DAATH2 > Gábor: Agytágítás egyedül

DAATH2 - http://www.daath.hu/
A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Gábor:

AGYTÁGÍTÁS EGYEDÜL

Az élmény éve: 2005.
Az adag: pár gramm szárított gomba.
Testsúly: 56 kg.

Ez egy felelőtlen gomba-trip leírása. Felelőtlen, mert egyáltalán nem tervezett, spontán ötlet alapján jött és véletlenül sem jónak mondható lelki állapotban gondoltam úgy, hogy én most eszek egy kis gombát :-) Plussz még meg is voltam fázva, fújogattam az orromat még rendesen.

Szóval koleszszoba, délután 4 óra. Szobatársam Daze épp aznap (március 10-e) költözött haza a koliból. Épp bealuttam az ágyon, mikor elment a buszhoz. Haza kellett mennie, mert a suli nem jött össze neki és munkát kellett keresnie ahhoz hogy itt megéljen és visszafizethesse a felvett diákhitelt (125e), de nem akadt semmi normális meló. Végül szülei találtak neki otthon munkát, szal lényeg hogy én egyedül maradtam, ami nagyon rossz hangulattal bélyegzett meg. De gondoltam ha már egyedül maradtam és van időm is, most megeszem a gombákat. Daze-el megbeszéltük hogy trippelünk egyet-egyet külön is. Ő már pár hete meg is tette, remélem ír majd beszámolót!

Na de akkor nézzük hogyan is alakult az én trippem. Délután 4-kor összetörögettem kicsi darabokra nemtom hány gramm szárított gombát (saját termés). Összesen kábé 20 darab volt és mindet meg akartam enni. Kezdetnek felét vagy annál kicsit kevesebbet összetörögettem és gyümölcsteával öblögettem úgy ettem. Egy keveset bele is raktam a teába. Szal rágom rágom... még csak kábé felét ettem meg az egésznek amikor hirtelen éreztem, hogy máris kezd hatni. Nem vártam hogy ilyen gyorsan jön majd, a múltkor nem így tett. Hirtelen kicsit beparátlam hogy lehet hogy nem kéne az egészet megenni most. Abba is hagytam az evést, mert annyira hatott.... lefeküdtem az ágyamba, fejemre füles és Gary Moore-t hallgattam. A fölöttem lévő ágy (emeletes ágy) alján színes kaleidoszkópszerű minták mozogtak lágyan. Nem hittem volna hogy ilyen gyorsan hat. Meghallgattam úgy 2-3 számot, de nem tettszett a csigalassúságúnak tűnő vontatott blues-téma. Hirtelen az idő is úgy belassult, hogy para volt kicsit a számok iszony hossza :-) Felpattantam az ágyból és ki akartam cserélni valamire. Fölálltam az ágyból és kicsit fázni kezdtem. Egyből jött a gondolat, hogy jókor tudok gombázni, amikor meg vagyok fázva. Nagy nehezen raktam be Bob Marley-t. Már nem volt kedvem visszafeküdni, hangszóróból nyomtam a zenét. Jött a zene, nekem meg a gondolatok. Hogy mit kéne csináljak? Hogy mit kéne csináljak most? Most hogy itt állok rongyos kis szobám közepén és összevissza nyögök, hogy inkább lenne már vége a trippnek, én nem is akartam ezt, de legalábbis nem most, nem ma. Magamban beszéltem, fel fel nyögtem mindenféle félszavakat. Nem éppen nyugtatott meg a Bob Marley. Az is nagyon lassúnak tűnt és vontatottnak. Nem voltam jó Dj magam számára úgy tűnik :-D Jó Pár Bob Marley számon keresztül álltam vagy guggoltam a szoba közepén és olyan gondolatokkal foglalkoztam, mint az élet generációkról generációkra való szállása, a rabság generációkról generációkra való öröklése, a tehetetlenség öröklése...a tudatlanság öröklése... és mind-mind az ilyen csupa jó dolgokat a társadalmunk cipeli és cipeli a vállán, nemzedékeken át. Húzzuk az igát, de nem leszünk boldogabbak. A lényeg valahogy így írható le. És ezek a gondolatok nem töltöttek el túl sok boldogsággal. Meg belegondoltam szüleimmel való kapcsolatomba is. Nem mondom hogy rossz, csak inkább üres. Igen üres, igazi szeretet nélkül. De legalábbis kimutatott szeretet nélkül. Pedig ha megkérdezné valaki, biztos azt válaszolnám hogy szeretem őket. Fura dolgok ezek és hát Oshó óta tudom hogy a szülők sem tehetnek róla, mert ők is a szüleiktől kapták a programozást. Ezért inkább sajnálom őket. De tényleg. Ebből jött aztán, hogy ha őket is sajnálom, akkor magamat nem kéne? Elvégre én sem viszem majd többre mint ők. Persze ők remélik hogy lesz diplomám és jobb sorsom lesz mint nekik, meg hasonlók, de mért is lenne jobb nekem mint nekik? A pénz nem boldogít. Szóval ezeket a dolgokat vesézgettem magamban. Belegondoltam saját jövőmbe, és nem tettszett annyira. Még azt is tudni kell hogy épp felbomlóban van a zenekarom ami már 4 éve működik kissebb kihagyással. Ez se egy jó setting-alapozó téma :( De ez szinte mellékes, mert ez a vég egy új kezdet is egyben. Remélem.

