 |
Legfrissebb hozzászólások (1623 - 1672)
(Témakör: Daath bölcsességgenerátor)
 | |  | | | | |  | |  | | | az a "Krisztus-kaliberű" lett volna... én legalábbis úgy tudom, hogy Jézus az ember, Krisztus pedig az istenember... előbbi az egyedi (az a konkrét ács), utóbbi az általános (aki mindenkit összeköt az Atyával)
|
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | | Jézus-kaliber? Most remélem ezt nem gondoltad komolyan... :)Tökéletesen lehetetlen, hogy valaki "Jézus-kaliberű" legyen. Mert akkor ő lenne Jézus. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Egyszer azt írtam a naplómba kb. 1 éve, hogy a felnőttkor a fiatalkori idealizmus megcáfolódásának folyamata. Hát, valószínűleg ez a mondat is a fiatalkori idealizmusomból táplálkozott, annyira kereknek, egésznek és egyszerűnek tűnik. Kíváncsi vagyok, mit gondolok róla majd évek múlva, de amit írtál, az elgondolkodtatott azon, hogy valószínűleg mégsem lesz olyan szar a felnőttség (grownship?). Egyrészt, ami már régóta motivál, az a világ teljesebb megértése, és tudom, hogy ezt csak életkor előrehaladtával tudom beteljesíteni, msrészt viszont ami húz, az a gyerekes játékosság elvesztése. Persze, akkor igazán felnőtt a felnőtt, ha tud játszani, blablabla, ezt a modern kor áldott jó mentál-sámánjai tuszkolják az agyunkba; de a gyermeki szemlélet akkor is odalesz. A gyermekkor olyan, mint egy terem - van plafon, és biztonságban érezzük magunkat behatárolt tudatunkban. Amikor ez a plafon szétfeszül, rálátásunk lesz a végtelenre, ami rendkívül ijesztő. Nekem ez nemrég következett be, és gondolom ez nyomaszt egy kissé. Bele kell szokni a határtalan elérhetetlenségébe a földi lét során (azért a gomba/lsd stb. ezt kiküszöböli egy időre).
"és akkor tényleg megjelenik egy csomó dolog, ami a felnőttléthez tartozik. felelősség, esetleg tágabb perspektívájú gondolkodás, a szellemi dimenzió megjelenése és elmélyülése..."
ha az emberek nagy többsége bírna ezekkel az erényekkel, akkor szerintem a direkt ráhatás sem lenne ilyen mennyiségű falra hányt borsó.
Két évig dolgoztam egy asztalosüzemben nyaranta - az ott dolgozó munkásokról azért nem lehetett elmondani a tágabb perspektívájú gondolkodást és a szellemi dimenzió sem mélyült náluk kb. 2cm-nél lejjebb. Volt olyan nap, amikor végig a dugásról beszéltek a kajaszünetben, majd az egyik benyomta az örökzöld poént: "jól van, elég volt má. Beszéljünk a zenéről. B*sztál már zongorán?" Ha azt mondom, hogy ennél följebb nem nagyon kúsztak, szellemi táplálékuk meg kizárólag a blikkből meg mai lapból állt, akkor nem hazudok túl nagyot. És ez az átlag (najó, ez azért egy kicsit alatta van),úgyhogy néha ezért nem várok túl sokat az emberi értelemtől, amolyan globálisan.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "Az igazságban való szilárd megállás sajnos életkorfüggő erény."
ez nagyon igaz lehet... a felnőttek a fiatalabbak közül csak azokra figyelnek oda, akik tényleg nagyon komolyak (Jézus-kaliber legalább). és mivel a mi társadalmunkban ez így működik, felesleges azzal vesződni, hogy direkt osztod nekik az igét (már ha úgy érzed, hogy rájöttél valamire, amit ők nem látnak)... úgyse lesz semmi eredménye. jobb az indirekt ráhatás, pl. elejtett megjegyzések vagy döntési szituációkban számukra meglepő döntést hozni, amit aztán el lehet esetleg magyarázni (hogy miért is döntöttünk úgy)
meg kihasználni azokat a pillanatokat, amikor nyitottabbak, befogadóbbak... a legjobb nem szavakon keresztül...
(ezt most a saját szüleimmel való kapcsolatom alapján írtam)
nekem nagyon durva, hogy nem kell többet félnem a metrón a "huligán" kamaszoktól... kiskoromban mindig tartottam tőlük, hogy nem fog tetszeni nekik a pofám és beverik... próbáltam menőnek látszani, vagy éppen szürke egérnek (utóbbi könnyebben ment :-), hátha akkor nem vesznek észre
és most, 28 évesen valahol tök gáz, hogy belül nem érzem magam másnak, lényegében ugyanaz a gyerek vagyok, aki akkor voltam, viszont a külsőm megváltozott, borostás vagyok, felnőttnek nézek ki, és ezért bazmeg, csak ezért az emberek már teljesen máshogy kezelnek, és másként beszélnek/viszonyulnak hozzám... és ezért nem kell többet félnem a 16 évesektől... pedig igazából ugyanúgy félhetnék, ugyanúgy meglehetne rá az okom, ha ők tudatában lennének annak, hogy igazából semmi különbség nincs... de szerencsére nincsenek tudatában...
aztán persze az ember megszokja, hogy felnőttként kezelik... és előbb-utóbb ő is elhiszi magának, hogy az lett... és akkor tényleg megjelenik egy csomó dolog, ami a felnőttléthez tartozik. felelősség, esetleg tágabb perspektívájú gondolkodás, a szellemi dimenzió megjelenése és elmélyülése...
nekem a saját tapasztalatom alapján úgy tűnik, hogy ha valaki már kora ifjúságától kezdve vágyik az igazságra, annak kezdetben kurva nehéz dolga van, de ha kitartó, akkor a felnőtté válás számára nem szomorú lesz (jaj, elmúlik az ifjúság, bazeg, már harminc vagyok), hanem kibontakozás, a bilincsek egyenkénti leoldódása, a megszabadulás egyre kézzelfoghatóbb folyamata, ami hatalmas öröm. érzi az ember, hogy olyan, mint egy fa: ifjúkorában gyűjtötte az infókat, készülődött, és egyszer csak beindul az egész, kiterebélyesedik, aztán megjelennek a virágok és végül a gyümölcsök is. nekem néha kifejezetten olyan érzésem van, hogy már mindent megcsináltam, előkészítettem, bizonyos szempontból már csak hátra kell dőlnöm és megvárnom, amíg az egész beérik. előkészítés - beteljesítés. én készítem elő, a világ teljesíti be.
