Kertész Gergely:

A Gödör

Késő esti reflexiók az Élet és Tudomány olvasása után

Mint azt olvasóink már megszokhatták, minden számunkban újabb és újabb, az emberi elmét évezredek óta foglalkoztató, titkot leplezünk le. Amúgy szerénytelenség nélkül állíthatom, sokkal nehezebb feladat az önök igényeit kielégíteni, mint lerántani az asztalról a nagymama ünnepi abroszát úgy, hogy a herendi étkészlet és az újházi tyúkhúsleves is a helyén maradjon. De nem csigázom tovább mélyen tisztelt idegrendszerüket, csillódzó receptoraik máris polipként tekeredhetnek a legfrissebb információkra.

A tudósok már régóta keresik a választ arra a kérdésre, hogy kicsoda Isten. Erre, és néhány hagyományosan fontos alkérdésre kaphatnak választ, kiváló kutatók sok évtizedes munkájának köszönhetően. Megtudhatják, hogy képes-e akkora követ teremteni, amekkorát nem bír el, van-e szakálla, és különben is létezik-e egyáltalán? Nos, erre az utóbbi kérdésre határozott igennel kell válaszolnunk. Isten van. És hogy kicsoda, vagyis hát micsoda? Nos, Isten egy gödör. De az a szimpatikus fajta. Amerikai tudósok bebizonyították, hogy az említett tétel tökéletesen védhető bármilyen támadás ellen, és ehhez csak néhány mindenki által könnyen áttekinthető, teljesen evidens alapelvet kell elfogadnunk, melyek már elegáns megjelenésükkel is önmagukat igazolják. Közéjük tartozik egyik oldalon a NATO teljes hadereje, a másik oldalon az USA GDP-je, összevetve a világ más országainak statisztikáival. Hihetetlen, de igaz! Persze a tézis a kontemplációban jártas elme számára az iménti érvek érintése nélkül is könnyen belátható, hiszen valójában ennél is szilárdabb alapokon nyugszik. Bizonyára már nagyon kíváncsiak a megfigyelések eredményeire, és arra, hogy milyen hasznot hozhat számunkra ez a felfedezés.

Isten tehát egy gödör, mégpedig az a szimpatikus fajta. (Vagyis definíció szerint szakálla nincsen, és kövek emelgetését sem sorolhatjuk szokásai közé.) Ez a Gödör nagy és mély is, annyira, hogy pontos mélységét mindezidáig senkinek sem sikerült meghatároznia. Egyértelműn megállapíthatjuk viszont, hogy az emberek időről-időre ellátogatnak a Gödörhöz, azért, hogy dolgokat dobáljanak bele. Akik közelebb laknak hozzá, azok többet dobálnak bele. Hiszen bámi dolguk legyen is, azt az ablakból egyenesen a Gödörbe hajíthatják. A vidékiek, és azok, akik tömegközlekedéssel próbálják megközelíteni, kevesebbszer próbálkozhatnak. Sokáig gyűjtögetik az ötleteiket, míg végül elérkezettnek látják az időt, hogy felkerekedjenek és, akár több hónapos zarándoklatot vállalva a cél érdekében, felkeressék a Gödröt. Az pedig csak úgy nyeli az ötleteket.

Bár a Gödör mélysége a mérőszallagok jelenlegi fejlettségi szintjén, nem állapítható meg, ennek ellenére azt kell mondanunk, ez egy reményteli gödör. A zarándoklatot végzőkkel készített interjúkból ugyanis az derült ki, hogy a dobni érkezők körülbelül 90%-a egy rövid mellékletben reményeit is csatolja a vaskos paksamétához, amit rövid fohász után a mélység gondjaira bíz. Az iratok egy ideig szemmel követhetőn pörögnek alá a sötétségbe. Néhány dosszié és gémkapocs nélkül útjára indított adag még látótávolságon belül szétfröcsköl a gyorsuláskor keletkező erős huzat hátására. Szociológusok felmérései szerint, az emberek ezt rossz jelnek tekintik, és babonás félelemmel követik dolgaik útját egészen, amíg az lehetséges. Sokan még azután is homlokráncolva, aggodalmas képpel bámulnak a sötétségbe. A sötétség pedig visszanéz rájuk, legalábbis sokan hisznek ebben, miután hosszú napokat aggódnak át a pereménél. Vajon mit szól dolgaikhoz a Gödör? Megértő lesz, és empátiájának fizetésemelés formájában ad hangot? Netán elismeri jogaikat egy tengerparti villa birtokbavételére? A Gödör a pályázatokat határozatlan ideig forgatja feneketlen bendőjében. Néha akkor deríti ki, hogy egy beadvány igazi főnyeremény, mikor bedobója már nem is számít rá.

