DAATH2 > Salviaaah: Ötös szintű áttörés szalviával

DAATH2 - http://www.daath.hu/
A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Salviaaah:

ÖTÖS SZINTŰ ÁTTÖRÉS SZALVIÁVAL

Fordítói megjegyzések:
Több száz salvia élményt olvastam már, amik talán még inkább jelentőségteljesek, mint a DMT-vel vagy egyéb klasszikus pszichedelikumokkal megélt élmények, hiszen a salvia szinte mindig valami jól kivehető szimbolikus képet fest a világról, a valóságról, az emberről. A salvia minden bizonnyal a ma ismert egyik legerősebb hallucinogén, sokan erősebbnek mondják, mint a DMT-t és egy-egy sikeres áttörés, életre szóló pszichés változást idézhet elő a fogyasztóban (sokszor traumát), annak személyiségétől függően.

A salvia által mutatott kép szerintem nem az abszolút valóság keresése szempontjából lényeges, sokkal inkább a valóságunk relativitásának megértése szempontjából. A salvia valószínűsíthetően nem egy véletlenszerű őrületet okoz, hanem egy, a tudatunkban lévő funkciót erősít fel túlságosan. Arra, hogy mi ez a funkció, nem gondolnám, hogy létezik egzakt válasz.
Az egyik kedvenc háborús filmemből vett idézettel érzékeltetném a folyamatot. A szöveget a filmben a legtapasztaltabb katona mondja a "nyavalygó társainak", miután az ellenséggel esetlegesen kooperáló, de inkább ártatlannak mondható civileket lő le és ezért a társai számon kérik.

"Now, I got no fight with any man who does what he's told, but when he don't, the machine breaks down. And when the machine breaks down, we break down. And I ain't gonna allow that in any of you. Not one."

"Nem fogok harcba bocsátkozni senkivel, aki teszi, amit mondtak neki, de ha valaki nem teszi, a gépezet lerobban. És amikor a gépezet lerobban, mi is lerobbanunk. És én ezt nem fogom nektek megengedni. Egyikőtöknek sem fogom."

A háborúban lassan, hosszasan és maradandóan alakul ki az az érzékelési állapot, ami a tripben is megjelenik. A felnagyított voltát azonban ne bélyegezzük egyszerűen mentális betegségnek és ne határolódjunk el tőle, mert ezzel végleg elveszíthetjük annak megértését, hogy a tudatunk egy fontos komponense hogyan is funkcionál.

Az élmény:

Már négyszer fogyasztottam salvia-t korábban két különböző alkalommal. Úgy tűnik egyike vagyok azoknak az embereknek, akik ténylegesen élvezni tudják e növény hatásait. Akár azt is ki merném jelenteni, hogy szeretem használni. Az összes vele kapcsolatos élményem teljesen pozitív volt.
Az első két tripem csak részleges áttörést hozott. A harmadik és a negyedik pedig nagyon minimálisnak mondható (közel sem szívtam eleget belőle). A két ma éjjeli tripem viszont elhozta teljes áttörést (breakthrough) és vele az ego halált is.

Előkészületek:

80mg 20x-os kivonatot használtam egy "waterfall bong"-ba helyezve, ami egy 590ml-es üdítős palackból készült. Egy normális öngyújtót használtam a "pull" mozzanat időtartama alatt, aztán harminc másodpercig bent tartottam a füstöt mindkét alkalommal, mielőtt lefeküdtem az ágyamba egy félig megvilágított szobában. Ez a dal (Meditation for the 7 Chakras) szólt mind az élmény, mind az utóhatások alatt. A korábbi tripek mind öt percen belül zajlottak le. Ma mindkét trip 25 percig tartott, mielőtt visszatértem a szobámba/a testembe. Múlt hétvégén szívtam utoljára ezért úgy gondolom, hogy a salvia fordított toleranciájának lehetett valami köze a (mostani) tripjeim különös hosszához. Hozzá kell tenni, hogy ez alkalommal egyedül utaztam, mert utoljára a sitter-em nagyon zavarónak éreztem.
Midkét trip hossza alatt végig az ágyamban maradtam.