az elején nagyon nagy fájdalmat okoz a kontraszt az ideálok, álmok és a konkrét léthelyzet között. de ha az ember kitart az álmai mellett (amelyek persze szintén alakulnak, pontosabbak lesznek, ahogy az ember érik), akkor ezek az álmok végül tényleg megvalósulhatnak. akármi megvalósulhat, amit az ember képes konkrétan elképzelni. nem ködszerűen, hanem úgy, hogy az ember elhiggye, hogy igen, ez lehetséges valóság lehet. néha úgy van, hogy az embernek intuitív sejtések útján megvan ugyan az álma, de nem tudja elképzelni, hogy ez miként valósulhatna meg. ilyenkor addig kell dolgozni, amíg a tudatot ki nem bővítjük olyan módon, hogy elhihessük a megvalósulás lehetőségét. ezzel a folyamatos tudat-konfigurálással csináljuk meg azt az utat, amin aztán a felnőtté válással végig fogunk menni. (nálam legalábbis így volt/van)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Ákimáki, mit jelent számodra az energiák jó kihasználása? Mármint a gyakorlati vetületére lennék kíváncsi... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Én csak bele-bele olvasgattam a párbeszédetekbe, de sokminden közül erre szeretnék reagálni:
"még egy tipp: a gondolatok csalókák, az érzések sokkal megbízhatóbbak. érdemes az érzéseket fejleszteni, felszínre hozni, megtalálni velük a kapcsolatot, elmélyülni bennük. hagyni, hogy az érzések vezéreljék a gondolatokat és ne viszont."
Jól érzem? Intuíció - ego
SunJunkie,
"Ha intenzíven élsz, naponta történik veled valami életbevágóan fontos, amivel jobban megértheted a lét fonák dolgait."
Az intenzíven élés szerintem az energiáink jó kihasználásával gyakorolható. Amióta odafigyelek magamra, és tudatosan próbálok meg létezni, azóta én is észrevettem, mennyi fontos dolog történik velem. Fontos, ugyanakkor nem-fontos. Ez asszem fontos... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "Az elméleti tudás megkopik,
A különböző tapasztalatok elpárolognak akár a köd,
Csupán a megvalósítás marad változatlan mint a tér. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Tegnap hazafelémenet a batthyány téren az egyik abc mellett az üres sörösüvegemet próbáltam rátukmálni egy részeg, idősebb hajléktalanra. Az első jel az volt, hogy parfümtől illatozott, miközben a feles vodkáját szorongatva állt, a szakálla frissen volt "fazonozva", stb. Nem fogadta el. Sajnos túl részeg volt ahhoz, hogy összefüggően beszélhessen, sőt, talán nem is akart. Szimbólumokban beszélt. Amikor megkérdeztem tőle, hogy Arahat-e, akkor csak nézett, majd megkérdeztem, olvasott-e buddhizmust. Nem emlékszem mit mondott, mert én is elég kész voltam, másrészt nagyon elkenten beszélt, és nem értettem rendesen. Majd azt kérdeztem meg, hogy megvilágosodott ember-e. Nevetett, és azt mondta hogy igen, csak az emberek nem értik a kutyanyelvet. Tudós volt az öreg, megkérdezte, tudom-e, hány parszek egy négyzetméter. Ez az ember segített rajtam alélt részegségével és ködös mondataival, olyan lökést adott, amiért csak hálás lehetek.
Cellux...kezdem a saját bőrömön tapasztalni mindazt, amit írtál. Ha intenzíven élsz, naponta történik veled valami életbevágóan fontos, amivel jobban megértheted a lét fonák dolgait. És mióta újra olvasom a daathot, még tudatosabb vagyok - így még inkább igaz az előző mondatom. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Az igazságban való szilárd megállás sajnos életkorfüggő erény. És amíg életbölcsességünk el nem ért egy bizonyos szintet, addig sajnos valószínű, hogy semmit sem, vagy sokkal kevesebbet tudunk tenni az emberekért, mint amennyire mi kapacitálva érezzük magunkat. Rám legalábbis - talán mert fiatal vagyok - nem hallgatnak az idősebbek, az igazán felnőttek (a felnőtt itt nem egyenlő a szellemi érettséggel, bár azt kéne jelentenie), pedig sokszor tudom, hogy az én tanácsaim talán leegyszerűsítenék a problémáját. Talán ez az az ego által ösztönzött segítségnyújtás, amiről írtál, lehet, hogy ott bukok, hogy az ÉN tanácsaimat akarom expresszálni, anélkül, hogy elvonatkoztatnék attól, ki mondja kinek, és kinek az agyában (tehát az enyémben) fogant meg a jobbító szándék. Ez tényleg huszadrangú, mégsem tudok tőle egyelőre elszakadni. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | ha látod a másik hibáját, akkor meg tudsz neki bocsátani és így segíteni is tudsz rajta.
a más emberekben lévő negativitások csak úgy tudnak működni, ha találnak maguknak olyan ellenpólust, aminek neki tudnak feszülni (ami élteti őket). pl. az agresszió ellenpólusa a félelem... ha az ember semmilyen tudati szinten nem fél a lehetséges támadástól, akkor az agresszió meg sem jelenik.
tök érdekes megfigyelni, amikor egy ember, aki már évek óta használja ugyanazt az interakciós sémát energiaszerzésre, találkozik valakivel, akinek nem akad be az adott séma (pl. nem reagál félelemmel az illető által kisugárzott elnyomó, alávető hatásra)... érdekes látni a tanácstalanságot... ezt jelenti az, hogy "a negativitás kifordul az igazság hegyén"... a részrehajlástól való mentesség, az igazságban való szilárd megállás olyan erő, amin minden hamisság kifordul, erőszak nélkül
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | hibák tudatosítása...ha egy emberben önnön hülyesége, korlátoltsága stb. zavar, akkor ezt nem tudom tudatosítani magamban olyan szinten, amilyen szinten ő áll ebben, mert mondjuk én nem vagyok ennyire sötét. Mármint a butaságra gondolok, a rosszindulatú fajtára, amikor az adott ember még - a gondolati sík helyett - az érzéseiben sem tiszta - egész lényét beszennyezte a mocsok (mondjuk, hogy túlságosan elmerült a tudattalan létben). Mondjuk ezeken az embereken sehogysem lehet segíteni, mert ez olyan, mintha a monitoromat próbálnám meggyőzni a hegeli dialektika hasznosságáról. Legalábbis személyes tapasztalataim ezirányba mutattak eddig.
