DAATH2 > Goloka: LSA, szeretet, időtorzulás

DAATH2 - http://www.daath.hu/
A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Goloka:

LSA, SZERETET, IDőTORZULÁS

Pszichedelikus ön-kutatásom újabb fordulópontjához érkeztem: 17:30-kor elfogyasztottam 4 db Argyreia nervosa magot. A hatásokról később beszámolok… Furcsa, hogy már így 15 perc elteltével is nehezemre esik az írás… Egyre inkább….

18:00-kor megjött X. Szerinte én már akkor kész voltam, és megpróbálta behozni a „lemaradását”: szóval ő is elfogyasztotta a 4db magot.

Kellemesen oldott hangulat, furcsa testérzet, és egy egyre erősödő, már-már elviselhetetlen energia jelenléte a testünkben, ami csak tovább fokozódik. Mi lesz ennek a vége? A testemmel össze-vissza csavargok a padlón, olyan pózokat felvéve, amikről nem is tudtam, hogy léteznek. A hajam az összes létező pormacskát felnyalta, ami a lakásban volt. Furcsa, mert mindig a „magamba akarok kapaszkodni”-érzés töltött el, emiatt valamiféle csavarszerű mozgást érzékeltem a legkellemesebbnek. Egy ideig próbáltam dacolni a gravitációval. De nem ment. Éppen arról beszéltünk, hogy ha nincs magasra ívelő tudati hatás, akkor a szellem unatkozik. És ez az állapot volt. Vártuk, hogy történjen valami, de váratott magára. Nem jött semmi. A helyzet kezdett egyre megalázóbb lenni, mert én pl. úgy néztem ki, mint egy fetrengő részeg, szétcsúszva, és semmilyen mély filozofikus gondolat nem járta át a fejemet. Szólt a zene. Gyönyörű volt. Jólesett.

De állni, ülni nem esett jól. Mozogni sem. Semmi nem esett jól.

És akkor egy kattanás: nem bírok beszélni. Nem jöttek ki értelmes szavak a torkomon! X. nagyon megijedt. „Így fogunk maradni?” „Rám is ez vár?” Elég vicces, de kétségbeejtő volt, hogy kívülről egy erősen szellemi fogyatékos szintjére süllyedtem le. Én belül tudtam, hogy minden rendben. Nem szavakban gondolkodtam. Egy mélyebb tudati szintre zuhantam, ahol a szavak érvényüket vesztik. X-szel a klaviatúrán keresztül próbáltam kommunikálni:

Nem bírom kimondani!

De írni érdekes, hogy tudok.

Most mi erről a véleményed?

Telefonon kerestek. 21:02-kor leraktam.

Innentől kezdve másfél órán át beszélgettünk, erős késztetést éreztünk az eszmecserére. X. a konyhában nekiállt főzni, miközben beszélgettünk.

És most jön az, amit nem bírunk azóta sem megmagyarázni: időtorzulás. Nincs idő!!!!!!!! Hát ez nagyon meredek!!!!!!!! 21:09 van, szóval 7 percet éreztünk majdnem két órának?! A paradoxont próbáljuk feloldani, de nem megy, mivel közben rendes ütemben beszélgettünk, és a beszélgetésünk teljes, másfél órás szakaszára tisztán emlékszünk. Ott volt, megtörtént. Akkor hol itt a hiba? Van idő? Vagy nincs? Vagy akkor most mi van? Lehet, hogy valójában felgyorsítva beszélünk, csak nem vesszük észre? Lehet, hogy nem szavakkal kommunikáltunk, és valójában nagyon kevés dolgot mondtunk egymásnak, de a kimondatlant is megértettük, illetve átadtuk valahogy a másiknak. Ez gondolatátvitel? Igazából úgy érzem, rendkívül sok mindent mondtunk egymásnak, ami kb. két órába fér bele, de fizikai képtelenség, hogy ilyen gyorsan beszéljünk. És nem is beszéltünk gyorsabban. Nem, ez lehetetlen. Viszont a gondolataink elképesztő sebességgel szárnyaltak. Ez a magyarázat, már ha ez szükséges egyáltalán. De mindenképp az, különben őrültnek hiszem magam:)))))) De ha nem, akkor az idő valóban nem létezik, legalábbis számunkra nem úgy létezett, ahogy megszoktuk, hanem egy kicsit máshogy. Egy kicsit.

Csönd van, nincs zene.

Nem bírom a saját szemszögemből nézni életem eseményeit. Átkerültem egy harmadik nézőpontba. Mindent, tisztán objektíven látok. És most igazán mély szakasz következett. Ez ennek a pszichedelikumnak a sajátossága lenne? Először megalázó helyzetbe kerülsz tőle, nem bírsz beszélni, csak gagyogsz, aztán mindenről lefoszlik a lepel. A fölösleges rétegek lehámozódása szembetűnő volt már ekkor. Volt mit lehámoznia rólunk. „Mi most akkor rossz emberek vagyunk, ugye?” –Igen. Sajnos úgy tűnik. El kéne gondolkodnunk ezen.

