 |
deeptrip hozzászólásai (721 - 730)
 | |  | | | | |  | |  | | | Buék!
Gén a szövegmennyiség az karakter vagy szavak száma? |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Hát igen ez még nem fordult meg a fejemben, hogy a sav is odatesz azért, még akkor is ha transzcendens az élmény és túlmutat azon, hogy jól be vagyok drogozva meg jól mindfuck randomshit haluzik az agyam tőle. Amúgy nekem inkább az a megterhelő, hogy nyugton legyek. Amikor teljesen fel tudok olvadni akkor ez nem probléma, de amúgy tényleg az van, hogy visszakapcsolgat az egóm és az meg mindenáron akar valamit csinálni. Akkor is ha jó dolog történik, akkor is ha rossz. Kicsit olyan érzés mint amikor van 2 szék, leülsz az egyikre és akkor úgy érzed a másik jobb lesz, ráülsz a másikra és úgy érzed mégiscsak az első az igazi, aztán ráülsz arra és mégis a másik...a végtelenségig.
Muszáj lesz ráfeküdni a rendszeres gyakorlásra, mert így minden olyan mézes madzag szerű. Egyre többször láttam, tapasztaltam hogy ez a transzcendens valóság létezik, több év kellett míg el tudtam hinni, hogy ez működik, de talán a legnagyobb kételyt mindig az szülte, amikor józanul a szokásos üzemmódban nagyon messze az oldott trippes állapottól próbálkozik az ember és persze az LSD-s intenzív élményekhez képest messze alulmúlja az egészet, sőt a szokásos hétköznapi dogmák a szürke realitás vasrácsaiként tornyosulnak elém, egy táblán kiakasztva, hogy "a realitás fáj" meg "az élet nehéz" és hasonló finomságok. Ezek LSD végén is egy idő után visszakapcsolnak, az ember nem érezheti csak úgy jól magát sokáig, az nem reális. Legalábbis engem így neveltek és a körülöttem élők is így élnek, de szerencsére már kevésbé hiszem ezt el kötelező igazságként, bár tény hogy ez a fajta félelem és problémafókuszú életmód nagyon erős "lehozó" jelleggel bír. Csak az a baj, hogy pont a konstruktív és jó dolgaimról hoz le és nem ad helyette semmit csak azt, hogy húzd össze magad mert baj lesz és hajtsál keményen mert kemény munka nélkül semmit nem lehet elérni az életben. Mondjuk ennek egy része szerintem igaz, de mondjuk ahhoz nem kéne keményen megdolgozni, hogy jól érezzem magam. Ahhoz miért nem kell keményen megdolgozni, hogy rosszul érezzem magam? Az miért megy olyan simán, miért tapad úgy az emberre a sok negatív szar és miért siklik át a pozitív felett? Persze az ilyen elszállt agykontrollosan legyünk mindig pozitív emberektől is falnak megyek, szóval megvan a másik véglet is, azt hiszem megint csak jobb lesz középen maradni. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Az áhitat és odaadás az szerintem nem egós dolgok, inkább egó feladósak. A büszkeség tipikusan egós dolog, a másik problémám, amikor beindul a "rögzítő gép", aki mindent le akar jegyzetelni, hogy meglegyen, birtokolhassam és később felhasználhassam. Ez persze már elég ahhoz, hogy ne legyek jelen.
Zenét hallgatni is lehet úgy, hogy minden új hangot felfogsz amikor az megjelenik, egy milkdrop vizualizációt is lehet úgy nézni, hogy bármi ami megjelenik rajta hagyod és befogadod. De lehet úgy is hallgatni zenét, hogy 1-1 hangot kiragadsz vagy, hogy nem élőben hallod mert az agyad egy-egy jó részt próbál még megtartani, visszajátszani pedig az már nincs. Vizualizációnál is lehet egy valamit kiragadni és azt nézni, illetve ha elmúlt akkor még fejben megőrizni. Nekem papíron mindig az van, hogy akkor látom igazán, hogy az a dolog ott előttem élőben változik és folyton változik és ez nekem valamiért furcsa, szokatlan sőt fárasztó is. Jelen lenni nekem sokkal fárasztóbb, mint a memóriámban turkálni, az valahogy kevésbé megterhelő. Ezek alapján nem is csoda, hogy ha elmúlik az LSD hatása akkor már nem is vagyok annyira jelen, hisz engem ez megterhel, az agyam nincs hozzászokva ehhez a folyton változós ütemhez, főleg azért sem mert sokszor én akarom megváltoztatni a dolgokat, leginkább fejben és persze ez igen nagy illúzió. Inkább csak arról szól, hogy nem tudom elfogadni azt ami jött úgy ahogy van és fejben próbálok csiszolni rajta, mintha ez lehetséges lenne. Nagy önámítás, de legalább hallucinogénen látom, hogy van más működési mód is, igaz mint már írtam ez számomra egyelőre még megterhelő és így óhatatlanul taszít valamennyire. Olyan érzés mintha azt mondanák, hogy na most legyél jelen, most akkor innentől nonstop meló van és nincs lazsálás, noha tudom, hogy inkább hagyni kell a dolgokat, mintsem csinálni. Viszont nekem a hagyás is melós, az hogy folyton csinálok ezt-azt sokkal megszokottabb és reálisabb, mint az, hogy csak úgy vagyok és felfogom, ami körülöttem és bennem van. Gondolom ezt az akadályt is a gyakorlással lehet leküzdeni, talán ilyen szempontból nincs kiskapu, kerülőút. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | neutron jó a videó, eddig nem tudtam elképzelni, hogy ennyi dimenzió egymásra épülhet, de ezek után sima ügy. : ) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | cellux köszi, gyakorlatilag leírtad, ahogy tapasztaltam. Nekem csukott szemmel jön elő főleg, akkor olyan mintha egy kamera lennék, először úgy szokott indulni, hogy felfele elképzelődik egy végtelen vonal, amin kellő hagyással fel tud lépni a perspektívám. Onnantól, mintha térben és időben előrefele utaznék, hol egyenesen egy kör/négyzet alakú csatornában, hol lefele felfele, elcsavarodva, mintha egy bolygó mellett mennék el és a gravitációja eltérít. A háttér ilyen spacesen fekete, nem aza lekapcsolom a lámpát sötét, hanem olyan tér-sötét. Ha ilyenkor hirtelen kinyitom a szemem általában durva halukat látok és kb. mintha álomból ébresztettek volna. Bárcsak ilyeneket álmodnék!
Na és ebben a térben felbukkannak dolgok, képek, jelenetek, ismerősök arcai és a rájuk adott érzelmi reakcióm, amik átalakulnak vagy összekötnek valami mással, mindezt olyan ütemben, mint amikor valaki fürgén, de még nem futva lépkedne, egy ide-egy oda, jobb-bal-jobb-bal. Sokszor ilyen végtelen hosszú fonalak egymásra tekeredését, vagy épp kibogozását látom, illetve tudom irányítani a figyelmemet a testem különböző részeire. LSD-n olyan dolgokat tudok megcsinálni, mintha 10 éve jógáznék vagy meditálnék (legalábbis így képzelem el, mert sajnos egyiket se művelem ahogy kéne). Már-már többször olyan érzésem volt, hogy ez egy komoly tudat és valóság dopping. Minden trippemen jelen vannak ezek a időben térben előre utazós, fejem fölött felfele térben elképzelős, fények ahogy suhannak csövekben, csakráimat tudom hangsúlyozni és átérezni, szóval energetikai vagy bolygós-gravitációs-keringős élmények. Egyre inkább kezdem azt hinni, hogy energiaként is fel kell fognunk a valóságot és mindent, ami megjelenik benne. Mert fel lehet fogni, legalábbis nálam az bélyeg ezt mutatja ahányszor csak fogyasztom. Meg azt, amikor az egóm valahogy elbassza a dolgok áramlását, pl. azzal, hogy büszke leszek magamra, milyen ügyes vagyok és ez elég ahhoz, hogy bekerüljek ebbe a rögzült perspektívába/kameraállásba egészen addig, ameddig el nem tudom engedni és újracsatlakozni. Szerencsére trippen ez könnyen és gyorsan megy, ezért ekkora meditáció tunning. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Nekem a rendszeres testmozgás volt eddig a leghatékonyabb abban, hogy ne vagy csak ritkán/alig kívánjam meg a cigit.
Amúgy Allen Carr könyve is gyakorlatilag szuggesztiókat tartalmaz. Önhipnózisban ezek biztos jobban működnek, mindenesetre a gondolkodásmód érdekes és nem olyan, amit már 100 helyen olvasott az ember az ilyen leszoktató oldalakon. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Érdekes könyv, érdemes elolvasni. Nekem nem hozta meg a megváltást, viszont 1-2 gondolatot azóta is használok és igaznak tartok a dohányzással kapcsolatban. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | |
Valamiért a hallucinogénektől sokkal spontánabb leszek és úgy érzem, minden ami történik az a jelenben történik (persze, hol máshol) és emiatt jól tudok figyelni 1-1 dologra. Nincs az a szétszórtság, még akkor se amikor aztán tényleg van minden. Ha mondok valamit azt spontán mondom, nem gondolkodom rajta. Mivel ilyen állapotban úgy érzem, hogy folyamatosan történik valami változás/utazás bennem, ezért általában jól meg tudom fogalmazni, hogy mit akarok, mit szeretnék. Ez sajnos józanul nem mindig megy, van amikor fogalmam sincs mit érzek és azt se, hogy igazán mit szeretnék. Sejthető, ha ezeket nem tudom, akkor a verbális kommunikációm se ezekről fog szólni, hanem minden másról. Beszélni lehet mindenről, szoktak is az emberek mindenről, de ez a fajta belső kapcsolat teszi lehetővé, hogy azt mondjam, amit tényleg érdemes mondanom és még soha semmi bajom nem származott ebből, de még azt is merem állítani, hogy komolyabb kellemetlenségem se. Ami azért meglepő, mert valahol azt várná az ember, hogy nem lesz annak jó vége, ha valaki csak úgy kimondja spontán, amit akar, pedig jó dolog, nagyon is jó. Ilyenkor ha kimondok valamit általában rövid és tömör a mondat, nincs benn semmi felesleg viszont jól érthető és az érzelmi töltetem 100%-osan belemegy a hangokba és úgy érzem súlya, hatása van így. Ebben a formában tényleg olyan, mintha egyfajta "varázsereje" lenne a szavaknak, míg az üres dumálás inkább csak olyan pótcselekvés féle. Én úgy gondolom, hogy minden a jelenben van és ha az ember megtanul spontán lenni akkor nagyon megkönnyíti az életét és megnöveli az esélyét annak, hogy képben legyen önmagával és a környezetével.