"ki lehet kerülni ezt a problémát úgy is, hogy kitalálod: össze kell fogni másokkal és együtt, vállvetve már el lehet érni valamit. ez igaz is, de bármit érjen is el az ember, az előbb-utóbb elmúlik. a grandiózus alkotások lehet, hogy tovább fennmaradnak, de azok is elmúlnak. ha a cél az egó hatalmának biztosítása és konzerválása, akkor minden erre az alapra épített dolog recsegni-ropogni fog."
Tegnap lefekvés előtt találomra felcsaptam a Teljesség felét, és szerencse, hogy maximálisan hiszek a jelekben, mert ez most is beigazolódott, mert olyat olvastam, ami ma a te írásod kapcsán idevág. Álljon hát itt a bölcselet:
Az eszköztelen hatásról
A jelenkori tudomány ismeri a szuggesztiót: az ember-léleknek eszköz-nélküli, kényszerítő ráhatását a másik ember-lélekre; mégis, a ráolvasás, kegyelet, ima hatóerejét babonának tekinti.
A ráolvasás, igézés; lelki hatás, mellyel valakit segítenek, vagy rontanak.
A kegyelet, szellem-idézés, szellem-riasztás; lelki hatás, mely az életből kijutott lény felé árad.
Az ima: rákapcsolódás az élet-fölötti erőre; általa saját képességünket sokszorosra növeljük. Egy társadalmi intézmény, mit pénz, hatalom, tekintély létesít és ápol, ritkán él néhány emberöltőt; s a szerzetesrendek megmaradnak, pedig csak egy-egy imádkozó koldus teremti őket.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Anyesz, hát ez az egész, az univerzum, a világ, te,én, a többiek, satöbbi, satöbbi;)
szerintem a folytonos szemkontaktus a legegyszerűbb kapu |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | az én hozzáállásom az, hogy amíg nem jutok el a megvilágosodásig, addig a többi embert tükörnek használom saját magam megértéséhez. különösen odafigyelek arra, amikor azt érzem, hogy valami zavar, vagy taszít egy másik emberben. ezekbe az érzésekbe próbálok belemerülni, és addig figyelem őket, amíg végül rá nem jövök, hogy konkrétan mi is az, ami zavar. minden ilyen zavar kioldásával közelebb kerülök a megvilágosodáshoz (tudat-tisztulás).
az embereknek azokban a részeiben pedig, amelyek gyönyörűek, gyönyörködöm, és az ilyen megnyilvánulásokat/tulajdonságokat inspirációként "hasznosítom".
igazából azt gondolom, hogy semmi esélyem igazi kapcsolatot teremteni bárkivel addig, amíg a saját legmélyebb középpontommal való kapcsolat helyre nem állt. csak ekkor fogok tudni úgy viszonyulni valakihez, hogy azt nem érzem folyamatos "hazugságnak". (mondjuk az én igazi emberi kapcsolatról alkotott elképzeléseim eléggé maximalisták.)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | szerintem a segítés ott kezdődik, hogy teret nyitunk a másik számára... és ezt meg lehet érezni. lehet, hogy a másik ember egy szót sem szól, nem is csinál semmi különöset, de mégis jól érezzük magunkat a társaságában és fellazulunk, mert érezzük, hogy semmit nem vár el tőlünk, teljes mértékben elfogad úgy ahogyan éppen vagyunk, az összes hiányosságunkkal és hibánkkal együtt.
mondjuk ezt megint csak olyasvalaki tudja megcsinálni, aki maga már hibátlan (pontosabban tudatosan hibás), ugyanis amely hibák még nincsenek tudatosítva, azok másokban is zavarni fognak és ez lehetetlenné teszi, hogy szabad teret biztosítsunk az ilyen hibával rendelkező emberek számára...
a konkrét cselekedetekben megnyilvánuló segítés már ebben a feltételeket nem szabó, nyitott térben kéne, hogy végbemenjen, mindig az adott helyzet megkívánta speciális módon, intuíció által vezérelve.
na eddig az elmélet az ideális segítésről.
ennek enyhébb változata: megpóbálok ráhangolódni a szituációra és utána hagyom, hogy az érzéseim vezessenek. figyelek arra, hogy mikor ijedek meg (hogy nem fogom tudni kezelni a helyzetet), és ezt az ijedséget hogyan próbálom esetleg palástolni azzal, hogy elkezdek "dobozolni". ha sikerül észrevenni a dobozolást, akkor le lehet állítani és vissza lehet menni az érzésbe.
amikor a segítség puszta gondolatok alapján megy, akkor szerintem nem sokat ér. mindenesetre külsődleges segítséget (pl. pénzt vagy élelmet, ruhát a rászorulónak) így is lehet adni, mert ez nem igényel mélyebb kapcsolatot (bár nem is zárja ki azt). ha nincs mélyebb kapcsolat, hanem csak egy elemi szükséglet ideiglenes kielégítéséről van szó, akkor az eltévedés veszélye sem áll fenn. de ha már lelki dolgokban adunk segítséget, akkor már beléptünk a másik intim szférájába, és akkor már abszolút nem mindegy, hogy milyen indítékok vezérelnek.
ami pedig a te segítségedet illeti, amit nekem adtál... az szerintem a kommunikációból jött. elég volt, hogy kapcsolatba kerültünk egymással és megpróbáltuk egymást elérni. pusztán a próbálkozás által már egy csomót tanultunk magunkról (én legalábbis igen). hiába fürösztöd magadban, csak másban moshatod az arcodat... vagy valami ilyesmi.
ilyen módon már a puszta létünkkel is segítségére vagyunk a környezetünknek, például minden cselekedetünkkel pozitív vagy negatív példát adunk másoknak. amúgy talán ez a segítség legjobb formája (mert ez a legkevésbé erőszakos). elvégre ha valaki eléri a teljességet, annak az egész lénye példaértékűvé válik, és nem nagyon kell győzködnie senkit arra, hogy megfigyelje, kikutassa, mégis miért működik olyan jól ez az ember...