Azzal nyugtattam magamat, hogy nem gáz, most így gondolom, de majd ha elmúlik a gomba hatása (csak múlna már el) akkor mindent megértek és nem lesz para. Úgy döntöttem nincs mit tenni, mint kivárni a végét a dolognak. Végre leültem a számítógépem elé és eldöntöttem hogy ez a Bob Marley most nem bejövős. Beteszek valami mást. A monitoron a betűk tekeredtek össze-vissza, alig tudtam berakni másik zenét... aztán valahogy sikerült egy kis killer goát beígyelnem abba a fránya winampba. Fejhallgatót felraktam és a goa kicsit meggyógyította a kedvemet. Közben megláttam hogy március 10-e van a gépem tálcáján és azon keztem el gondókozni hogy én mért vagyok most még itt? Nem kéne úton hazafele lennem egy buszon? És egyáltalán? Hova lett a szobatársam? Nem vágtam hogy hazautazott. Bennem volt egy dátum, miszerint 12-én Szegeden van jelenésem goa-partin. Kicsit rövidnek tűnt az idő 10-e és 12-e között és ráparáztam hogy nekem most tényleg nem itt kéne lennem : ) Közben többször kopogtak az ajtómon, ami persze zárva volt, benne kulcs. Fura hangulatom kezdett lenni, de megmentett hogy ICQ-n vannak barátok Online és majd tőlük megkérdem értelmesen, hogy nekem most hol kéne lennem és miért van szárított gombahalom a billentyűzetem mellett. Mert már azt se vágtam. Elfelejtettem hogy nem ettem meg mindet, vagy nemtudom, de nem tetszett ez a kinnhagyott gombahalom. Kezdtek egyre furcsébak lenni a dolgok. Hála az ICQ-nak sikerült összeraknom mi folyik itt. Még barátnőm is Online lett és vele is tudtam kommunikálni. Elszállt minden parám, küldözgettem neki a sziveszkéket rendesen : ) Még egy barátom is Online lett otthonról, aki épp betépni készült :))) Gondoltam végre jól alakulnak a dolgok. Zsír volt a goa, nagyon vitt, sodort magával. Már nem bántam hogy megettem a gombákat : )))))

Csetelgettem barátnőmmel meg barátommal, jól éreztem magam tényleg, de eccer csak rámjött a hányinger (korábban már gondoltam rá hogy hamarabb elmúlna a hatás ha kihánynám, de aztán elmaratt ez a mozzanat) és hirtelen kiszalattam a mosdóhoz hogy hánnyak, de nem jött semmi. Öklendeztem, de csak üresség. Na ez nem nyugtatott meg egyáltalán. Hirtelen full para lettem, hogy én hülye felelőtlen fasz, mért kell nekem betegen gombázni, meg mér most? Hülyeség volt az egész ötlet meg egyebek. Visszaültem a gép elé regenelálódni. Nem raktam vissza a fülest a felyemre, szóval csak a radiátorban gomolygó víz és a PC-m sustorgását hallgattam. Nem egy jó zene :-) Ekkor keztem szarul érezni magam. De főleg belül. A testem sem volt jól persze (ép testben ép lélek és fordítva is) szóval bepunnyadtam a fotelomba. Vártam. Már múlogatott a hatás, de még korántsem volt vége. Annyira para kedvem lett, hogy még barátnőmnek se válaszoltam ICQ-n. Alig-alig írogattam neki, talán az utsó az volt, hogy gyógyulok; ezt nem csak a testemre értettem, hanem a lelkemre is. De nem ment ez a gyógyulás. Tiszta depressziós lettem hirtelen. Úgy éreztem magam, mint a Félelem és retttegésben az ügyvéd, amint a kádban fetreng... a szobám állapota épp hasonlított is az abban a bizonyos hotelszobában uralkodó rendre :-) Szóval minden összevágott. Kész volt a bad-trip és én az élettől paráztam be. Hogy minek? Nincs értelme. Végigküzdöd, aztán semmi. Nincs Nirvana. Akkor meg minek? Barátnőmnek már egyáltalán nem válaszoltam, ő közben megfördött és megvacsorázott én meg csak ültem a fotelban és hirtelen jött depressziómban nem láttam semmi különöset. Ésszerűnek tűnt, logikusnak és egyetlen megoldásnak: az öngyilkosság. Szépen rákerestem interneten hogy 8 emeletet élt-e már túl valaki. De nem találtam pont ilyen cikket, úgyhogy letettem a 8.-ról. Úgy gondoltam nem biztos hogy meghalnék, annyi híreket lehet hallani hogy csodával határos módon meg egyebek. Nem. Én tényleg meg akarok halni, ha lehet gyorsan és fájdalommentesen. Milyen jó hogy van nekünk itt a városban egy 25 emeletes lakatlan kísértetházunk. Nagyon-nagyon lassan jutottam el odáig, hogy végre felhúzzam a cipőm és lelépjek egy utolsó sétára. Órák teltek el öngyötréssel meg minden szarral.

