 |
Legfrissebb hozzászólások (731 - 740)
 | |  | | | | |  | |  | | | Nem teljesen tiszta, amit írsz, de nagyjából értem. Nem rég láttam egy videót a relativitás elméletről és tökre megtetszett. Ott az a lényeg, hogy ha mész mondjuk az autópályán az autóddal, nem lehet megmondani, hogy az autópálya megy-e alattad, vagy ténylegesen te mész.
A tudatnál is ezt érzem, ezt a relativitást: a külső és belső világot. Ha befele mész, akkor csak egy megfigyelője vagy a világnak és te vagy a központ. Ha meghalsz, a világ szertefoszlik, mint egy álom és te ott maradsz a meztelen tudatoddal.
Ha kifele mész, akkor a belső világ létezése csak egy illúzió, a tested, az idegrendszered felépítő apró komponensek összessége, a megélt élmények: csalódások, sikerek, tanult dolgok egyvelege. Ha meghalsz, porrá leszel és beleolvadsz a mindenségbe.
Ha a relativitás igaz erre, akkor a kettő között nincs ultimate döntési lehetőség. Mindkettő örökké igaz marad.
A te szempontjaidnál is ez a relatív kettősség jelenik meg, attól függően, hogy épp belülről néz az ember kifele, vagy kívülről befele. |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Yeti1997
Aztán kicsit pihentem, és egy rövid meditáció után továbbvittem az elkezdett gondolatmenetet. (Pedig a meditáció célja pont az lenne hogy elengedjem a felesleges gondolatokat:)
Szóval tegyük fel hogy van ez a semmi.
Vagyis akkor van egy részünk (mint ember) ami végtelen, és állandó. Ezt pl a zen buddhisták igazi önvalónak is szokták nevezni - ami elég találó megnevezés. Hiszen ha van egy részünk amire emlékszünk (elme) - és van egy részünk ami soha nem változott , és állandó - akkor inkább vagyunk a változatlan. Vagyis az igazibb természetünk ugyebár az a megfoghatatlan "állandó" részünk - ami mindig is volt - és el sem múlik - inkább jellemző ránk - mint a változó gondolatok (emlékek) érzelmek, stb.
Csakhogy ahogy az ember éli a kis életét itt az életben, már gyerekkortól az agy elkezdi elraktározni az emlékeket. Aztán beindul az "egó" az elme játéka - és a tudatunk fókuszpontja állandóan a változó gondolatokon (elmén) van. Az az érdekes hogy már nem is tudunk megmaradni a valódi természetünknél (a látszólagos semmiben) mert az unalmas (az elme számára) és egyből kivetítjük magunkat. Ezt szoktuk meg, és ez annyira megszokottá vált - hogy különféle módszerek (pl meditációs gyakorlás) kell ahhoz is, hogy rövid időre vissza tudjunk térni az üres, unalmas semmi figyelésére.
Na most szerintem pl a pszichedelikumok valóban nevezhetők egyféle "erőltetett meditációnak" is - viszont akkor nem egészen "önmagunk erejéből" oldjuk fel a gondolkodás egyes "hurkait" hanem ugye jön az egyre erősödő "erő" ami bontja le, olvasztja szét a személyiséget. (Ezért is veszélyes sokak számára, mert van aki út közben inkább meggondolná magát..) De aztán amikor eléri a csúcspontot (pl én halálközeli élményt éltem ott át) akkor már az ember átadja magát végleg neki. Akkor, ott lehet találkozni a semmivel is - ami szerintem inkább egy megvilágosodásszerű élmény - mint semmi. Mert ott már nem maradtak kapaszkodók az elme számára. Már nincs múlt - vagy számítások a jövővel - hanem van egy pillanat amikor megáll az idő.
Ez talán a közös pont.
Viszont "én" azt gondolom akkor is ott van az a "rész" az a változatlan tapasztalás - az a "semmi" ami nem tud megszűnni.
Korlátozott tudatom alapján azt is gondolom hogy az a halál pillanatával sem szűnik meg - hiszen az nem tud meghalni (mivel meg sem született).
Az elme - a gondolkodás viszont megszűnik - ezért csak az elme éli át magát a halált is.
Vagyis arra lehet jutni hogy a "semmi" valójában csak az elme számára "semmi" mert nem lát bele abba a dimenzióba - hogy az mégsem semmi.
Remélem azért nem lesz túl fárasztó senki számára ezt vissza olvasni :)
A lényeg hogy minél kevesebbet gondolkodunk rajta - annál könnyebb lehet ezt a tapasztalás alapból megtalálni...
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Talán ami alapból van "semmi" (ami nem semmi) az nem tud elmúlni - ezért mondják a nagy buddhista tanítók - hogy "nem is keletkezett".