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Cellux: ez jó... nagyon jó :-) ... épp hasonló dolgok foglalkoztatnak, már ami azt a részét illeti, hogy megpróbálok a gondolataim helyett a zsigereimre figyelni
Régi kérdésem viszont hozzád, hogy akkor, amíg az ember el nem jut abba az állapotba (az egyszerűeség kedvéért meg nem világosodik), addig milyen legyen szerinted a viszonya a többi emberrel, főleg segítésügyileg? Vegyünk pl. egy nagyon konkrét esetet, téged meg engem. Én nem voltam rá semmilyen mértékben sem felkészült vagy igazán alkalmas, hogy "segítsek" neked... de egyszer mintha azt mondtad volna, hogy mégis fontos tapasztalat volt. Szóval akkor, nem jó az, ha mégis segíteni akarunk, és tesszük, ahogy éppen tudjuk, még akkor is, ha egóból (is) fakad, mert valahogy így is "előrejutunk" mi emberek egymás által? Meg az is, hogy én inkább félnék nem akarni segíteni, mit akarni... Talán mert abból indulok ki, hogy nekem mindennel együtt legtöbbször a "legszakavatatlanabb" segítőszándék is jóbban esik, mintha úgy érzem, nem érdekli a másikat, hogy mi van velem. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | ugyanakkor nem állítom, hogy a világ jobbítására való törekvés nem üdvös dolog. csak annyit mondok, hogy ha bármilyen törekvés egoista indítékok által vezérelt, akkor az nem tud szép, igaz, teljes, valóban pozitív hatású dolgokat létrehozni. az alkotáson mindig tükröződik az indíték, amelyből fakadt.
ám ha valaki tényleg feladta az énjét és ezáltal tényleg a világ szolgájává vált, ha már nincs semmi önérdeke, ami a világi tevékenységei által sérülhetne... na az ilyen ember tényleg nekiállhat segíteni. tulajdonképpen az ilyen ember az egyetlen, aki igazán segíteni tud, mert mindenki más számára a segítség nem más, mint a világnak a saját jóról alkotott elképzeléseihez való hozzáigazítása - a valódi együttérzésnek nyoma sincs, max. az együttérzésről alkotott elképzelésnek megfelelő tudati pszeudovalóság megteremtéséről, hogy legyen már valami "érzelmi" bizonyítéka is annak, mennyire jó emberek vagyunk (az önző ember az egész tudat összes csodálatos képességét arra használja, hogy megteremtse és fenntartsa az "én" illúziójának szilárdságát - nagyon durva)...
még egy tipp: a gondolatok csalókák, az érzések sokkal megbízhatóbbak. érdemes az érzéseket fejleszteni, felszínre hozni, megtalálni velük a kapcsolatot, elmélyülni bennük. hagyni, hogy az érzések vezéreljék a gondolatokat és ne viszont. ha valaki eléggé elmélyed az érzésben, akkor megértheti, hogyan lehet teljesen érzésből élni az életet. a gondolatok csak arra valók, hogy kifejezést találjunk az érzéseknek. az érzések mindig most vannak, a gondolatok időbeliek. az érzéseken keresztül lehet kitágulni a vertikális dimenzióba.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | ha térítés alatt azt érted, hogy másokra erőltetjük a saját elképzeléseinket, az nem jó. ha térítés alatt azt érted, hogy megnyilvánítjuk a saját igazi természetünket és hagyjuk, hogy ez kifejtse a hatását a környezetünkben, az okés. a nagy kérdés az, hogy mi különbözteti meg a kettőt egymástól. ezt nehéz eldönteni. (a keresztes vitézek is biztos meg voltak győződve arról, hogy amit csinálnak, az az Isten akarata szerint való.)
egy lehetséges iránymutató: ami korlátoz, az nem jó, ami tágítja a lehetőségeket, az jó. az az elmélet/filozófia/vallás/világnézet, ami a világ összes érző lényének lehetőséget ad a megszabadulásra, jobb, mint az, amelyik csak az élőlények egy zárt osztályát tartja erre érdemesnek/alkalmasnak.
(de most, hogy ezt írom, valami azt súgja, ez sem biztos. ez is csak egy elmélet, ami megint bemerevítette a valóságot. a tényleges valóság mindig szabadság. és a szívből jön. ennél többet nem lehet róla mondani. mindig más alakot ölt, aszerint, hogy mikor mire van szükség.)
az, hogy eltávolítjuk a hit útjában álló akadályokat, azt jelenti, hogy szépen lassan kigyomláljuk a tudatunkból azokat a rögeszméket, amelyek az "énről" mint a "külső világot" a maga uralma alá hajtó, mindentől független, önálló világegyetem-uralkodóról szólnak és ehelyett inkább az önismeret folytonos elmélyítése révén addig vonjuk egyre beljebb és beljebb (közelebb és közelebb) az ént a világtól elválasztó határvonalat, amíg meg nem értjük, hogy az én mint szilárd, önálló létező nem létezik. ha ezt belátjuk, akkor az énképzet nyom nélkül elenyészik és csak a világ mindent felölelő teljessége marad.
ennek az egyik lehetséges útja a szellemi gyakorlat.
a másik (számunkra talán könnyebben követhető) az, hogy megpróbáljuk beteljesíteni az összes egoista rögeszménket. ha azt gondoljuk, hogy képesek vagyunk a saját elképzeléseink szerinti tökéletes világot létrehozni, akkor próbáljuk meg, és eközben figyeljünk oda, hogy mit érünk el. ha tényleg sikerül önerőből egy teljesen tökéletes világot felépíteni, akkor nincs szükség a szellemi kutatásra. ha viszont nem sikerül, ha azt tapasztaljuk, hogy a legpozitívabb törekvéseink ellenére is csak káoszt teremtünk, hogy egy átláthatatlan katyvasz az eredmény, amit jobb lenne elfelejteni, akkor ez elvezethet annak a tényleges megértéséig, hogy az "önerőből és kitartással a világ ellen" jellegű harcok soha a büdös életben nem lehetnek sikeresek, pont azért, mert abból az alapvető félreértésből fakadnak, hogy vagyok egyszer ÉN, és van másik oldalról a világ. amíg belül meg vagyunk győződve arról, hogy az egó képes a világon győzelmet aratni, addig lehetetlen a tudat megnyugvására gondolni. ez a legbelülről fakadó hit (hogy az én képes a világ megzabolázására) a szamszára és benne a teljes nyugati civilizáció fő hajtóereje.
a para az, hogy pusztán az értelemre hagyatkozva sohasem lehetsz teljesen biztos abban, hogy elég kitartó voltál-e. mindig mondhatod magadnak azt, hogy csak azért nem sikerült a tökéletes világ, mert nem akartad elég erősen, vagy mert nem küzdöttél eléggé érte. ilyenkor alázhatod magadat egy kicsit, hogy aztán még jobban összeszorítsd a fogad és menj vissza pénzt keresni vagy akármit, hajtasz tovább, hogy végül elérd a földi paradicsomot. ezt a küzdelmet csinálja az egész emberiség már néhány ezer éve (szimbolikusan a bűnbeesés óta).
ki lehet kerülni ezt a problémát úgy is, hogy kitalálod: össze kell fogni másokkal és együtt, vállvetve már el lehet érni valamit. ez igaz is, de bármit érjen is el az ember, az előbb-utóbb elmúlik. a grandiózus alkotások lehet, hogy tovább fennmaradnak, de azok is elmúlnak. ha a cél az egó hatalmának biztosítása és konzerválása, akkor minden erre az alapra épített dolog recsegni-ropogni fog. gyümölcseiről a fát.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | " a mi feladatunk, hogy eltakarítsuk a hit útjában álló akadályokat..."
