 |
A kulcsNomad, 2004. május 3.  | |  | | | | |  | |  | | | Talán a tájming egyetlen hibás pontja, amit már nem tudtam jobban kisakkozni az előkészületek során, az éppen menstruáló szervezetem adta a lassú, sötét folyékonyságot, földközeli súlyosságot. Mintha korábbi ráébredéseim struktúrái izmosodtak volna egy-egy szivárvány feltűnése között, a metaprogramozás folyamatait erősítette volna készséggé a gomba. Nehéz meló volt, jöttem rá: jócskán beleizzadtam, mire vége lett a lányos felvezető zenének választott Astrixnak és az 1200 mikrogram trip-himnuszainak. A maják gombái közben jó volt önreflektálni: eszembe juttatták, épp mit is csinálok, és miért, és mit akartam előzetesen a triptől, így most elküldtem asztráltestemet mandalarajzoló-nézőbe. Mandalarajzolás és a kristály űrhajóra szállítása után egyesítettük erőinket és fizikai testünkkel felsétáltunk a Sashegyre, megünnepelni a visszavonhatatlan tavaszt, ami egész egyszerűen a nyár volt, vészakh napját, amikor állítólag az átjárók kitárulnak, és ezen az egy napon testesült meg, világosodott meg, távozott a paranirvánába a smucig buddha, egy ünnepbe sűrítve a keresztény karácsonyt, húsvétot és pünkösdöt. Gombával kirándulni GYÖNYÖRŰ! A csúcs előtt megjelent az aurámban pár ember, egy szemvillanásnyi gondolkodás után beengedtem őket: élvezzétek a szépséget ti is! Bólintottak és nyugodtan mosolyogtak.
Hazafelé vacsorabevásárlás esett meg velünk, a boltban követett minket egy óriási rózsaszín plussnyúl sárga kiskacsával a lábai között, erre azonban csak később döbbentem rá, amikor felismertem a Félelem és reszketés hangulatát, kacagtam. Az evéskor pár gyönyörű falat kielégít, jé, ha így haladok, majd nem kell más lényeket megennem. Sok egyéb módszer is megmutatkozott, jé, így kell állítani a hatos csakrámat, és akkor lehet időjárásvarázsolni, de persze gyakorolni kell, hogy izmos legyen a készség, meg ilyen pszichedelikus bolondságok.
Posztgomba szeretkezzetek! (már ha egyébként is szívesen teszitek) Igaz: megvan az emberben az az érzés, hogy ennek stabil az értelme, mást csinálni fölös-leges. Időtlenül gyönyörködjetek: hogyan csillan meg az aranyfény kedvesetek feneke ívén és így tovább.
|
| |  | |  |
| | | | | | 161. helio* | 2006. január 6. 23:00 |
| | | | | | | én vagyok a kulcs,
csak nem megyek be mert a zárat keresem... |
| | | | |
| | | | | | 160. helio* | 2005. december 12. 09:09 |
| | | | | | |
Nincs kulcs,
az ajtó fotocellás, csak senki sem megy arra.
Mind a kulcsot keresik valahol...
|
| | | | |
| | | | | | 158. tar_ | 2005. november 30. 14:20 |
| | | | | | | ideirom jobbat nem tudok, új topicot nem akarok, mert olvastam a sátánzimus topicba vino próbálkozásairól, viszont aztse akarom hogy kevés hozzászólás legyen...
nah ami ma eszembejutott és szöget ütött a fejembe, az, hogy hogy lehet rajta maradni a tripen, pl lsdnél, miért van ez? és miért csak "néha" fordul elő
magamba elkezdtem görgetni a szálakat, hogy ha eljut az ember az lsdnél (még nem próbáltam) egy olyan tudatállapotba, ahol úgymond hatalommal rendelkezik, közvetlenebb lesz "magához" tudatalattioz vagy hivd aminek akarod és könnyebben teremt,
jól érzi magát és nagyon szeretné hogy ez mindig igy legyen, majd megvalósul...