Voltunk már fenn a 25 emeletes teteján a srácokkal. Be lehetett mászni a kerítésen aztán meg be a lépcsőházba. Az éjjeli őr részeg vagy alszik, de leginkább ott sincs általában. Lettek már öngyilkosok erről a házról, erről biztosan tudtam, ezért hívják kísértetháznak is. Amikor már fel voltam kabátolva, fel volt rakva fejemre legkedvesebb ruhadarabom - a rasztasapkám, amit anyukám kötött nekem - megszólalt a telefonom. Barátnőm hívott mert jó ideje nem válaszoltam neki ICQ-n és már nagyon aggódott (azt tudta hogy begombáztam). A telefont lenémítottam és vettem a külcsömat és kiléptem az ajtón. Nem akartam semmit magammal vinni ami visszatarthat esetleg a dologtól. Bezártam a szobaajtóm és iszkiri. Kulcsot zsebrevágtam és gondoltam majd útközben el is dobom mert már nem is kell többet. Nagy nehezen bemerészkedtem a körülkerített házhoz. A kerítés be volt dőlve, mászni sem kellett. Nem egyből mentem be, rengeteg ember volt még az utcán, lévén este 8-9 óra tájt. Körbejártam párszor mire bemerészkettem. Nem akartam hogy valaki meglásson és meghiúsítsa a tervemet. De közben valahol legbelül azt kívántam hogy igenis hiúítsa meg. Már bántam hogy nem vittem magammal telefont :))) Most már úgy éreztem beszéltem volna barátnőmmel és ő kirántott volna ebből az egészből. De nem. Én akartam... montam magamban. Mostmár végig kell csinálni. Telefont se hoztam, ezt is elbasztam.

Ehh, és akkor mit látok? El van teljesen baríkádozba belülről a lyuk, ahol múltkor be tudtunk jutni. Képtelenség volt bemászni a 25 emeletesbe. Amikor ez tudatosult bennem, megkönnyebülten visszamentem az utcára és azt gondoltam, hát legyen, akkor mégiscsak élni kell, és nem is biztos hogy baj : - )))) Már csak az eldobott kulcsomat meg az elhagyott kötött sapkámat bántam, azt ugyanis a kulcsommal együtt eldobtam és azóta sem láttam viszont őket :-(((). Ha nincs ott a barikád, akkor elvileg akadály nélkül fel jutok a tetőre. Hogy aztán ott mi történt volna??? Visszamenten a koliba, gyorsan elhadartam mi történt egy megbízható barátomnak és szereztünk kulcsot a szobámhoz a portán. A barátom szerint úgy viselkedtem, mint egy kis gyerek. Egy kicsit én is úgy éreztem magam, mint aki újrakedheti az életét. Bejutottam a szobámba. Barátnőmet akartam felhívni aki időközben Offline lett és már rég elment aludni. Még beszélgettünk kicsit barátommal, aztán egyedül maradtam és elkezdtem rendet rakni a szobában. Nagyon lassan ment, és nem tudtam koncentrálni semmire. Cikáztak a gondolataim és közben kimerült is voltam. Hosszú chill out volt ez, legszívesebben aludtam volna egy nagyot, de éhes is lettem, meg rumli is volt nagyon a szobámban. Végül valamikor hajnali 2-3 körül sikerült lefeküdni aludni.

Veszélyes trip volt ez, életveszélyes, de azért örülök neki. Óriási élmény a komoly öngyilkos szándék. Van benne valami elragadó, csak el ne ragadjon tényleg! Azóta sokat eszembe jut ez a dolog és néha úgy érzem azért jó, mert ha már egyszer komolyan azt montam hogy meg akarok halni, az azt jelenti, hogy nem féltem a haláltól. Akkor most sem kell félni. Azzal a tudattal kéne élni, hogy bármelyik pillanatban elpatkolahtunk, tehát teljességgel kell élni, hogy ne legyen elvesztegetett az életünk. Pedig most az. Csak vesztegetjük minden egyes percét, amit nem meditációval töltünk. Mert amit nem meditációval töltönk, azt az egóval töltjük, és akkor jönnek az öngyilkos szándékok...

A gomba legyen veletek! És az őrangyalod (vigyázó / társ )!!!

Písz ;-)