Tevékenyen vagy egyfajta karmikus kisugárzással, spontán gondolod (ahogy azt az agressziónál is tárgyaltuk)? Egyesével megtéríteni az embereket (nem a kereszténység, hanem az igazságkeresés felé), vagy meg sem próbálni?
Amúgy meg érzem, ahogy a lényeg lecsepeg az írásaidból, és mindig arra világítasz rá, amire épp szükségem van a probléma magasabbrendű megértéséhez. Köszönöm, bár lehet, hogy nem direkt csinálod. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | szerintem magányos hősökre van szükség, akik az életküzdelemben a tudattalant kiköpülik és átvilágítják, hogy végén az egész egység fénybe legyen... nem lehet számítani a történelmi egyházakra... a katolikus egyház arra jó, hogy viszonyítási pontot adjon... van egy szervezet, aminek deklarált célja a krisztusi tanítás megőrzése... te a szervezet propagandájának köszönhetően elkezdesz foglalkozni ezzel a dologgal... aztán ráébredsz, hogy jé, erről a dologról nekem saját élményeim is vannak... viszont ezek az élmények konfrontálódnak azzal, amit az egyház akar tőlem... akkor most mi legyen... és itt kezdődik az, hogy az ember dönt: farizeus lesz inkább vagy forradalmár... Jézus forradalmár volt...
az egész vallásnak az a lényege, hogy az Isten a szívünkben van... ha ez igaz, akkor az a feladatunk, hogy újra felvegyük vele a kapcsolatot... ha ez a kapcsolat helyreáll, akkor el tudjuk kezdeni árasztani az Isten bölcsességét a világunkra... így megigazíthatjuk az egyházat is... de ha fordítva indulunk, ha az elhomályosulást választjuk az önkutatás helyett, akkor az elhomályosult tévtanítások (halott eszmerendszerek, filozófiák) megakadályozzák majd, hogy felvegyük a kapcsolatot a szívünk mélyén alvó Istennel...
a tévtanítás olyan igazság, amit megrontottak az ember vágyai... beszennyeződtek... ezért eltérítenek az útról... a Biblia (állítólag) tiszta, de ezt azért erre nem merném teljes biztonsággal kijelenteni... mindenesetre tisztább, mint sok filozófia... legalább nem elnéző a bűnnel szemben, nem mismásol, nem keni el a dolgokat... de talán jobban tesszük, ha nem az írásban bízunk, hanem keressük inkább a közvetlen kapcsolatot... úgyis minden útnak ez a célja... ha megtaláljuk a szívünkben, az érzéseinken keresztül az Urat, akkor minden más is megoldódik. és akkor kapunk Szentlelket, aminek a segítségével a Bibliát is ellenőrizni tudjuk majd... akkor majd kiderül, hogy tényleg félrefordították/eltorzították-e...
az ördög egyik legjobb trükkje az, amikor elhiteti velünk, hogy egyedül képtelenek vagyunk a világ megváltására... tulajdonképpen igaza van... nem mi váltjuk meg a világot, hanem az Isten váltja meg a mi világunkat, ha odaadjuk magunkat neki... ha az ördög uralma véget ér felettünk, akkor csak az Isten marad... a mi feladatunk, hogy eltakarítsuk a hit útjában álló akadályokat...
nem úgy kell szuperhőssé válni, hogy gyűjtögetjük a szuperhős-lét kellékeit... teljesen át kell adnunk magunkat a szívünkben élő Istennek, és akkor az lesz, aminek lennie kell... nem is biztos, hogy szuperhősök leszünk, lehet, hogy szőlőt fogunk termeszteni valahol vagy BigMac-et csomagolunk, vagy koldulunk majd az aluljáróban... attól függ, mire szánt bennünket az Úr... de ha a belső kapcsolat helyreállt, akkor mindez nem számít... mindennél édesebb az Úr érintése...
de tényleg.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "A józan ész az, ami szerint a Föld lapos."
Akkor Kopernikuszék LSD-ztek? Akkor a morálhuszárok mind falsoskodnak (ezt egy cigány sráctól tanultam, amikor merészeltem azt mondani, hogy nincs cigim), és tényleg ennyire visszavetik a fejlődést az igazi józan ész irányába?
Cellux: valójában ha az egyház nem ezt tanítja, akkor minek van? Miért alakult át ennyire, hogy önnön létezését maximálisan, minden eszközzel fenntartja már majd' kétezer éve, de a lényeg közben elveszett? Elveszett a tanítás igazi lényege, hogy Jézus érettem és éretted és mindenkiért meghalt!
Átalakult a közösség-jelleg is. Nekem az szimpatikus az őskereszténységben, hogy tevékenyen, csoportokban próbálják elérni azt, amit írtál. Most a csoportok eltűntek, mindenki visszahúzódott önmagába és úgy táplálja a hitét. De ez nem buddhizmus, hogy egyesével világosodunk meg, mert pont nem ez a lényege (igaz, ez a szocializmus eredménye pl. Mo-n)
Az átlagember tényleg nem képes a magvas gondolatokat értelmesen befogadni és felhasználni? Mert ha szertenézek a történelemben, nem úgy tűnik. A vallásháborúk voltak a legpusztítóbbak egész a 17. századig, a szocialista (egyébként szép és használható) eszmék is háborút indukáltak, még a felvilágosodás is, pedig az ész erejére támaszkodott. Nem tudom, miért ennyire gonosz az ember velejéig. Nem tudom, miért megválthatatlan. Vagy csak türelmetlen vagyok. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "És legyenek érveid - legyőzhetetlenek"
hehe, ez nagyon ingoványos talaj... a végső igazság ugyanazért legyőzhetetlen, amiért Jézus fel tudott támadni a halálból... meghalt és utána újjászületett... a trükk az, hogy valójában nem ő született újjá (nem ő csinálta)... ő tényleg meghalt... az Isten szülte újjá őt. a hit ahhoz kell, hogy az ember merjen meghalni... és ha ez sikerül (átmegy a nullponton, a sátán segglyukán), akkor az újjászületés magától megtörténik... hasonló ez a belégzés és a kilégzés váltakozásához...