Sírunk. Minden lepergett előttem, ahogy megbántottam embereket, ahogy örömet szereztem nekik életem eddigi rövid szakasza során. Az érzelmi áradat olyan elsöprő erejű, hogy nem bírsz másra gondolni. Csak az van, amit az LSA mond. És ő ezt mondja. A lényeget. Mert semmi más nem számít csak a

S Z E R E T E T

Nincs más. Miért hittük azt, hogy az élet nehéz? Hát csak ezt kellene szem előtt tartanunk. Ha ez megvan bennünk, és teremtünk a világ számára ezáltal, akkor csak nyertesek lehetünk. Ilyen szánalmas dolgokon képes vagyok izgulni, hogy hányas lesz a vizsgám, és hasonlók? Elképesztően szánalmasnak látom magam. Mindvégig itt volt a szemem előtt, és nem vettem észre. Hányan beszéltek erről a világtörténelem során? Átjött a mondanivalójukból bármi is? Nem, mert nem voltam ennyire bizonyos abban, hogy erősen bennem van. Pedig most nagyon. Olyan féktelen boldogságot érzek, ha arra gondolok, hogy azt elmondani nem tudom. Végiglapozgatom a telefonkönyvemet, és igazából mindenkinek elmondanám ezt. A gond csak az, hogy az érzés szavakba nem foglalható. A lecsupaszodás, az ártatlan meztelenség állapotába visszajutva nincs kétség, a pillanat kristálytiszta. Csak a szeretet számít. Semmi más. Az élet nem nehéz, mert ez ott van mindenek fölött, és csak szem előtt kell tartanunk.

Féktelen boldogság. Ordítanék a boldogságtól.

Nem létezik rossz gondolat. Csak szép. Racionális, igazán objektív, és tudatos felülbírálása önmagunknak. Mit rontottunk el az életben? Eddig is tudtuk, hogy szeretni kell, de hogy ez mit jelent, nem éreztük át a jelentőségét. Nem szavakkal, hanem tettekkel kell szeretnünk.

Lehet, hogy nekem csak az az evilági életem célja, hogy mivel már bennem van, és teljességet érzek, csak őrizzem meg, és megpróbáljam továbbadni? Megőrizni –igen. Ez a helyes szó. A szavak új jelentéstartalommal telítődtek. Elképesztően vehemens pillanat, amikor a falhoz szegezve rájössz: TÉNYLEG nem létezik más. Csak szeretet. És mi mind abból vagyunk. Nem kell semmi, hogy teljesek legyünk csak ez. Hogy felejtheti el ezt annyi ember? Hogy árthat a másiknak? Hogy lehet, hogy ezt szem elől tévesztjük? Milyen üres életünk van… Szánalmas, de leginkább gyalázatos.

Pedig a dolog nagyon egyszerű. Mindvégig itt volt. A szavakat olyannyira agyoncsépeltük, hogy már nincs jelentőségük. Ezért nem értettem én sem. A Biblia? Benne van ez így? Hát nem. Lehet, hogy Isten ebbe a 4db kicsiny magba rejtette el az igazságot? Ami ráadásul egy drog?

Képesek voltunk a társadalmi szerepek alól végletes mértékben kibújva megtapasztalni azt, ami igazán lényeges az életben. Bátrak vagyunk. Szembenéztünk, és minden korábbit felülbíráltunk. Olyan érzés, mintha érzelmileg nem te tennéd helyre, hanem a legbelső hangod. Ami mindvégig ott volt. Ez ennek a pszichedelikumnak a lényege. Semmi mást nem mondhat. Ez minden.

Nincs mit hozzátenni. Ez a végső pont minden végén.

Minden ide vezet. Annyira erős a boldogság, hogy már szinte alig érzem a testemet. Meg kell tanulnunk szeretni. Ez nagyon fontos. Nem téveszthetjük szem elől. Nem élhetünk csak úgy a nagyvilágban. Elcsépelt szavak ezek, de én már tudom, hogy mit jelentenek.

Nem vagyok ugyanaz az ember, aki hat órával ezelőtt voltam. És soha többé nem is leszek. Ez végérvényesen megváltoztatta az életemet. Emlékezni fogok a pillanat őszinte tisztaságára. Úgy érzem, nem fog kelleni emlékeztető. Ez nem ál-boldogság, mert olyannyira velejéig hatolóan igaz, és egyszerű. Rendkívül egyszerű érzés. És mégis: képtelen vagyok szavakba foglalni. . Milyen érdekes, hogy a végső igazság 4db apró kis magba van elrejtve, ami ráadásul egy drog, de ha átléped a társadalmi határokat, amiknek éppen maga az élmény igazolja helytelenségét, akkor rájössz, hogy miről beszéltek már olyan sokan, olyan sokszor a világtörténelem során.

Ez a pszichedelikum végérvényesen megváltoztatta a gondolkodásomat önmagamról. Csak köszönetet szeretnék mondani érte. Nagyon fontos, hogy hálásak legyünk, és sokszor hagyja el a szánkat ez a szó: „köszönöm”.

S hogy miért harcoltak a hippik, John Lennon és társai? Hát ezért. Ilyen egyszerű indíttatásból. Szeress, ember! És akkor nyertes vagy! Nem kell aggódni máson, mert felesleges. Nincs félelem. Csak jóra tudok gondolni, és ez teremtő erejű. Azt hiszem, ebben a világban igazán lényeges, hogy csak jóra gondoljunk. Pozitív gondolatokkal, de reálisan szembenézve a problémákkal őrizzük meg azt az érzést, ami a legősibb és legmélyebb mindannyiunkban.