A tudósok sokáig úgy vélték, a Gödör egyetlen funkciója a pályázatok kiértékelése. Csak humánetológusok évtizedes kitartó megfigyeléseinek, és a vakvéletlennek köszönhető, hogy felfedeztek egy különösen ritka konstellációt. 1963 március idusának napos délutánján virágmintás lepedőbe öltözött, úszósapkás férfi érkezett a Gödörhöz, kezében Isten Biblia című kötetének legfrissebb kiadásával. A könyvet fogai közé illesztette, valahonnan öltözékének bugyrai közül előhalászott egy csillogó, opszidiánfekete úszószemüveget, annak egyik felét gondosan az egyik, a másikat a másik szemgödrére cuppantotta. A könyvet jobb kezébe fogta, majd néhány hevenyészett karkörzést eresztett meg bal kézzel. Utána kezet cserélt. Néhány légzőgyakorlat következett, végül délcegen kiballagott a Gödör szélére, orrára nagyméretű, fa ruhacsipeszt illesztett, és földöntúli mosollyal arcán, elegáns magabiztossággal, mint aki minden eshetőségre felkészült, a mélységbe vetette magát. A tudósok viselkedését meglepőnek találták, először abnormális devianciaként kezelték. De az eset, különböző egyedekkel, még többször megismétlődött, így a jelenség átkerült az anomália rubrikába. Végül egy pszichológusokból és pszichiáterekből álló csoport – a megfigyelések dokumentációiból kiindulva – új átfogó elméletet állított fel. Az ötletdobálókat egyszerűen ötletembereknek nevezték el, arra utalva ezzel, hogy az ilyen egyedek, még ha nyernek is, úgy tűnnek majd fel a világ szemében, mint egy ötlet gazdái, és nevük inkább vonatkozik majd ötleteikre, mint vélt, vagy valós személyiségükre. A jelenség vegytiszta formában figyelhető meg híres természettudósoknál (ld.: Arkhimedes (törvénye), Bohr (atommodellje), Röntgen (sugara), Geiger-Müller (számlálója) stb.). Az ötletdobálókat statisztikai súlytöbbletükre alapozva egyszerűen normálisaknak is nevezik.

Mint arra már utaltam, előfordulnak olyan egyedek is, akik magukat vetik a Gödörbe. Ez azonban igencsak kockázatos vállalkozás. Ha abból indulunk ki, hogy az ötletdobálók többsége semmilyen visszajelzést sem kap, vagy kifejezetten negatívat, például: „elmész te a faszba”, vagy „a bíróság 50 év letöltendő szabadságvesztésre ítéli önt”, akkor könnyen beláthatjuk, hogy beleugrani kockázatosabb, mint csak dobálni bele. Visszajelzés nélkül ugyanis az illető egyszerűen fölkerül az eltűnt személyek listájára, esetleg egy elmegyógyintézetben köt ki (a gyakorlat szempontjából vizsgálva ez ugyanaz). A második eset, a negatív feedback, pedig az előbbivel ekvivalens eredményre vezet, hacsak nem akarja valaki az illető ugró anyukáját, vagy apukáját rács mögé dugi, megégetni, kibelezni, amiért a szerencsétlen szülőnek az a nyilvánvalóan baklövésként értékelhető ötlete támadt, hogy gyermeket hoz a világra. Igaz, ez utóbbi felvilágosult társadalmakban csak ritkán fordul elő. Egyébként azt mondják, Hitler mamája majdnem meggondolta magát. Ilyen megvilágításban ez a tény még elgondolkodtatóbbá válik.

A következmények fenti elemzése talán világossá teszi, mi okolható a Gödörbe ugrók kimagaslóan alacsony számáért. De vajon mi lehet az oka, hogy egyáltalán van, aki megpróbálkozik az ugrással? Az ugrókkal készített interjúk alapján két jellemző érveléstípus azonosítható. Egyesek azt állítják, nem mindegy, hogy egy ötleted a főnyeremény, vagy te magad vagy az. Mások szerint ez az egyetlen út, őket idézve, a „valódi élet”-hez, „csak így lehet valaki igazán emberré”, „ez az út vezet el istenhez”, vagy az úgynevezett „megvilágosodás”-hoz. A ugrókat a tudósok tehát pszichotikusnak kategorizálták, narcisztikus személyiségzavart, időként nevetőgörcsöt, hamis szenzoros élményeket állapítottak meg náluk, de becsületükre legyen mondva, jó természettudóshoz illően, és a kutatások érdekében, nem avatkoztak a természetes folyamatokba, ahogy a National Geographic operatőrei sem mentik meg az antilopot a párduc karmai közül, a jövőt a Gödörre és a társadalom fogaskerekeire bízták.

Az általános Gödörelméletről szólva elengedhetetlenül fontos még kiemelnünk etikai következményeit. Történeti kutatások kimutatták, hogy a Gödörnek nincsen morális tartalma. Bizonyítást nyert ugyanis, hogy Sztálin, és Buddha egyaránt ugrottak, narcisztikus személyiségzavar, és hamis szenozoros élmények tekintetében pedig minden képzeletet fölülmúlóan nagyot teljesítettek. Megállapították azt is, hogy rosszul megfogalmazott az a – rendszerint laikusok szájából elhangzó – kérdés, hogy vajon ki van a Gödörben, ki dönt a pályázatok ügyében? (Ha meggondoljuk, így ez az illető lenne Isten, a Gödör pedig lakhellyé, infrastruktúrává degradálódna.) Ehelyett a „mi a Gödör” vagy a „mi van a Gödörben” kérdést fogadják el adekvátnak, válaszként pedig jelenleg a Félkarú Rabló hipotézis tartja magát a legerősebben. Az elmélet más folyományairól és gyakorlati hasznáról a tudóscsoport még nem adott pontosabb tájékoztatást, csak annyit közöltek, hogy a teljes kutatási anyagot beledobták a Gödörbe, ha bármilyen visszajelzést kapnak, arról – és erre mostani cikkünk a garancia – elsőkézből tőlünk értesülhetnek a kedves olvasók.

© Copyright 2004, 2004 Daath.