a keresztény szellemi úton az ember mindvégig a bátorságot és a képességet gyűjti ennek az egyetlen szellemi mozzanatnak a végrehajtásához. képessé válik az odaadásra. és ha végül odaadja magát, akkor utána - a jézusi áldozat bevégeztetettsége miatt - a többi már automatikusan megtörténik.
a végső csatában az Isten angyalai csatáznak a fellázadt angyalok seregeivel... a mi szerepünk csak annyi, hogy ennek a csatának a résztvevőit "megidézzük" a világi tevékenységeink révén, amilyen tisztán csak tudjuk... a többi az Isten dolga... mi ahhoz kellünk, hogy ennek a csatának (és vele a világ megváltásának) az ideája testet ölthessen az anyagban... ehhez persze kell a tisztaság, és legfőképpen az ítéletektől való mentesség
a Mátrix 3 vége nagyon jó példája ennek... ahogy Neo végül is "győzedelmeskedik"... látszik rajta, amikor végül megérti, hogy ő csak eszköz... felhagy a küzdelemmel és átengedi magát a halálnak... mert megérti, hogy nem őrajta múlik, hogy az egész előre el van tervezve, ő csak ahhoz kellett, hogy végül beteljesedhessen... meghal és a halálán keresztül az egész világot magával rántja a feltámadásba.
az egyetlen szilárd talaj az, hogy minden múlandó... semmi múlandót nem szabad állandónak tekinteni... nem az igazság a fontos, hanem az igazság forrása... találjuk meg a kapcsolatot a gyökérrel és utána minden, ami nem gyökér, átváltozhat, amivé csak akar... így, az Istenben megkapaszkodva megengedhetjük, hogy tomboljon a hurrikán... átengedhetjük magunkon az életet, teljesen átáradhat rajtunk, mert semmi nem érint bennünket már az Istenen kívül... az Isten az egyetlen, aki örökkévaló.
és ha az Istent állandóan érezzük, akkor már nem lesz szükségünk érvekre... minek fenntartani a gondolatokat, ha egyszer a gondolatok forrásával való kapcsolatunk helyreállt? jönnek majd a megfelelő gondolatok, a megfelelő időben... gondoskodik rólunk az Úr... .:-)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Nem az számít, hogy mit gondolsz, hanem hogy tiszta szívedből gondold. És legyenek érveid - legyőzhetetlenek - amivel ezt igazolni tudod. Ha ez nincs, akkor le fogják győzni az eszméd. Baj? Nem. Csak tudni kell követni az értékállóbbat. Ez az alázat, amiről Cellux talán itt, talán máshol írt. Nyitottság az újra. Amikor ezt a képességedet elveszted, vagy nem is volt, akkor válsz filozófussá. Gondolom nem kell magyarázni, miért.
Jézus szerint az alázat 1. fordítsd oda a másik orcád, 2. mindig a másiknak van igaza. Hát...lehet elfogadni, lehet tagadni, végsősoron a szubjektív igazság - szerintem - fölötte áll minden más általi meggyőzésnek. Kivéve, ha tényleg nem tudja megvédeni a maga álláspontját. Mert a szubjektív igazság nem egyenlő a homokvárral, amit nagyon hamar fölépítünk, de több energiát fektetünk a megvédésébe. Inkább hagyjuk a fenébe, és építkezzünk szilárd talajra (hah, szilárd talaj...minden ember életfilozófiája egy rohanó folyón vergődő tutaj, mégis sopánkodnak, amikor szétesik...csak azt nem veszik figyelembe, hogy ez az egész újraépíthető, hogy aztán megint újra építhessük, és megint és megint...) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "Lehetünk zen-buddhisták, lehetünk full materialisták, ha jól csináljuk, előbb-utóbb eljutunk a felhők fölé, ahol mindig ragyog a Nap..."
Azthiszem ezt a saját tapasztalataim is igazolják. Nem részesültem vallásos neveltetésben, nem hallottam kiskoromban: "az anyag nem minden" (milyen furcsa ezt kimondani, a materialista azt mondja: az anyag minden; a heroinista pedig ezt mondja: mindenem az anyag...)
Szóval én csillagászattal foglalkoztam, és aki elmerül ebben egy kicsit, annak dalolnak a csillgok. Amikor aztán találkoztam spirituális tudással - amit talán annak köszönhetek, hogy kitartóan kerestem az anyagban a "lét értelmét" - akkor nem maradtam hitetlen, mert megfelelő irodalomal, és emberekkel hozott össze az a bizinyos "véletlen", és az ellentmondások hirtelen nem is léteztek már többé, sőt, a materialista világnézetem egyszerre belső logikával lett felfértezve, és annyi a hasonlóság materiális és spirituális között, hogy lassan nem is hasonló, hanem egyszerüen nem különbözik. A test és a lélek is csak Egy.
A ruha és a viselője is egy, amikor pedig a ruha nem kell, levetjük... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Mindegy, hogy melyik oldalán jutunk fel a hegycsúcsra, igaz? Lehetünk zen-buddhisták, lehetünk full materialisták, ha jól csináljuk, előbb-utóbb eljutunk a felhők fölé, ahol mindig ragyog a Nap... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | szerintem a végső megértés felé vezető úton tulajdonképpen mindegy, hogy a tapasztalatainkat milyen fogalmi rendszerben értelmezzük: ha minden tapasztalatot az agyban lezajló kémiai folyamatnak tekintünk, a fogalmainkat pedig ezen agyban lejátszódó kémiai folyamatok egyes mintázataihoz rendelt egyezményes jelekként kezeljük, akkor sem akadályozhatjuk meg a megvilágosodást.
talán azt lehetne mondani, hogy egyes fogalmi rendszerek "zártabbak", mint mások, tehát kevesebb lehetőséget engednek meg, és ami zártabb, az csökkenti a továbbhaladás sebességét is (mert nem tudnak megnyilvánulni a lépcsőfokok)
ebből látszik, hogy nem annyira a használt fogalmi rendszer típusa a lényeges, hanem az, hogy mindig megőrizzük az újra való nyitottságunkat (alázat).
az infó csak jön-jön, a mi információfeldolgozó gépünk feldolgozza, és a végén az egész világ bekebelezésével átfordul az egész megvilágosodássá
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | (Tegnapelőtt elszakadtam a testemtől, és egy fehér fény közepén lebegtem tiszta tudattal, anyagérzékelés nélkül. Éljen az N2O...csak amolyan érdekesség, félig-meddig témába vág... :) ) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Nietzschének nem kellett volna gomba, mert skizofrén volt (ahogy Hesse is - végső konklúzióik egyirányba mutatnak). És ő nem erről beszél szerintem, nem szó szerint akarja a profánságot elhitetni veled. Azt írja "magad", és "én". A "magad" egyfajta transzcendens dolog, ami áthatja az egész szervezeted (mondjuk, hogy tudatalatti).