várom a gondolataitokat |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Bezony, hogy lógok... de ami nem múlik, az nem múlik...
hasta luego
:-) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | u´gyis lo´x egy akrilbulival:) viszem majd a paszteleket is
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Ha hazajössz Tala, majd betépünk, mert így nem értem mit mondasz :-) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | át fox esni, bomba, s megcsokolom a talpad:) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Betépve (meg néha LSD-vel) megértem mit mond Nomad. Még érzem is. Olyasmit is, amit én még sosem éreztem... erőltetett lightolás pl. Nem betépve alig értem őt... Egy ideje nem merül fel nálam a "miért" meg a "mert" drogozásügyileg, de ha mégis, akkor ez a "miért" és a "mert". |
| | | | |
| | | | | | 152. Nomad | 2004. július 7. 12:03 |
| | | | | | | A pókháló szerű izéket máshol is éreztem már, és valami olyasmi lehet, mint egy szürő kioldása. Egy dualitásnak mindkét részét egyszerre érzékeljük, ezáltal feloldódik a dualitás, és tisztulunk. Utána párszor volt olyan élményem, mintha a szemem vonalában ketté lennék választva, és az alsó rész egy egyszerű ember, a felső pedig valamihet hozzácsatlakozik, de a tudatom az alsóban van, ezért nem tudom igazán mi történik.
Utána már csak egy LSD-t ettem Simon Posford koncerten. Krusty the Clown avagy Ropi a bohóc. Éjjel inkább nyitott szemű vizuálok, reggel csukottszeműek, de nagyon szépek. Egyszerűen mesés volt. Telihold, hajnalban Hallucinogén. Különösen sok volt a Gomba alakú vizuál, és a szemek Posford alatt, a zenéje pedig narancssárga volt. Koncert után folyamatos szívás, tekerés, úgyhogy a mohóságomnak is meglett az eredménye, egy biztonsági "őr" elvette a füvet, ami egyébként nem is az enyém volt, szóval hogy egyrészt díler-e vagyok, másrészt azonnal hívja a rendőrséget. Mondtam neki, hogy nem kéne azt azért, de elvette a zét, hogy beleönti a tóba, gondolom azóta is önti.
Mindenesetre tanulságos volt, rájönni, hogy nem olyan a karmám, hogy engem sosem kaphatnak el. Ráadásul rájönni arra, hogy nem egy goa partin, LSD-vel kell megvilágosodni, ott csak azért voltunk, hogy élvezzün Posford mennyei muzsikáját. Gyakorlatilag dec 13. után rögtön abba is hagyhattam volna a pszichedelizálást, de nem tettem, hanem helyette körben jártam. Most a különböző anyagok hatásait kell cserkésznem, hogy észrevegyem, hogy ezeket hogyan tudom magamtól is érezni. Ha drogokkal együtt be tudom látni, hogy nem kellenek, akkor más csak drogok nélkül is ugyanezt kell érezni. Minden ami történik velünk az erő ajándéka, de nem mindenki tudja megfelelően értékelni. |
| | | | |
| | | | | | 151. Nomad | 2004. július 7. 11:45 |
| | | | | | | Volt még három trippem, az egyiken 1 Gombát ettem, valahogy nekem soha nem hatott Gomba olyan erősen, az 5 kibogozott, de egyébként az én Gomba evésemtől szinte terjesen függetlenek azok az élmények, amikor minden egy. Ez egy táborban volt, jó hidegben tűz körül vártuk, hogy emberek kijöjjenek az izzasztókunyhóból. Egyrészt nyagyszerű volt érezni a kunyhó-beli emberek kollektív tudatát, másrészt amikor kijöttek, látni a szemüket, hogy újjászülettek. Soha nem láttam még annyi embert egy helyen, akik tudták is, hogy mint jelent embernek lenni.