Az is érdekes, amikor spontán előjön valami és erre nagyon-nagyon rövid idő alatt egyből egy olyan reakció érkezik bennem, ami eltakarja ezt a spontán dolgot, mintha nem is lenne, vagy már elmúlt volna. Aztán rájövök, hogy bármennyire automatikus ez, bármennyire a szüleimet vagy akárkit okolom érte, mégis bennem van, bennem indul el és végső soron én csinálom ezt magammal. És azáltal, hogy felismerem és megértem, hogy ezt én csinálom már megkapom az esélyt arra is, hogy ne csináljam. Egész addig csak ki vagyok szolgáltatva neki és a külvilágban próbálom rárakni valamire vagy valakire, hogy megküzdhessek vele, kevés sikerrel.
Talán nem kapcsolódott annyira a témához ez az írás, de most ez jutott eszembe.
Tudatos trippekben gazdag új évet kívánok mindenkinek! |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Van benn egy kísérlet, ahol fotonokat lőnek át 2 lyukon keresztül, ami mögött egy érzékelő van. Ha sokat lőnek egyszerre akkor a részecske hullámtermészete miatt apró hullámokban terjed tovább a lyukak túloldalán, így a hullámok egymásnak ütközve interferenciát hoznak létre, ami egy rácsos mintázatként jelenik meg az érzékelőn. Az érdekesség, hogy ha egyesével lövik a fotonokat akkor is megkapják a jelenséget, olyan mintha a foton két helyen lenne egyszerre és ezért jönne létre interferencia.
A csavar az egészben, hogy amint valaki meg akarja tudni, hogy pontosan melyik lyukon haladt át az a foton, onnantól nem kapják meg az interferencia jelenséget. Először azt hitték a mérés van rá valamilyen hatással, mármint fizikailag, de ezt idővel kizárták. Arra jutottak, hogy amellett, hogy ez kurva rejtélyes és érthetetlen, olyan mintha befolyásolnánk a valóságot azáltal, hogy mi pontosan meg akarjuk tudni, hol ment át a foton. Meg lehet tudni, tényleg ott megy át ha így nézik, de akkor megszűnik az, hogy két helyen van egyszerre. Ezt a kísérletet már sok ország megismételte és ugyanezt az eredményt kapták.
Nekem a végső kérdésekre történő válaszkeresés is hasonló élmény. Amikor meg akarom tudni a konkrét választ akkor mindig csak olyan fél válaszokat kapok. Igazán kielégítő válasz még nem érkezett, viszont amikor sikerül feloldódnom a jelenben akkor megszűnnek a kérdések. Nekem elég statikus a gondolkodásom és a képzeletem ezért nagy élmény, amikor LSD hatása alatt átélem a mozgás, változás élőbeniségét. Mert ugye ezek a változások a jelenben történnek real time és én úgy érzem, amikor át akarok valamit adni verbálisan a másiknak azt is lehet úgy, hogy statikusan próbálom és ennek a végén egy érezhető hiányérzet lesz, amit mások egy udvariass "aha" meg "ez érdekes" kijelentéssel letudnak, de van amikor sikerül úgy elmondanom, hogy a szavak spontán jönnek, a mondandóm spontán alakul, mondhatnám úgy is, hogy élőben, real time alakul és így a végén is úgy érzem, hogy na ez most jól sikerült. Ez mellesleg nem kis öröm az embernek, hogy meg tudta osztani a valóságát a másikkal. Erre a reakció már inkább az, hogy másik is jelenebb lesznek és jobban kapcsolatba kerülnek a belsőjükkel. Sokkal másabb ez, mint amikor a "művészlelkek" vagy "filozófus" arcok leülnek absztrakt, de egyben üres dolgokról beszélni. Az sokkal inkább egy racionális agytornára hasonlít, a spontán kommunikációban meg az érzelmek is és a belső átélés is jelentősen ott van az egészben, nem feltétlenül a tartalmi jelentés az ami dominál. |
| | | | |
|
