DAATH2 > Roli1203: A színek dzsungelén

DAATH2 - http://www.daath.hu/
A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Roli1203:

A SZÍNEK DZSUNGELÉN

Bizzatok a Gombában, mert igaz kincsre lel, kinek szekrényében terem.

Sokszor csak egy dolog jár az eszembe... milyen hely lehet ez? Mennyi titokzatos dolog rejtőzhet ott, amiről még nem tudunk, hiszen pár óra alatt csak egy kis töredéknyit élünk meg ebből a Világból. Hihetetlen...
A fogalmazásért és a tő mondatokért előre is elnézést, nem erre fogok figyelni, hanem arra hogy amit átéltem legalább egy cseppnyi részét megosszam veled ezen az íráson keresztül. Nem fogok hozzátenni, elvenni vagy torzítani, amit leírok, így volt.

2018.03.12.-ét írunk.
Ma elmegyek, elutazok egy olyan helyre, melynek párja nincs a földi világunkban és aminél szebbet még ember nem láthatott soha...
Mivel sajnos nappal nem igazán van lehetőségem utazni, és amúgy is intenzívebb éjszaka az élmény éjfélre tervezem az indulást.

Délután 2 óra van, úgyhogy ideje felkészülni, összepakolni az útravalót. Egy régebbi nagyobb utazásomból tanulva mindent feltöltöttem 100%-ra, telefont, tabletet, erősítőt. Őszintén tiszta szívemből tartottam az estétől, mivel volt már olyan utam amikor csodák mellett ért egy-két kellemetlenség.
Nagyon alaposan felkészültem tehát, kilógó, hülyén álló kábeleket, fölösleges tárgyakat, vállfára kiakasztott ruhákat, kabátokat (FŐLEG A KABÁTOKAT!!) eltüntettem. Volt még egy ellenség, akit el kellett lábalol tennem, a Teregetőt. Beállítottam a helyére ami a szobámba volt egy sarokban, ott biztosan nem fog zavarni összecsukva, egy kép alatt.
Kiválasztottam a zenéket, kizárólag nyugodt, csendes zenéket kerestem, semmi techno. Végül 3 zenét válogattam össze, egy tibeti, egy sima relaxációs és egy “dzsungel hangjai” (ami végül is csak hangok) zenét, hogy biztonság esetére váltani lehessen. (Mindet le kell tölteni, ez nagyon fontos! Nem bízhatjuk a netre meg a youtubera hogy akadozzon a szar net miatt, illetve most már tele vannak reklámokkal.)

Eljött az este, erősítő, joghurt bekészítve, zene elindítva. A legjobb tripvezető, a kutyám is ott vár az ágyon, ő majd kihoz a badtripből.
Elég nagynak mondható a lakás, úgyhogy már a gondolat, hogy a szobámba bezárkózom nyugtalansággal tölt el, de rám amúgy is jellemző hogy kb. 1,5g felett izgulok az utak előtt. Lefekszem és kicsit a zenével próbálok megnyugodni, de ez nem megy. Sötét van és talán a zöldfülű utazásom (Idegeket nyugtató zene) miatt van ez a hatalmas nagy félelem. Ez, ami most jön egy vízválasztó trip lesz, egy olyan döntő utazás ami talán az egész életemre kihat, voltaképp ezen áll vagy bukik hogy folytatni fogom e a Nagymester tanításait. Ilyen gondolatok jártak az eszembe, miközben nagyon féltem. Többször éreztem hogy nem állok készen erre a tripre, többször éreztem hogy ezt az egészet, amire napok óta készülök egyszerűen felfüggesztem és be sem veszem a Gombát. Fél óra hezitálás és ráhangolódás után végül 2,3g Pc-t engedtem a testembe, majd egy részét az agyamba. Nyakig betakarózva, kiugró szívvel sötétbe mondtam magamban
-Jöjjön aminek jönnie kell -