Ezt én valahogy úgy képzelem el, mint pl egy nagy üres dobozt. (Persze ez eredetileg végtelen tér...)
A dobozon belül vannak kis részecskék (pl.atomok) amik bármilyen formát fel tudnak venni.
Így formák keletkeznek - összeállnak egy időre, majd elmúlnak - megszűnnek létezni.
Ilyen pl a fizikai test is, és bármi ami a létezés állapotában van.
Viszont talán a tudat ami tudatosul ebben az ideiglenes fizikai testben (formában) annak van egy "tudattalan része" ami egy - sima, egyszerű, unalmas jelenlét.
Ezt azért nem tudjuk csak úgy külön választani a tapasztalásunktól, mert már születésünk (memóriánk) óta - a kezdetektől együtt működik a gondolkodó tudatunkkal.
Aztán később egy gondoltai változó információhalmaznak hisszük magunkat (ahogy egyre idősebbek leszünk) és mikor megpróbáljuk elhagyni a gondolkodást (pl.trippel - vagy meditációval) akkor azt hisszük hogy ami maradt az is egy tapasztalás. (Ami végül is igaz is xD) Mert végül is a jelenlét tiszta érzékelése is egyféle tapasztalásnak vehető..
Ez a gondolkodás nélküli tapasztalás, csak abban még benne van egy másik "kissé határolt" tapasztalás is. Tehát felfogjuk mi van körülöttünk (hogy pl ugat a kutya az utcán) és a "végtelen tér" egy részét tapasztaljuk valamilyen szinten a végtelen térben korlátozva. (Mivel egy részét jobban érzékeljük az érzékszerveink miatt.)
Persze lehet ennél tovább is el lehet jutni, mert amikor igazán "stabil" ez a jelenlét, akkor néha végtelennek tűnik :)
De bárhogy képzeljük ezt el - az máris korlátolt, egy a tudatban megjelenő újabb forma/akadály.
A lényeg az, hogy én arra jutottam - hogy valójában az üres tér az ami vagyok (vagyunk).
Az üres tér is tudatos - csak másképp mint a mi emberi gondolkodásunk. Van ott valami, de az nem megfigyelhető, és soha nem lép be a létezés állapotába. Ezekkel a fogalmakkal meg nem igazán megnevezhető hogy semmi, vagy valami. Az a vicces, hogy még csak el sem lehet képzelni - mert akkor már a képzelődésünk is csak újabb akadállyá válik.
Bocs ha össze vissza írtam, remélem azért kicsit lehetett követni. Csak gondoltam írok valamit, mert érdekes ez az egész... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Trippsurfer, meg tudod figyelni ezeket az érzéseket? Csak addig számít bármit is, amíg ellenállás van benned ezekkel szemben. Amint nincs, már nem számít. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Mi a bizonyíték, hogy a pszichedelikum nem csak az állandóan aktív elmét "pörgeti fel"? Egy megvilágosodott ember (aki már egyáltalán nem azonos az elmével, ergo nem lát valótlan dolgokat) nem hallucinál lsd-n. Tudom, mert ismerek egyet, mindegy mennyit vesz be (400 mikrogramm akár), semmi hatása nincs. Ha elszív egy spanyát, akkor egy kis áldottságot érez még, de mivel amúgy is ebben él, ezért nem számít neki annyira. Szóval ő azt mondja, hogy a pszichedelikum nem más, mint erőltetett meditáció. A meditáció is addig működik, amíg az ego (az elmével való azonosulás) működik. Ez az ember, akit ismerek, azt mondja, hogy soha nem tapasztalhatsz semmi mást, csak a saját agyadat. És hogy minden más félreértés csak abból adódik, hogy a még nem teljesen felébredettek ezt félreértették, és úgymond "hittek a tapasztalásnak". Ő azt mondja, hogy a halállal vége is mindennek egyből. Mit gondoltok erről? |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Vajon lehet-e megtapasztalni a semmit? Nem mindig csak a saját elménket tapasztaljuk? A "semmi" amit megtapasztalhatunk (meditációban, pszichedelikumok hatása alatt), az valójában nem a semmi. Az a saját elménk "semmi" aspektusa. Az is csak egy tapasztalat. A semmi azt kéne jelentse, hogy nincs sem tapasztaló, sem tapasztalás. Talán a mélyalvás vagy halál lehetne a semmi. Megszűnés, semmi... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Sziasztok!
Ha van valakinek tapasztalata mániás depressziós emberrel való együttélésröl szívesen venném. Bármi tapasztalatot, tanácsot szívesen olvasnék.
Köszi |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Hella!
Valakinek infó esetleg a hétvégére, nem agyonpromózott openair buli(k)ról?
:> |
| | | | |
|
