kapcsán először azzal vígasztalom magam, úgyis ezt kéne tudnom megcsinálni meditáció alatt, de hiába, egyre kellemetlenebb az üresség, unom. Hosszú keresgélés után találok egy gondolatot: már sose lesz egy gondolatom se? Soha többé nem leszek álmos? Eszembe jut, hogy ez olyan, mint az első LSD-tripkori gondolat: ez sose múlik el? Aztán napfelkelte után elalszom, három óra múlva arra leszek figyelmes, hogy ébren vagyok, nagyon éles az átmenet a két tudatállapot között.

A 99 százalék ürességen kívül van még a hányinger és a hányás is, ami akkor tört rám, amikor 14 órával a bevétel után pisilni kellett mennem. Addig semmi hányinger, hiszen földbe gyökereztem, mint egy gyökér, ha már azt ettem. A mozgás miatt meglepetésszerűen tört rám a hányás, még jó, hogy a gájd kísért, edényt nyújtott. A gájd jelenléte az ürességet is elviselhetővé teszi, inni ad, zenét cserél, emlékeztet arra, mire akarom használni az ibogát. Miután visszatértem, megint megmerevedtem 12 órára. Akkor könyékre emelkedtem, amitől még egyszer hányinger és hányás. Majd 12 óra semmi. Majd teázásra mentem, már csak enyhe szédüléssel, ahol csak bámulni tudtam, hogy mennyi kedves ember van itt, ezzel visszalúpolódott a közösségi élet. A japán masszázs energia-bomba volt.

Harmadnap már könnyedén járkáltam az enyhe léjerképződéssel, rájöttem, hogy egy helyre kell fixálni menés közben, majd ha odaértem, újabb pontot választani. Ha dohányzásra gondoltam, iszonyú hányingerem támadt, előjött az iboga elképesztően és kétségbeejtően keserű íze. Holott a keserű ízt szeretem. A 10. nap, egy izgi filmet nézve futott át először az agyamon, hogy ilyenkor szoktam volt rágyújtani. A nagyobb kihívásokat is meglepő könnyedén vettem, pl. ötfős társaságban bulizás, a többi négy láncdohányzik. Jé, dohányzás nélkül is ugyanolyan élvezetes az élet, tényleg nem küzdök a rágyújtási szokás ellen, a lúpok általam érthetetlen módon megszakadtak. Az ivásra trip közben is a gájd figyelmeztetett, az evésre a második naptól levessel vissza kellett szokni, a szeretkezésre és az általam jónak tartott érzelmekre is, úgy kellett őket előrángatni a memóriámból. A füvezésre nagy erőfeszítéssel az ötödik napon szoktattam magam vissza, sokkal élénkebben hatott, mint egyébként 5 nap kihagyás után.

A jógázásba is újra bele kellett tanulni, előkeresni a memóriából, hogyan is kell csinálni. Ha az LSD-t értelmi szernek mondom, az ekit érzelminek, az iboga testi tripet csinál. Hosszú időhullámban működve máshogy pszihedelikus, mint az általam korábban ismert szerek. A tudatomat a villanásnyi gyerekkori harántimpulzuson kívül nem módosította – már ahogy én eddig a tudatmódosulást elképzeltem. Most két hét után már össze tudom rakni az ibogának köszönhető tudattágulásom történetének első verzióját, a lassabb hullámok még csak most kezdenek beérkezni, az idő teltével komplexebb képem lesz. És bár közben elégedetlenkedtem, most már értem, mért használják újjászülesztő szerként Nyugat-Afrikában.

© Copyright 2005, 2005 Daath.