A legrosszabbra készültem és nagyon féltem. Ekkor fogalmazódott meg bennem először életemben hogy soha többé nem fogok gombázni. (De hát milyen szörnyű kijelentéseket tud tenni egy ember ha fél, nem?)
Van az ágyammal szemben egy tájkép, sötétben csak a körvonalát látni. Egyszer csak ilyen sötét árnyszerű valami villant (sötét de azért villant ) az arcom felé. Jó!, gondoltam kezdődik úgyhogy behunyom a szemem. (Tipp: Ezt tanácsként mondom aki tapasztalatlan egy nagy mentsvár ha behunyjuk a szemünket és nem a szoba ijesztő lényeit nézzük.) Kb 5 percenként valami néha-néha így eltolódik de még azért semmi komoly. Itt- ott egy egy árny foszladozik, arcom felé lebeg, de ezt már ismerem. A tibeti zene nem volt jó, úgyhogy átváltottam a relaxációs zenére .
Pár perc eltelik és valamiért elkezdek nagyon komolyan azon gondolkodni hogy Amerikában miért van fegyver tartási engedély. Rólam tudni kell hogy utálom a politikát és SOHA de SOHA nem politizálnék. Rádöbbentem hogy ezek nem is az én gondolataim. Nagyon furcsa és vicces volt mikor erre rájöttem, hiszen az eddigi tripjeim során semmi ehhez fogható nem volt még, mikor politikai nézeteket kezdtem boncolgatni. Ekkor jött a víz választás. Nem féltem, érdekes gondolatok és hangok voltak a fejemben. Egyszerre volt jelen az izgalom és a stressz is, azért mégis csak 2,3g.
Ahogy mentem bele a tripbe egyre kellemesebb volt az egész, negatív hangulat és félelem nuku. Egy ilyen lila színű nagy óriás úszott el felettem miközben hanyatt feküdtem, az arcom felé nyúlkált de nem bántóan, inkább olyan “ébresztő!” stílussal, majd egy agyszerű kaméleon aminek a szemei helyén agyak voltak és azokon is egy rakás szem…. úszkáló lilás- hosszúkás macskák….. Az eleje mindig annyira izgalmas, talán ez az a rész, a tetőponton kivűl amire leginkább emlékszik mindenik, főleg miután már elfogadtad a helyzetet és megnyugodtál . Ahogy kiszakadsz a valóságból…. ember feletti érzés :D Ezek voltak az első vizuálok. Ezek után dőlt rám a pompa, folyamatos szinesztéziák. A zene szinte megszólal, majdnem hogy beszél. Ez minden tripre igaz, nem tudom átadni és itt betűkkel leírni milyen mikor egy zenét gombázva hallgat valaki, eszméletlenül csuda jó. (Persze azért nem ajánlatos egy Death Metalt hallgatni :D ) Sajnos időközben kiderült, hogy egy kicsit mellényúltam a zene választásnak, de ez nem rontott az élményen. Mivel relaxálós zene, ezért vannak olyan nyugodt periódusok benne amikor szinte nincs hang a zenében. Ezek gomba közben kit zavarhatnak, kit nem, én nem szerettem mikor nincs zene azt az 1-2 másodpercet sem. Ilyenkor van a gombának egy jellegzetes “saját hangja” amit ha nem nyom el a zene akkor azt “hallod” a fejedben. Ez általában nekem mindig kicsi/hosszúkás/apró/nagy szemű lényecskék nevetgélésében valamint (rajzfilmekben hallható általában) dimenziók közti utazások hangjában nyilvánul meg. Na ez történt velem is, de az élményen még egyszer mondom semmit nem rontott. Azért kellett lennie egy kisebb badtripnek. Nagyszemű, nagyszájú de kisméretű majmok ugráltak a fejemben. Igen kellemetlen másodpercek voltak. HOM-HOM-HUM-HOMHUM-HUM…. Ütemre lehetett hallani ahogy huhognak. Azért közelébe sem járt egy igazi badtripnek. Egyébként aki még nem használt enteogént soha: egy badtripet nem úgy kell elképzelni mint pl. mikor rém álmod van. Valahogy annál sokkal barát közelibb élmény -leszámítva hogy ez tényleg veled történik és nem álmodod - utólag visszagondolva a rém álmok rosszabbak, ráadásul a badtripet lehet kezelni és hamar kijössz belőle.
Talán már T+1 óra körül lehetett, csodákról csodára ömlik rám a mámor, lila kék piros zöld színekben. Milyen szerencsével áldott meg a sors, hogy ennyire érzékeny vagyok a pszilocibinre.... Talán egy dzsungelben lehettem. Megjelent egy Mester, egy öreg indián pompájában. Eszméletlen mennyire tisztán láttam magam előtt a ráncait. Réz színű volt a bőre, nagyon öreg volt, hatalmas fejdísszel. Egy fuvolához hasonló eszközön játszotta a zenét, amit hallgattam. Irányította a természetet és a dzsungelt, a fák megelevenedtek, minden ami csak létezett együtt mozgott és táncolt a zenével. Ekkor már nagyon rajta voltam az anyagon, itt lehetett a tetőpontja a tripnek. Hihetetlen jó volt. Eszembe jutott mit mondtam az elején, hogy soha nem csinálok még egyszer ilyet, ekkor elég közömbös szomorú és haragos arcot vágott a Mester. Az arc kifejezése mintha azt sugallta volna miközben játszotta a zenét hogy “a te bajod”. Ekkor gondolatban megkérdeztem magamtól hogy vajon beszélni tud-e, gondolván ha erre nem reagál tényleg csak egy hallucináció. El emelte a furulyától a száját és csak annyit szolt: -Tudok-
Még egy jó ideig élveztem a zenét, másodpercről másodpercre más-más dolog történik ilyenkor az emberrel. Nem tudom elégszer hangsúlyozni hogy leirthatatlan, talán így tudom a leginkább körülírni.
Ez volt az első olyan utam ahol egy mások által elég gyakori jelenség megjelent, az Ufók. Talán épp annyira fontos jelenség mint a “szem” szimbólum. Talán egy kicsit ez volt a legijesztőbb. Nem az űrhajókat, magukat a lényeket láttam. Tipikus szürke, nagy fej, nagy fekete sötét szemek. Hol sámáni fejdísszel, hol hegyes fogakkal, hol pedig nevetős mosollyal néztek rám. Ebben az írásomban többet nem szeretnék mondani róluk, inkább pozitív karakter formájában jelentek meg egy kicsit félelmetes formában.