Trip #1

A ma esti első trip váratlanul hosszúra (25 perc) sikerült és azt mondanám, hogy egy részleges áttörést hozott. Harmincig számoltam a füstöt benntartva, majd végül kilélegezve hátradőltem az ágyamon. A szoba körülöttem elkezdett átváltozni a túlságosan is ismerős Salvia-verzummá, amit oly sok alkalommal látogattam már meg korábban. (Más emberekkel ellentétben, akik véletlenszerű tripekről számolnak be, az én összes utazásom ugyanarra a helyszínre vitt.)

Az élmény előrehaladtával láttam, ahogy a szoba körülöttem letekeredik, mintha egy nagy szőnyeg/kárpit lenne, amit széthúznak. De ahelyett, hogy az univerzum szálai vékonyak lettek volna, olyanok voltak, mint vastag játékgyurma táblák. Bevágások is voltak rajtuk és szétfeszültek, mint a tank lánctalpai. A falakra meredtem és közben úgy éreztem, mintha engem is széthúznának. A felső ajkam energiabefektetés nélkül lecsavarodott az arcomról, mint ahogy a karjam és a lábaim és le lettek feszítve. Az élmény elég kellemes volt. Miközben ez történt, a torkom száraz volt és a "súrlódás", amit a számban éreztem, azt az érzést keltette, hogy a testem egy durva szövetből áll, ami lassan kettéválik.
Egy nő jelenlétét éreztem, akivel kommunikálni próbáltam, ugyanúgy, mint az első utazásomnál. Folyamatosan azt kérdezgettem tőle, miért van mindig elrejtve előlem az univerzum valódi természete (ami egy sor nyúló, fel- és lecsavarodó ruhadarab) és miért csak akkor láthatom azt, amikor salvia hatása alatt vagyok. Azt kérdezgettem tőle, miért olyan nagy titok a Salviaország, és minél jobban kérdezgettem, annál jobban szétfeszült a testem, habár ez nem volt félelmetes vagy fájdalmas. Olyan volt, mintha ez az egész egy teljesen természetes, normális dolog lenne és mindig ez történne a színfalak mögött, anélkül, hogy érzékelnénk.

Hamarosan a végéhez ért az utazásom, a testem feltekercselődött és újra én voltam a hálószobámban egy normális testben, habár még mindig ingatagnak/bizonytalannak éreztem magam a salvia élménytől. Úgy döntöttem redózolok egyet, megismételve ugyanazokat az előkészületeket, mint korábban.

Trip #2

A tripek között a tudatom sosem állt vissza a normális állapotába, tehát ez az élmény is olyan volt, mintha ott folytatódott volna, ahol az előző abbamaradt. A testem újra feszülni kezdett, csak most egy forgó, körkörös mozgással, mintha az univerzum egy nagy szárítógépben lenne. Az általam látott kép nem forgott (a látásom normális maradt), de az érzékelt gravitáció igen, mintha egy nagy erő körbe húzna.
Miközben próbáltam megérteni ezt az érzést, lassan látni kezdtem, hogy a szoba körülöttem nagy orsókra csavarodik fel. Ekkor eszméltem rá, hogy egy univerzum gyárban vagyok. De a gyár nem a szobát hozta létre, amiben voltam, hanem csak a szoba bennem lévő érzetét. Ami kanyargott/csavarodott az igazából nem a szoba volt, hanem csak a szobáról alkotott látomásom. Mintha a vizuális tapasztalásom lecsavarodott volna, hogy láthatóvá váljon, ami mögötte van. Lassanként rájöttem, hogy a gyár igazából nem az univerzumot gyártja, hanem csak az érzékelésem, mintha egy filmes kellék lenne a helyére gördítve. Azonnal apró lényekre/emberekre/elfekre lettem figyelmes magam mögött (amiket korábban sosem láthattam), akik ebben a gyárban dolgoztak és vezérelték a valóság orsókat. Valamilyen állványon áltak... kiemelkedő platformokon, felügyelve a munka menetét, ami ebben a masszív metaverzumban zajlott, ami a tudat tekercseléséért volt felelős.

Ezen a ponton, ahogy a világ letekeredése folytatódott és még mindig a gyárban voltam, úgy éreztem, elértem az áttörést. Emlékszem, egy pillanatra kibújtam a tripből és hirtelen megláttam a valódi szobámat, amiben voltam és arra gondoltam: "Atyaisten, mennyire durván trippelek. Teljesen megfeledkeztem róla, hogy a hálószobámban vagyok, helyette ennek a tudatgyárnak a túráján vettem részt."