(N.-nek szinte az egész életműve a hatalom akarására van felépítve, és amíg ezt nem tudjuk, addig nagyon könnyen félre lehet értelmezni)
Tehát az "én" az álságos, a tudatod, aminek mindent alárendelsz, amit magasságosnak tekintesz, létezésed alfájának és omegájának. Na, ő ezt próbálja letörni, és nyilván nem arra gondolt, hogy a pszichedelikus élmények kémiai folyamatok-e, vagy isten útmutatásai netalán(tán). |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Kiindulhatunk abból, hogy van egy testünk, van benne egy agy, ami gondolkozik, meg bél, ami emészt, meg még egy csomó trükkös szerkezet, és az én, meg a gondolatok csak az agy működésének következményei. Csakhogy ezek szerint van az elmények egy normális működése, amivel szolgálhatja a testet, és minden ezek kívüli felesleges, beteges, vagy hibás gondolkodás eredménye. A pszichedelikus szerek például megzavarják az agy természetes normális működését, és hallucinálni kezdesz. Ez eddig nagyon szép, és nagyon logikus, ráadásul látszólag a "tapasztalat" is ezt támasztja alá.
Én azonban másból indulak ki, méghozzá, hogy van egy ÉN, amelyik "boldog" akar lenni, vajon hogyan találja ezt meg. Mivel én az énből indultam ki, bár tapasztalom, hogy van testem, de tapasztaltam már ennek ellenkezőjét is, tehát ezek nem hallucinációk, hanem tapasztalatok. Ráadásul párszor találkoztam a boldogsággal is, és ezeknek SEMMI köze nem volt a testhez, ezek elmeállapotok voltak. Nietzschének kellet volna egy kis (jó neki inkább sok) Gomba, tanult volna tőle valamit. Mivel a tapasztalataim jóval túlnyúlnak a testileg megmagyarázható dolgokon, ráadásul, az "ez csak egy hallucináció" nem magyarázat, hanem a probléma szőnyeg alá söprése, ezért az ilyen fejtegetést komolytalannak tartom. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Enyhén fricska a buddhizmusnak.
Hogy van test és lélek...nem tudom, talán jó lenne hinni benne, hisz akkor nem csak ez a néhány évtized adatik meg. Ha meg olyanformán reinkarnálódunk, hogy igazából nincs is lelkünk, csak a karmánk determinál erre a tökéletlen létre, akkor pedig törekedjünk a kialvásra, a Nirvánára.
Az élet akkor is játék, ha sokszor szarabb, mint legvadabb álmainkban a gonosz manifesztációja. Legalábbis jó lenne így élni, ilyen sztoikus nyugalommal. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Szemelvény Nietzsche Im-ígyen szóla Zarathustra c. művéből:
A test megvetőiről.
A test megvetőihez van mondókám. Nem akarom, hogy ezentúl mást tanuljanak és tanítsanak, hanem csak hogy vegyenek búcsút tulajdon testüktől - és im-ígyen némuljanak el.
"Test vagyok és lélek" - így beszél a gyermek. S miért ne beszéljen az ember gyermek módjára?
Ámde, a ki felserkent, a tudó így szól: test vagyok egészen, s kívüle semmisem; és a lélek csak szó meg-megjelölni egy valamit a testen.
A test nagy értelem, sokféleség egynemű értelemmel, háború és béke együttesen, egy akol és egy pásztor.
Én vérem! Tested szerszáma a te kis értelmed is, a melyet "elmé"-nek hívsz, kis szerszáma és játékszere nagy értelmednek.
Azt mondod: "én" - és büszke vagy erre a szóra. De nagyobb az, a miben nem akarsz hinni - a te tested és annak nagy értelme: az nem mondja: "én", de cselekszik mint "én".
A mit az érzék érez, a mit az elme megismer, annak sohasincs vége önmagában. Ám az érzék és elme szeretnének rábeszélni, hogy ők minden dolog végső céljai: annyira hívságosak.
Szerszám és játékszer az érzék és elme: s még mögöttük vagyon a "magad". A "magad" az érzékeik szemével keres, ő is a szellem fülével hallgat.
Egyre hallgat a "maga" és keres: összehasonlít, legyőz, hódit, rombol. Uralkodik és az "én"-eden is uralkodik. Gondolataid és érzelmeid mögött, én vérem, áll egy hatalmas uralkodó, egy ismeretlen bölcs - kinek neve "magad". Testedben lakik, maga a tested.
Több értelem van testedben, mint legjobb igazságodban. S vajjon ki tudja, mire kell testednek legjobb igazságod?
A "magad" nevet "én"-eden és büszke ugrándozásain. "Mit nekem a gondolat ez ugrásai és röptei? - mondja magának. Kerülő utak az én célomhoz. Én vagyok az "én" póráza és eszméinek sugalmazója.
A "magad" így szól az "én"-edhez: "itt érezz fájdalmat". S akkor szenved és gondolkozik azon, hogy miképen szüntethetné meg szenvedését - és épen e végre kell, hogy gondolkozzék.
A "magad" így szól az "én"-edhez: "itt érezz örömöt!" S akkor örül és gondolkozik azon, hogy még sokat örüljön - és épen evégre kell, hogy gondolkozzék.
Egy szavam van a test megvetőihez. Hogy ők megvetnek, ebben áll a tiszteletük. Ugyan mi az, a mi tiszteletet és megvetést és értéket és akaratot teremt?
A teremtő "magatok" teremté magának a tiszteletet és megvetést, teremte magának örömöt és jajt. A teremtő test teremté magának a szellemet, akarata egyik karjáúl.