A lefutás szakaszában vagyok. Még intenzívek a vizuálok és a gondolatok is. “kluvkluvkluvkluv” Azok a kis nevető lények, elkezdtek ilyeneket mondani. Nekik ez a nyelvükön annyit jelent hogy segítenek egy kisebb traumát feldolgozni. Volt egy régebbi eset a családunkban. Most azt hittem csak rosszabbra fordul, mert beállva a rossz emlékek bajt is okozhatnak. Nem így lett. Más szemszögből néztem a dolgokra.
Ki akar gyereket nevelni a mai világban? Én biztosan nem. Kegyetlen világ ez, harcolni kell, meg kell küzdeni az életben elérhető pozíciókért és magáért, hogy életben maradhass. Szerelmi csalódások, küzdelmek, szenvedés, árulás, és talán egy kevés kis jó. Erre a világra csak a hülyék csinálnak gyereket. Eddig az utazásomig így gondoltam erre a témára. Szavakkal nem lehet leírni mennyire szép módon bizonyították be, és mutatták meg a szellemek(?), hogy mennyire tévedek. Barlang rajzokat láttam, életre keltek, mozogtak, bennük volt az élet, elmagyarázták hogy mennyire fontos dolog az “anyaság” egy nő életében. (Mielőtt bárkiben felmerülne a kérdés hogy akkor lány vagyok-e….. nem...... ). Egy terhes nőt láttam mint barlangrajzot. Annyira megnyugtatók voltak a színek, meleg érzést keltettek, mintha tábortűz mellett ülnék, kellemesen erős fénnyel világítottak a korom sötétben. Lilás - sárgás volt, mozgott, mintha az emberi élet kezdete lett volna belekódolva ebbe a rajzba, közben pörögtek a téma körül a gondolataim. Talán szükséges hogy megszülessünk, talán kell hogy itt legyünk, lehetséges hogy feladatunk van ezen a világon, talán ezért kerülünk ide.

Csicseregnek a rigók, egy kivétel ami nem vízió. Ez mindig jót jelent nekem, közeleg a reggel, utunk a vége felé tart. A hugyálást most sem tudtam kihagyni, még erős vizuálok mellett kikellett mennem, de nem bántam meg. Olyan volt a járás mintha lebegtem volna. A lábaim tudtak nyúlni mikor léptem, mintha valami gumiból lettek volna. Sajnos ahogy ment kifele a Gomba úgy jött elő a hát fájásom. Egy teljes éjszakán át feküdhettem rossz tartásban mert iszonyatosan fájt. Pedig ezt észre sem vettem akkor. A teregető azért néha-néha elkezdett nőni a sarokban + a kép fölötte olyan volt mintha a feje lett volna. A maradék 1-2 órában visszatértem az ágyamba, napkeltéig a facebookomat nézegettem és vicceket olvastam a neten. Valahogy ez kötött le a végén. Nagyon boldog voltam, energikus, koncentrált. Mint mikor valaki újjászületik, mint mikor kinyitod a dobozos kólát, mint mikor a régi szar gépeden újrarakod a windows-t. Zárásként még megnéztem a napfelkeltét feltöltve energiával, mert mily szerencsés módon az ablakomból ezt is lehet látni, ahogy a másik oldalon még előző nap, félve a napnyugtát, az éjszaka közeledtével.

Szerencsésnek érzem magam, mivel nagyon sok képi hatást nyújt nekem a Gomba. Minden egyes utamon, minden egyes falat után többet és többet tudok meg oly varázslatos módon, melyhez fogható nincs e világon. Talán “drogos” lennék?.... Nem hinném. ......Ugyan úgy van életem, tudok örülni mindennek, ugyan úgy vannak céljaim mint eddig, ugyan úgy szeretek mindenkit akit eddig szerettem, csak tisztán látok, tisztábban mint bármikor láthattam volna és jobban szeretem a természetet, úgy, mint eddig még soha.