Hirtelen visszacsöppentem a Salviaországba és ekkor volt, amikor az ego-halál bekövetkezett. Ahogy néztem a szobát magam körül még egyszer lecsévélődni, minden más is lecsavarodott a látómezőmben és minden elkezdett sötét lenni. A lecsavarodás egybeesett azzal, hogy lassan lehunytam a szemem és megéreztem, hogy a világ fényei körülöttem csak letekeredő szövet szálai és ha látni akarom, hogy az egész szövet hogy néz ki, fel kell adnom a teljes vízióm. Ekkor meglepődtem, mert ahogy becsuktam a szemem és a vízióm utolsó darabja is felcsavarodott, mindaz, ami belőlem megmaradt is felcsavarodott vele együtt. Az emlékeim, a gondolataim, az érzéseim, aki vagyok, mindez felcsavarodott, le rólam, mint egy mosogatórongy, amit lehúztak a fejemről. Ekkor realizáltam, hogy én is egy vagyok a gyár dolgozói közül, aki csak egy átmeneti illúziótól szenved: az élet illuziójától, a világ illúziójától stb. Amikor ez az illúzió lecsavarodott előlem, ráébredtem, hogy én is egyike vagyok az apró elfeknek, amik mindent irányítanak. Hogy mik voltak valójában ezek a kis elfek, aprócska emberkék? Ők igazából csak meztelen pontok voltak az űrben/térben. Én sem voltam más, mint egy szingularitás, lebegve az érzékelésgyár közepén az összes többi szingularitás mellett, amik segítettek a gyártásban. Már nem egy személy voltam, nem egy elf voltam, nem voltam semmi, csak egy egyszerű megfigyelő pont.

Az eufória, ami ezzel a felfedezéssel járt, agyzsibbasztóan erőteljes volt és egészen visszasodort a "valós világba", míg nem a trip lényegi része véget nem ért. Amint visszanyertem az összes emberi tulajdonságomat, azonnal tudtam, hogy ez egy teljes ego-halál élmény volt (olyasmi, amit korábban is szerettem volna megtapasztalni). Ennek ellenére nem igazán úgy írnám le a dolgot, mint az ego halálát, sokkal inkább mondanám az ego egyfajta gyors eltávolításának... mintha az egom (a gondolatok, az emlékek, az érzelmek stb.) lehámozódna, mint amikor a bűvész elhúzza a zsebkendőt, hogy felfedje, mi van alatta. Ez alkalommal azonban semmi nem volt alatta. Amikor a teljes egészem le lett rántva, semmi más nem maradt, csak a megfigyelés tiszta cselekedete.

Az élmény nagyjából 25 percig tartott és ez az időtartam a megértés, a tudás és az információ hihetetlen terhét jelentette. Úgy éreztem, mindent láttam, amit Salviaországban látnom kellett, mindent, amit csak láthattam. A híres idézet 'Tedd le a kagylót, ha átjött az üzenet' csengett a füleimben.

Habár még mindig elég erősen éreztem a hatást - ebben a normál univerzumban - lehuppantam a számítógépem elé és gyorsan leírtam 10 oldalnyi jegyzetet, amik rögzítettek minden gondolatot, érzést, amit az egész dologról össze tudtam gyűjteni. Végül úgy döntöttem, hogy nem ezeket a nyers jegyzeteket publikálom, hanem egy összegzést helyettük.

Az utazásból visszatérve, először úgy érzödött, mintha egy ősi, szent tudással ajándékoztak volna meg a valóság természetéről és a tudatról. Most viszont olyannak érzem, mint egy távoli álmot. Tényleg megtörtént mindez, vagy csak elszundikáltam és azt álmondtam, hogy salviát fogyasztottam? Olyan távoli az egész, mégis amikor történt 100% élénknek, hihetőnek és valósnak tűnt.

Remélem, élvezted a trip beszámolóm olvasását. Egy ideig nem fogom meglátogatni Sally-t, ennek ellenére ez az utazás egyike volt a leghihetetlenebb dolgoknak, amit valaha tapasztaltam. Sok ember fél a salviától, pedig egy hihetetlen idegenvezetője tud lenni az elmeverzumnak, ha tisztelettel állnak hozzá.