Testnek megvetői! Még boldogságtokban és megvetéstekben is a "magatok" valóságát szolgáljátok. Mondom néktek: a "magatok" akar meghalni és az fordul el az élettől.
Nem bírja már azt, a mit legjobban szeret: magán túl teremteni. Ezt szereti legjobban, ez minden égő vágya.
De immár későnek látja erre az időt: - ezért a "magatok" valósága le akar tünni, óh testnek megvetői!
Le akar tünni, s ezért levétek a testnek megvetői. Mivelhogy nem bírtok már magatokon túl teremteni.
S ime! ezért vagytok az élet és a föld haragosai. Tudattalan írígység vagyon megvetéstek sanda pillantásában.
A ti utatok nem az én utam, óh testnek megvetői! Nem vagytok nékem hidak az emberfölötti ember felé!
Im-ígyen szóla Zarathustra.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ez szerintem idevág:
"Lelkünk elhagyja
testünk inkubátorát,
ha már Lét-érett."
Fodor Ákos |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Minden Egy, az idő meg nem-létező...
De én most inkább megyek, és nem létezek : DDD |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Tapasztalat keletkezik. Kezdet nélküli idők óta.
Egyébként szerintem az egység - elválasztás szemléltetésére jó példa az óceán. Ha a hullámokat nézzük, akkor mindegyik más és megkülönböztethetőek egymástól. Ugyanakkor az óceán mélysége ugyanaz. Ezek egy éremnek a két oldala.
Tehát mi is vagyunk, hiszen én írok, te olvasod. De ugyanakkor a tér amiben a dolgok megjelennek, a határtalan tiszta fény ami a tudatunk (és amit én pl épp nem tapasztalok) na az közös. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | De mi keletkezik? Ó, Talamon, nem tudok rájönni, homályosíts már fel! |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | még? most! is keletkezik... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Talamon: "Dehogy keletkezett"---ezt megmagyaráznád, mi nem keletkezett?
__
Anyesz, ki még mindig új itt |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Dehogy keletkezett, Watts dehogy tévedett;))
A test csak kb. afféle faszög - mely ideköti a Szellemet egy időre - biztos nem véletlenül - de a szeg szép lassan elrohad, s a Szellem tovaszáll..
Minek megszabadulni a testtől, úgy sincs sokáig, türelem.. bírjátok ki még ezt a pár évet, addig felesleges elvágyódni belőle, szerintem inkább ezt a tér-idő kontinuumot kell felhasználni arra, hogy kiismerjük - a test is a Tudat egy aspektusa...
Tapasztalatom szerint ez a világ csak egy teszt - ha valamit igazán tudatosítasz, attól megszabadulsz - de ha pl. munka közben félig ott se vagy, akkor így is maradsz - elvágyódsz csak folyton, de a helyzettől nem szabadulsz, mert nem látod be, hogy eh ez most mi a fenének kell nekem, ahelyett, hogy jólérezném magam végre,stbstb..
Na de mi a fenének kell nekem folyton hülyeségeket írkálni?;)) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Én úgy gondolom, hogy lelkünk különválasztható testünktől. Ákimáki szavaival élve a naprendszer egyetlen masszából formálódott. De ez az anyag. A lelkünk, a tudatunk viszont nem ebből a masszából van, ezért nem lehet Egy a testünkkel. Hogy is lehetne Egy? És ami nem az, szétválasztható. Elméletileg mindenképpen. És ami elméletileg megvalósítható, gyakorlatban is az. Idővel. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | A naprendszer egy masszából formálódott. A massza ugyan az mindenhol, de mi különbözőnek látjuk, és azt mondjuk egyes részeire: ez itt a Nap, ez meg a Föld.
A Föld is csak abból a masszából van, de ahogy ez a massza összeállt formákká, már nem egy masszát látunk mindenhol, hanem azt mondjuk, ez virág, ez folyó, ez hegy, ez tehén, ez repülő, ez P4 es processzor, ez ember, az meg az ő lelke...
Aki foglalkozott csillagászattal, az tudja: Az egész megfigyelhető univerzum egy pontból keletkezett,
és véletlenek nincsenek. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ez a "szétválasztás" nekem elsősorban arról szól, hogy az elme megmondja a testnek, hogy merre megy a szekér, vagy alkalmazkodik a testhez, vagy ilyesmi... Mintha két különálló entitás lennének. Babona szerintem is. Ez a kettősség eléggé összeegyeztethetetlen az emberi lény természetével.
Olyan, mintha a szelet különválasztanánk a levegőtől, aminek a mozgása a szél, és azt mondanánk, hogy a szél mozgatja a levegőt. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Úgy tűnik, csak sundayjunkie értett meg.
:) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Anyesz,
Ameddig dolgozik a tested, a lelked a Jamaicai partokon spanglizik? Ezt én is kipróbálnám.
Ha a lelkem különválik a testemtől, akkor minek van testem? |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Szerintem senki sem tévedett. Csak te így gondolod, ő meg úgy. Mindenkinek megvan a szubjektív igazsága. Mellesleg én is a pártodon állok (meg ha jól sejtem, innen még ige-igen sokan). |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Lassan nyilvánvalóvá válik, hogy a legnagyobb babonáink egyike az elme különválasztása a testtől.
Alan W. Watts
Izé...akkor én pl babonás vagyok? Mert én azon vagyok, h külön válasszam elmémet testemtől. Watts vagy tévedett, vagy én nem értek vmit tisztán.
Melyik? |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Halu Daath!
El tudnátok nekem küldeni a bölcsességgenerátor teljes anyagát mailben?
Köszönöm |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | ez vmi.mostani olvasmányomból van:
"...biztos akarok lenni abban, hogy egy oroszlán vagyok aki szeret majomként viselkedni, nem egy majom aki szeret oroszlánként viselkedni..."-hát igen ebben valahol mindannyian szeretnénk biztosra menni :) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | "...jön majd valami megmagyarázhatatlan az életedben, valami amitől az ember azt mondja: -Miért pont ÉN?...én pedig azt mondom: - Azért amilyen döntéseket hoztál az életedben...." |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "Egy ember halála tragédia. Egymillióé statisztika."
Dzsugasvili, alias honépítő és legfőbb pápuska J.V.Sztálin.
Most már értem, miért nem okozott neki nehézséget 50 millió orosz kiirtása...50 turnusban csinálta, az meg úgyis statisztika...
bölcsességnek bölcsesség, de szívesebben olvasta volna Huxleyt. Egy kicsit rosszkedvem lett ettől. |
| | | | |
|