Volt egy 2/3 space pussy a születésnapomon, az első LSD egyéves évfordulóján. Akkor a Normafától akartunk eljutni egy barátomék házában, ami légvonalban lehetett vagy 6 km talán, mi mentünk ebben a világban vagy 25-öt. Éjszaka volt az erdőben és semmi világítás, mi pedig csak mentünk. Talán ez volt a legérdekesebb utam eddig. A vizuálok középen DMT jellegűek, folyamatosan érezni flashbackeket, és Gomba is ott van mindenütt. De nem a drogok hatása volt az érdekes, hanem az utak, az úttípusok.
Eleinte ismerős utak, ahol már jártam, aztán elfogyott a fény. Volt, hogy a sötét rengetegben mentünk, semmi ösvény, de legalább lefelé. Aztán elértünk egy aszfaltutat, és azon mentünk egy ideig, míg nem döntöttük el egy leágazásnál, hogy tekerünk.
Előttünk egy fán majomember alakok, aztán felkelünk, és megyünk tovább arra, amerről jöttünk. Ahol lefordultunk az egy útkereszteződés volt, egy tisztás. Az út elkezdett kicsit emelkedni, de nagyjából egyenesen mentünk, fák között, úgy, hogy az eget sem lehetett látni. A fák között folyamatosan érezhető egy pókháló, vagy gombafonál szerű izé, amit mindannyian érzünk, de nem lehet látni, és inkább az erdő tudatszövedékének tűnt akkor. Szóval az út egyre csak emelkedik, és egyszer csak meglátjuk azt az útkereszteződést, amelyikből elindultunk, csakhogy most pont ellenkező irányban jövünk ki belőle, mint ahogy elindultunk rajta! Totális dejavu, állomszerű érzés, tudom, hogyha ezt most komolyan veszem, akkor hihetetlen parákna nézhetek elébe, úgyhogy nem érdekelt. Mindegy, eldöntjük, hogy elindulunk ugyanazon az úton, amelyik visszacsatolt önmagára. Ekkor az út teljesen más lett. A fák ritkábbak, az út lejt, szignifikánsan teljesen másik, pedig csak megfordultunk az úton és ugyanott mentünk vissza, mint előbb. Mármár mindenki reménykedik, hogy egyszercsak leérünk a szent hegyről, de már megint ugyanott vagyunk ugyanabban az útkereszteződésben! Mindkétszer egyenesen mentünk, az út szignifikánsan különbözött, folyamatosan lehetett érezni a fonalakat, és semmi leágazás nem volt. Egyszerűen kisétáltunk a világból.
Utána eldöntöttük, hogy lemegyünk az aszfaltútról, és a tekerés helyszíne leágazás folytatásán megyünk, mert a tekeréshez felfelé mentünk a hegyre, az aszfalt út körben ment a palástján, és egy út vezetett lefelé. Itt is voltak az erdőben olyan utak, lépcsők, amit mások raktak, és ezért nehéz volt követni, de a végén csak visszaérünk az elágazáshoz, a tekerés fájához, és az aszfaltúthoz. Ez is kétszer történt meg, aztán már csak egyszerűen mentünk, bár kicsit kényelmetlen volt, mert azt hitem, hogy sosem lesz vége, és örökké ott fogunk bolyongani. Volt útközben egy kisvasút erdei állomása is, amit szintén kétszer hagytunk el, míg végre kibukkantunk egy kilátónál.
Az Erzsébet kilátó mellet benne voltunk egy felhőben, aztán ahogy lejjebb mentünk láthattuk az eső születésének fázisait. Este 8 körül indultunk, és reggel 9 után érkeztünk, de közben jókis ízelítő volt minde egyes bejárható úttípusról. Ez a trip arról győzőtt meg, hogy a racionalitás teljességgel alkalmatlan a világ teljes leírására. A testem tudta, hogy enyenesen megyek, az elmém pedig, hogy körben járok. |
| | | | |
|
