 |
Tom003 hozzászólásai (1 - 1)
(Témakör: Mi tartott vissza, amikor halálvágyad volt?)
 | |  | | | | |  | |  | | | Én egyszer meghaltam álmomban és reinkarnálódtam. De nem az a pátosszal teli mennyei élmény volt. Halálom előtt minden torz, groteszk volt majdnem rajzfilmes, olyan vihar előtti csend uralkodott, pattanásig feszült idegekkel sétáltam egy parton, nagyon világos volt az egész és hirtelen egyedül találtam magam, sehol senki. A part kiszélesedett és a végtelenben találkozott az égbolttal, elveszett lélek voltam, hirtelen jött halálfélelemmel. Egyszer csak úgy spontán vagy valami tűzforrás által, már nem emlékszem, lángra kapott a testem és őrjöngve futásnak eredtem, miközben málott lefele először a bőr majd a hús a csontról. Dermesztő villanás, mentősök állnak körbe és én körülöttük sétálok és meredten nézek le a maradványaimra. Még fel se dolgoztam az elszakadást, máris egy villanás és minden elveszett. Egy kórházi ágyon fekszem, újszülöttként. Minden hideg és fémes körülöttem, ijesztő és ismeretlen. A hatalmas veszteség érzete hirtelen zúdul rám és vissza akarok térni az előző életembe, keseredetten néma sikolyra nyílik a szám és hirtelen felébredek. Verejtékben úszok, remegek, szédülök és még mindig valóságosként élem ezt meg.
Talán az újszülöttek is hasonló traumán mennek keresztül születéskor, a hirtelen elszakadt élet emlékfoszlányai még mindig velük vannak, csak mivel az már egy új test, szép lassan elsorvad az érzés? Szerintem ha hiszünk a lélekvándorlásba, ennek is megvan a valószínűsége.
Am. ezt az élményt lehet már leírtam korábban, végig ezen töprengtem, ha igen sry :P |
| |  | |  |
|
